A rendezés akár sokkal progresszívebb is lehetett volna, erre két rövid, klipszerű betét hívja fel a figyelmet: amolyan főhős szemével a világ típusú jelenetek ezek, amelyben szokatlanabb képi és vágási stílust alkalmaz a film egészéhez képest. A rendező azonban inkább maradt a hagyományosabb, angol filmekre jellemző, visszafogott, kellemes tónusokkal operáló hagyományos képi világnál, ami azonban a zenével karöltve mégis megteremt egy egyedi atmoszférát. A film zenéje – amit a berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal jutalmaztak – még sokáig cseng a fülünkben, mégsem telepszik rá a filmre, ami a jó filmzenék talán legfontosabb ismérve. 

Komoly film a Hallam Foe, melynek keserédes, néhol naivan optimista világa azonban egy percre sem válik komorrá. Kellemes film az ünnepekhez.