A Európai Felfedezés 2018 - Prix FIPRESCI elismerést minden évben egy fiatal rendező veheti át az első nagyjátékfilmjéért. A hat alkotás között szerepel Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje is, amely egy háromgyerekes anya percekre beosztott idejét meséli el.

A film a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hetén mutatkozott be, és elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját is. Szamosi Zsófi júniusban a kassai Art Filmfesztiválon megkapta a legjobb színésznő Kék Angyal-díját, majd a szarajevói filmfesztiválon is a legjobb színésznő díjával jutalmazták.

Egy nap: Je suis Magyar Anya

Az Egy nap konfliktusai mindenki számára ismerősek, ismerünk Annákat és Szabolcsokat akiknek széthullóban van a kapcsolata, beteg a gyerekük vagy elmaradásaik vannak. A rendező nem csak nagyszerű megfigyelő, hanem hatalmas empátiával bánik a főhősével, a szép pillanatokat is észreveszi a krízis kellős közepén, a gyerekek ártatlanságát, vagy hogy a bajban egy vadidegen siet az anya segítségére.

Szilágyi Zsófia filmje a belga Lukas Dhont egy tizenéves transzszexuális lányról szóló, Cannes-ban is díjazott Girl című drámájával; a grúz Ana Urushadze Scary Mother című filmjével; Gustav Möller thrillerével, A bűnössel; valamint a svájci Cyril Schäublin Those Who Are Fine és Adina Pintilie román-német-cseh-bolgár-francia koprodukcióban készült Ne érints meg! című alkotásával versenyez.

A jelölt filmek közül az EFA több mint 3500 fős tagsága választja ki a győztest. A díj nyertese december 15-én Sevillában, a 31. Európai Filmdíj-átadón veheti át az elismerését.

Forrás: MTI