Házi állatuk iránt szexuális vonzalmat érző vagy lakásában szeméthegyet felhalmozó polgároktól a szex-rabszolgaságba vagy éppen a vallási fanatizmusba menekülő boldogtalanokig isten állatkertjének legzorkóbb teremtményei integetnek a vászonról.
Múlt héten szétnéztünk kicsit és számba vettük a fura filmeseket nyugati szomszédainknál. A pszichedelikus élményre vágyóknak ajánljuk egyben, legfeljebb két etapban ledarálni a teljes Seidl-életművet; a hatás garantáltan nem marad el. Az óvatosabb érdeklődők kezdjék mondjuk a Paradicsom-trilógiával, aminek befejező darabját csütörtöktől vetítik a magyar mozikban. Aki pedig arra is kíváncsi, milyen a rendező személyes kisugárzása, olvassa el a következő interjút.
Filmhu: Korábbi filmjeire a többszólamúság, a párhuzamos cselekményvezetés volt jellemző. Nekem úgy tűnt, a most befejezett trilógia három női sorsa is lehetett volna egyetlen nagyjátékfilm három cselekményszála. Szakrális többletjelentése van annak, hogy mégsem egy filmben mesélte el a „szeretet”, a „hit” és a „remény” történetét? Valamiféle keresztényi hármasság-szimbólumot akart így létrehozni?
Ulrich Seidl: Nem választás eredménye volt ez, hanem így alakult. Alapvetően az volt a tervem, hogy egy nagyjátékfilmet forgassak, de miután véget ért a forgatás, a vágószobában derült ki, hogy ez a történet túlnő egy film terjedelmén, és a mondanivaló szempontjából is az az ideális megoldás, ha külön-külön filmet alkot a három történet. Számomra ez új dolog volt, hiszen – ahogy mondja – sosem dolgoztam egy filmben egyetlen lineáris történéssel.
Filmhu: Kinek és milyen céllal készíti a filmjeit? Mennyire fontos az Ön számára a társadalomkritika, amit az elemzők kiolvasnak filmjeiből?
U.S.: A filmjeimnek nincs célcsoportja és nincs ideális nézője sem. Úgy gondolom, hogy a filmek, amiket készítek, mindenki számára fontosak: számomra is és a nézőközönség számára is. Azt remélem, hogy a filmjeimben megtalálja magát a néző. Igazából legjobb tükörképként felfogni ezeket az alkotásokat. Minden egyes filmem elsősorban a társadalom tükörképe, de mindezt egy individuum sorsán keresztül ábrázolva. A bemutatott individuum sorsa képviseli az egész társadalom sorsát.
Filmhu: Alakjai boldogságkereső, magányos figurák, akik meglehetősen extrém módokon keresik az üdvözítő megoldást az életükre. Hőseire részvéttel vagy szánalommal tekint?
U.S.: Az egyes nézőtől függ, hogy mit érez, amikor látja az adott szereplőt. Minden egyes néző más-más filmet lát, amit magára vonatkoztat, ebből következőleg mást is von le a történetből. Nincs alapvető üzenete a filmjeimnek, nem akarom azt mondani, hogy ebből ez következik. A bemutatott történetek egyfajta vetületei a világunknak, a társadalmunknak. Ha a néző partner ebben, és nyit a film felé, akkor nagyon sok módon érintheti meg a történet, és számos érzelemmel szembesülhet: megrendülhet, elszomoríthatja, de akár boldoggá is teheti, amit lát. Ez mindig a nézőtől függ.
Filmhu: De az nem a néző, hanem a rendező választása, hogy milyen alakokat helyez filmjei középpontjába. Ez egyfajta részvét a magányos, boldogságkereső emberekkel szemben?
U.S.: Egyik sem. Se nem részvét, se nem szánalom. Az, hogy olyan filmet rendezzek, aminek célja vagy előfeltétele, hogy szánalmat ébresszen, vagy bármiféle érzelmet keltsen az emberekben, nem járható út. Emberek alapján próbálok meg bemutatni valamit a világunkból, méghozzá olyan dolgokat, amivel azonosulni tudunk. Nem is kell egyértelmű értékeket vagy értékrendet keresni a történetek hátterében, nem arról akarok állítást tenni, hogy mi az, ami igaz és mi az, ami hamis érték, hanem a történeteim csupán egy-egy irányba mutatnak, hogy akár ezt is lehet gondolni róluk.
Filmhu: Sokan az alapján mondanak ítéletet egy rendezőről, hogy milyen történeteket mesél. Önt jobb esetben furcsa, különös figuraként, rosszabb esetben beteg, aberrált emberként képzelik el. Hogy viszonyul ehhez?
U.S.: Önnek el kéne gondolkodnia azon, hogy a film nem csak a kritikáért van. Természetesen én sem a kritikáért dolgozom. De ha mégis ezt nézzük, akkor azt látjuk, hogy a filmjeim nemzetközi szinten sikeresek. Ez természetesen másképp volt az elején, hiszen akkoriban még minden egyes filmért harcolnom kellett, mert a kritika annyira támadta és rosszul fogadta mindet. Azóta viszont ez gyökeresen megváltozott, már nem kell minden egyes projektért harcolnom. Folyamatosan gyártom a filmeket, és ezt a munkát nem befolyásolja már semmiféle kritika. Magától a közönségtől is kapok különböző visszajelzéseket, és ennek alapján mondhatom, hogy a filmjeim globális rádiusza folyamatosan nő.
