A 2020-as évet teljes egészében a koronavírus járvány uralta, a világ számos pontján, így Magyarországon is kötelező otthoni karantén volt érvényben tavasszal. Erről az új élethelyzetről és a bezártság okozta különös és misztikus eseményekről szól az öt szkeccsből álló, A Karantén Zóna, melyet Vida Orsolya és Zsótér Indi Dániel írtak a korlátozások alatt.

A sikeres közösségi finanszírozási kampány után szeptembertől novemberig négy epizód forgott le, melyeknek összköltsége eddig kb. 2 millió forint volt. Az utolsó epizód forgatását a stáb januárra tervezi, ám a vírushelyzet továbbra is kihívások elé állíthatja az alkotókat. Ráadásul a legköltségesebb és gyártási szempontból a legnehezebb rész következik. Az epizód egyik főszereplője, Tolnai Klári ugyanis egy olyan különleges protézist fog viselni az egész epizódban, aminek elkészítését Hámori Dániel maszkmesternek már idén el kellett kezdenie. A folyamatot itt lehet megtekinteni.

Két előzetest már közzé tettek a készítők, most harmadik epizód beharangozója látható Tankó Erika és Lőrincz Sándor főszereplésével. A rész operatőre Szombath Máté (Feketerigó), vágója Knapp Dávid (Paraziták a paradicsomban). “Mit tegyen a tíz éve boldog házasságban élő feleség, ha egy nap arra ébred, hogy a karantén miatt munkanélkülivé váló férje a szokásosnál is idegesítőbbé válik? Igaz, önhibáján kívül.”

A Karantén Zóna szervesen felépülő zenei világára, a különböző epizódok zenei arculatára különösen nagy hangsúlyt fektetnek a készítők. A filmzenén és a filmben megszólaló dalokon már október óta egy ötfős zenei munkacsoport dolgozik, megosztva a feladatokat Budapest és New York között.

A Karantén Zóna eddig leforgatott négy epizódját négy operatőr fényképezte: Szentiványi Gábor, Szombath Máté, Gajdics Dávid és a film vezető operatőre, Dimeth Balázs Ferenc. A forgatások a vírus helyzetre való tekintettel kis létszámmal zajlottak, ami egy ilyen kis költségvetésű projektnél csak még nehezebbé tette a körülményeket. Ennek ellenére mindegyik epizód biztonságban forgott le, nagy hangsúlyt fektetve a járványvédelmi előírások betartására.

Vida Orsolya forgatókönyvíró így mesél az elmúlt időszakról: “Olyan volt nekünk ez az év, mint egy atomvillanás. Márciusban még a forgatókönyvet körmöltük otthon, a négy fal között, november végére pedig ott tartunk, hogy egy epizód híján mindent leforgattunk, amit akartunk és hétről hétre egyre többen jelzik, hogy valamilyen módon szeretnének beszállni és segíteni a filmben.”

Zsótér Indi Dániel író, rendező így vélekedik a jövőről: “Az elmúlt fél évben lassan 200-nál is több ember vett részt A Karantén Zóna készítésében ilyen-olyan módon. Ezek az emberek nem csak bizalmat szavaztak nekünk és a történeteinknek, hanem látni is akarják majd a közös munka gyümölcsét. Késő tavasz környékén szeretnénk egy mozis bemutatót tartani nekik és a sajtónak - nem lesz elég egy moziterem, az már most biztos - de már idén elkezdtünk tárgyalni forgalmazókkal a film jövőjéről.”

Az egyes epizódok zenéjét Lennert Von Raemdonck szerzi, az öt szkeccsben elhangzó dalokat Lőrincz Sándor (Nemcsaksanya) és György Imre (Imre Fia Imre) – a fenti előzetes zenéjének szerzője – írják. A film végefőcím-zenéje Jobbágy Bence (A Bence Kalandjai) dala alapján fog elkészülni. A zenei csapat munkáját Szegedi Marci (szegedi marci zenél) fogja össze zenei dramaturgként, az ő segítségével alakul majd ki a film végső, zenei arculata. A filmhez készített legújabb zenei mood alább hallható:

A Karantén Zóna tervezett bemutatója 2021 tavasza.

Forrás: Karantén Zóna