Olvasóközönségem! Rajongóim! Sajtótörténeti pillanat tanúi lehetünk. Izmosodó Werk rovatunk néhány tízezer karakter erejéig fuzionál Katedra néven elhíresült szabadegyetemünkkel. Gyors és kockázatos döntésemet a filmszakma iránti, növekvő aggodalmam igazolja. Kiváló interjúalanyaim: Kocsis Gergely (Katona József Színház), Hevér Gábor (szabadúszó) és Kardos Róbert (Bárka) színművészek segítségével premier előtt bemutatjuk, hogyan lehet - az almáriumunkból előkotort pénzmag bevetésével - ingyen technikával, ingyen helyszínekkel, epizódszerepekben gázsi nélkül szorgoskodó megasztárokkal filmet forgatni Magyarországon. Keszthelyi bennszülöttek - amint a mára metropolisunkban gyökeret vert Kocsis Gergely és alkotótársa, a "civil szolgálatos" Heizler Norbert - előnyben. Keszthelyi hírlapírók hátrányban. Akciónk fedőneve - egyben a produkció címe -: PAPSAJT. Zenéjét szerezte: Czutor Zoltán (Nyers).

- Egyre szembetűnőbb jelenség, hogy miközben a honi filmkészítők többsége vegetál és/vagy színházat csinál - mint Gothár Péter, Sopsits Árpád, Szász János, Makk Károly, Fehér György, illetve a különösen színházközeli Jeles András és Hajdu Szabolcs - a magyar színészek kamerát ragadnak. A ti esetetek azonban minden szempontból unikális...
-
Hevér Gábor: Így hárman, ahogyan most itt ülünk, négy év óta majd minden este összeverődünk a barátainkkal, nálam vagy Gergő lakásán, és beszélgetünk...

Kardos Róbert: ... három és fél év spontán edzőtábor.

H.G.: Minden harmincötödik este valaki megjegyezte, ha ilyen jól elszórakoztatjuk magunkat, miért nem írjuk le, amit mondunk. Egyszer csak kitaláltuk, hogy az ötleteinkből, történeteinkből forgassunk le egy filmet. Ettől fogva határidőket szabtunk magunknak - Gergő volt a hajcsár. Másfél, két hónap alatt összeállt a forgatókönyv.

- A megírt és leforgatott jelenetek magántörténetek?

H.G.: Több mint kilencven százalékuk megtörtént eset. Ugyanakkor megpróbáltunk úgy szerepet osztani, hogy senki se játssza el a saját történetét. Tehát Kocsis Gergő nem Kocsis Gergőt, Znamenák István - aki a forgatás során a standfotós "szerepét" is elvállalta - nem Znamenák István alakítja.

- A nagyszerű kaposvári aktor eredetileg nem is volt az ötösfogat tagja...

H.G.: Magyar Attila - Fater - az utolsó pillanatban, amikor egyértelművé vált, hogy komoly forgatási menetrend lesz, és mindent ennek a munkának rendelünk alá, még akkor is, ha ezen a filmen mi egy fillért sem keresünk, nem tudja saját magát egyeztetni. Ellenben amennyire fájó volt Fater elvesztése, annyira szerencsénk volt Znamenákkal, aki hatunk közül a legtöbb filmes tapasztalattal rendelkezett, és pár nap alatt ráállt a mi „hullámhosszunkra”. Sokat segített.

- A film költségvetése?

K.R.: Nulla.

Kocsis Gergely: No-budget.

H.G.: Ez így nem igaz. A film költségvetését - Znamenákkal, majd pedig Szőke András operatőrszakos hallgatóval együtt - hatan vállaltuk. Hoztunk egy közös dekrétumot : ebből a filmből senki, soha egy fillért nem fog keresni. Ha bejön valami, megy a következőre. Ha lesz következő. Akkor majd pályázunk, és reményeink szerint ugyanazokkal, akikkel most dolgoztunk, normálisabb körülmények között forgathatunk.

- Mégis, mennyibe került ez a produkció?

H.G.: Sokmillió forintba. De nincs benne pénz.

- Hogyne lenne!

K.G.: Mi, úgynevezett alkotók, nem láttunk effektíve bankjegyet ebből az egészből.

K.R.: A sajátjainkat kivéve...

H.G.: Azért nincs benne pénz, mert másfél hónap alatt nem volt egyetlen olyan kérésünk sem, amit visszautasítottak volna.

- Amennyiben?

K.G.: A Future Films vezetője, Herczeg András kibérelt egy kamerát huszonvalahányezer forintért naponta. Húsz napra.

H.G.: ... továbbá összehozott minket a film operatőrével, Szőke Andrással.

K.G.: És Kántor László – a film egyik segítője, producere - a Budapest Filmstúdiónál elintézte, hogy ez a produkció legyen Szőke András vizsgafilmje.

- Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy a filmet automatikusan támogatja a Színház - és Filmművészeti Egyetem.

H.G.: Pontosan. S ekkor vált végérvényesen nyilvánvalóvá, hogy forgatni fogunk. A főszereplők (Heizler, Hevér, Kardos, Kocsis, Znamenák) és az operatőr (Szőke) már megvoltak, nem volt más hátra, epizódszereplőket kellett keresnünk.

- Stratégiátok?

K.G.: Számításba vettük azokat a barátainkat, akik ezekre a szerepekre tökéletesek.

H.G: Leültünk egy este, nézzük meg, ki lenne a legjobb - hogy a legextrémebb példát mondjam - a videótékás nő szerepére. Három mondat, egy jelenet. Azt mondtam, szerintem Eszenyi Enikő. Beírtuk. Ki lenne jó a főnökös epizódra? Gergő szerint Gothár. És így tovább… Mindenki vállalta!!! Eszenyi Enikő, Börcsök Enikő, Kulka János, Fekete Ernő, Gothár Péter, Benedek Miklós, Gubás Gabi, Major Melinda, Létay Dóra, Puskás Tivadar, Horváth Zsuzsa, és még néhány „nemszínész” barát.

K.G.: Megkértem Kulkát, hogy egy délelőtti és egy esti próba közt - amikor egyébként valószínűleg otthon relaxálna, vagy szundítana - jöjjön már el egy budapesti lakásba, és legyen mentőorvos. Kulka János odajött - elvettük egy délutánját, nem fizettünk neki semmit, és valószínűleg egy furcsa december 8-i napon behívjuk utószinkronizálni, csak ezt még nem tudja. Tisztában voltunk azzal, hogy Kulka Jancsit - akit imádunk, barátunk, - mi nem várakoztathatjuk. Ezeknek a színészeknek ugyanis az az alapélményük, hogy kapnak egy napra X ezer forintot, és órákat büféznek, míg valahára kamera elé kerülnek. Ehhez képest most azt érezték, hogy még életükben nem végeztek forgatáson ilyen flottul. Kulka odajött háromra, és három óra öt perckor felvétel volt. Ötkor távozott.

H.G.: Mindannyian sokat dolgoztunk ingyen, manapság különösen gyakori, hogy pirulva közlik a színésszel: "Sajnos, Ferikém ennyi van rá." Ilyenkor Feri - amennyiben egzisztenciális létét alapozza - azt mondja magában, akkor talán nem kellene filmet forgatni... Úgyhogy pontosan tudjuk, ilyesmit most csináltunk először és utoljára.

- Heizler Norbert közgazdász kivételével mindannyian színészek vagytok. A helyetekben biztosan azon lettem volna, hogy összetákoljak magamnak egy nekem való szerepet, aztán nagyot virítsak a vásznon.

K.G.: Az a lehetőség, hogy most végre kitalálhatnék magamnak egy olyan szerepet, amilyet már évek óta szeretnék, most először jutott eszembe - hogy mondod. Esküszöm. A forgatás végén pontosan azt állapítottam meg, hogy a legkevesebb energiát a jelenetekben való szereplés vette ki belőlünk. Sokkal izgalmasabb volt a részvételem íróként, rendezőként, alkotóként. Lehet, hogy ez baj. De amikor augusztus valahányadikán, egy forgatási napon azt láttam, hogy Eszenyi, Benedek és a többiek azt csinálják, amit mi egy mókás éjszakán röhögve kitaláltunk, meghatódtam. Ennek ellenére holnapután nem állnánk neki így ennek az egésznek....

H.G.: ... hát így biztosan nem.

K.G.: Csakhogy: mindannyian mozgunk filmesek körül, halljuk a sok nyavalygást filmek elkészüléséről vagy el nem készüléséről. A nyavalygósoknak üzenem: megcsináltuk. Mert meg lehet csinálni. Ötszáz telefonhívással el lehet intézni, hogy a Nemzeti Sportuszodában ingyen forgassál. Ismeretségekkel, telefonnal és nagyon, nagyon sok energiával és ambícióval el lehet intézni, hogy egy Future Disco harmincfős statisztériával, egy napig, füsttel, hanggal, fénnyel ingyen a rendelkezésedre álljon. Ugyanakkor megértem, hogy Gothár Pétert - aki elsősorban filmet akar rendezni -, nem lelkesítené az a gondolat, hogyha reggel nyolckor forgat valahol, akkor reggel hatra odamenjen a helyszínre, mint mi - rendezők, írók, főszereplők - és felvigyen a lift nélküli negyedik emeletre harminc statívot. Ahogyan azzal sem büszkélkedne, hogy amennyiben te most arra kérsz, kapcsoljuk le a Centrálban az összes valóságos fényt, és világítsuk be egy éjszakára, akkor én összedugok, beszerelek, és három neontablóval meg négy cellel bevilágítom neked egy óra alatt.

H.G.: Apám! Miket tudsz!

K.R.: Gratulálok!

- Volt-e olyan helyszín, amit nem ajánlottak fel azonnal ingyen?

K.R.: Kellett volna egy egyetemi előadóterem. Lett is volna, napi ötszázezer forintért. Gondolhatod, mennyi idő alatt mondtunk le róla. Ugyanennyi idő alatt Gergő - egyetlen telefonhívással – elintézett egyet a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen.

H. G.: Csakhogy ezen a helyszínen egyetlen szereplőnek, Benedek Miklósnak lett volna egyetlen jelenete. Úgyhogy azt mondtam neki: köszi, Miklós, hogy elvállaltad, de tedd már meg, hogy beülsz a saját kocsidba, mert reggel tíztől hajnali háromig ott kellene lenned - Keszthelyen... És ő azt mondta: gyerekek, hát persze. Egy hétig forgattunk ott, szállást Gergő édesanyja szerzett, aki...

K.G.:... többek között egy középiskolai kollégiumot igazgat.

- Meddig tartott a forgatás?
-
K.G.: Húsz forgatási nap. Ráment az egész nyarunk.

K.R.: Kialakítottunk egy rapid gyártási tervet - ugyanis időközben rettenetesen profik lettünk. Keszthelyen naponta négy-öt helyszínünk volt. Pesten és Pest környékén két napig voltunk fix helyszínen, Kerepestarcsán.

H.G.: Találtam – még Faterral - egy pazar helyet Szihalmon. "Babi. Kínai-magyar büfé". Erre írtuk a film tíz jelenetét. De mire odamentünk, teljesen átrendezték. Rettentően szorított az idő, Robival új helyszín után kajtattunk, amikor Kerepestarcsán, a kocsiból megláttunk egy büfét.

K.R.: Megettünk, megittunk valamit, és ha már ott voltunk, gondoltuk, kérdezzük meg a tulajdonost, mit gondolna arról, ha itt forgatnánk. Látom, Gábor és a tulajdonosnő negyvennyolc másodperc múlva vigyorogva jön ki a büféből...

H.G.: Kati közölte, ismer minket a tévéből - vannak kétségeim, de fogjuk rá, hogy azt az egyetlen reklámfilmet látta, amit Robi és én eddigi pályánk során forgattunk -, és minden nap nyolcig van nyitva, de ha éjfélig is forgatunk, itt marad, hoz kutyás őrt, vihetjük a cuccokat. Mondtam, mi egy fillért nem tudunk ezért fizetni, de legyintett. Az volt a legfőbb problémája, ha jövünk, szóljunk előre, mit főzzön a szakács.

K.R.: Két napig ott voltunk, áramot használtunk...

K.G.: Hajnalig. Ha ez a film elkészül, akkor a végén a stáblista ötperces, nagyon apróbetűs köszönetnyilvánítás. Persze az abszolút stábban az "igazi" segítséget, cipelést, minden mást...

K.R.: .. mindannyiunk barátnői nyújtották.

H.G.: Jöttek, nyomatták. Élvezve, hogy ilyen hihetetlenül nagy művészekkel lehetnek együtt. De az apróbetűs köszönetnyilvánítások alatt, fölött, között egy mondat azért ott lesz.

K.G.: Hogy "Szégyellje magát K. Gábor...!"

H.G.: ...a keszthelyi hírmondó újságírója, aki egy diszkós jelenet forgatásakor megjelent, mert szerepelni vágyott, és ránk hagyott 750 forint számlát...

- (Az újságírók nevében kikérem magamnak! - H.K.) Hány óra anyagot vettetek fel?

K.G.: Tizenötöt.

K.R.: Van belőle eladó.

- Vágás?

K.G.: Most ott tartunk, hogy hol nálam, hol a Gábornál, van két videómagnó, és saját magunknak próbáljuk összerakosgatni a VHS-re átírt anyagokat. Csak azért, hogy ne menjünk teljesen felkészületlenül a vágóstúdióba. Azt tudni kell, hogy ebben a filmben nagy, lomha fix snittek vannak. Vario, svenk nincsen benne.

- Tarr Béla-light-ot forgattatok?!

H.G.: Van egy erős filmes hatás: Dalok a második emeletről.

K.G.: Roy Andersson.

H.G.: Ebben a filmben egyetlenegyszer mozdul meg a kamera, de ott sincs lineáris történet. Lenyűgöző film. Csupa fixek, minden a kamerára rendezve. Szőke András, aki nem látta ezt a filmet, szerintem meglehetősen frankón odatette nálunk is ezeket a képeket.

K.G.: Hiszünk abban, hogyha van egy háromperces jelenet, totál fixben, és esetenként fél percig nem történik semmi, akkor azért annak van jelentése. Ezért etalon nekünk Roy Andersson filmje. Olyan bátran, szemtelenül felvállalják, hogy most én vagyok a kamera, és öt percig mutatom, ami van! Ugyanakkor ott a veszély, bármilyen izgalmasan vágjuk meg a filmet, marad benne hat-nyolc olyan dolog, amihez a mozinéző iszonyatos türelmére van szükség.

K.R.: Mindenesetre van benne kockázat.

- És nyilvánvalóan nem a filmes hatások miatt vettetek fel tizenöt órányi anyagot...

K.G.: Hanem, mert nem vagyunk tapasztalt filmesek...

K.R.: ... a magad nevében beszélj, légy szíves...

K.G.: Így sokszor csúsztunk bele abba a hibába, hogy megbeszéltünk egy jelenetet, elpróbáltuk egyszer vagy kétszer, de felvétel közben még ezerkétszáz ötlet került bele. Ilyen módon egy bizonyos kétperces jelenet tizennégyszer lett felvéve. A tizennegyedik a jó.

H.G.: Van egy ismerősöm, Pál Tibi, aki betákat forgalmaz. Nagyker áron bocsátotta rendelkezésünkre a kazettákat... Nem takarékoskodtunk. Százezer forinttal lógtunk. De már kifizettük!

K.R.: A mikrofont is ő fizette...

- A filmetek megtörtént, sejthetően meglehetősen egyedi eseményekből áll össze. De mi volt az alapötlet?

H.G.: Abraham Maslow elmélete.

- A Maslow-féle motivációs elmélet. (Maslow ún. motivációs elméletében öt "drive" létezik: fiziológia, biztonságigény, szeretet, tisztelet-önbecsülés, végül az önmegvalósítás, amelyek hierarchikus rendben követik egymást. Ha az egyik "drive" eluralkodik - egyes életszakaszok, válsághelyzet -, megváltozik az ember világképe. - H.K.)

H.G.: Nálunk az önmegvalósításhoz vezető utat a félelem, illetve annak szándékos előidézése jelenti.

K.R.: A félelem itt nem más, mint a cinizmuson való túljutás.

H.G.: Robi, ez szép mondat volt! Tényleg.

K.G.: Nem. Gyönyörű!

K.R.: Kösz. Na szóval: vannak olyan halálközeli élmények - ilyen a bunjee-jumping, vagy egyéb vidámparki mutatványok -, ahol működik a biztonsági faktor. A mi filmünkben ezek a srácok meglehetősen primér módon keresik a félelemhez vezető utat, úgy, hogy a fizikumukat és a pszichéjüket váratlan helyzet elé állítják, és így minden kiszámíthatatlanná válik.

H.G.: Az alapötlet onnan származik, hogy Gergő és Norbi - keszthelyi barátok - rendszeresen eljártak "félni".

- Ezeket a félelem-kirándulásokat mikor hajtottátok végre?

K.G.: Gimnazista korunk vége felé. Borzasztóan szerettünk kimenni a vaksötét erdőbe rettegni. És amikor már tényleg remegtünk a félelemtől, visszapattantunk a kocsiba, behajtottunk Keszthely kisvárosába, és úgy éreztük, mi vagyunk a legnagyobb császárok. Többek lettünk, ráadásul értelmesebb dologgal töltöttük az időt, mintha biliárdoztunk volna.

H.G.: Gyerekkoromban felgyújtottam egy házat. De ma, szerintem, egyikünk sem merne bunjee-jumpingolni...

K.G.: Én mernék, de nem akarok. Mert itt másról van szó: házibulin voltam, erdő szélén állt a ház. Megittam tizenhét vodka narancsot és szerelmes voltam Anikóba, bár a barátaim azt mondták, hagyjam már a francba az egészet. Az út túloldalán volt a sűrű, sötét erdő. Azt gondoltam, nincs kedvezőbb pillanat a bizonyításra, mintha bemegyek. Persze eszembe jutott az Erdő szelleme és a Kedvencek temetője... Bementem az erdőbe, majd meghaltam a félelemtől, és amikor már kurjongattak utánam, kiszaladtam ebből az egészből. És hihetetlenül feleslegesnek gondoltam abban a pillanatban Anikót, meg az egész szomorúságomat.

H.G: Helyszínelés apropóján Gergővel végigmentem egy Hi8-as kamerával ezen az úton. Váltogattuk, kinél volt a kamera. Csak az infra világított. Rájöttem, a félelem alapja, ott az erdőben, a hang. A váratlan hangok. Ezek a fiúk - és ez nincs benne a filmben egzakt módon - úgy gondolkodnak, ha befekszenek a vonat alá, akkor a Maslow-féle hierarchia-elméletben leírt önmegvalósítás kritériumának eleget fognak tenni. Ehhez képest egy ember tud csak "önmegvalósítani", Robi.

- A vonat alá fekvés valóság vagy fikció?

- Vannak emberek, akik éjjel befekszenek a vonat alá, és elmegy felettük a vonat. Ötven méteren belül látja meg őket a vonat vezetője, már nem lehet semmit sem csinálni. A sín, a fejed, és a vonat magassága között van egy kis eltérés...

K.G.: ...de ha nincs. Ha lelóg egy drót...

K.R.: Tulajdonképpen a teljes vagyonodat felteszed a piros huszonkettőre.

H.G.: Jó néhány telefonba került, amíg a MÁV engedélyezze, hogy ezt a jelenetet leforgassuk. A Keszthely-Balatongyörök közötti területet kaptuk meg, ellenben mi azt mondtuk, nem ez a legjobb hely. És akkor Gergővel megbeszéltük a keszthelyi állomásparancsnokkal...

K.R.:... Márvány Jánossal...

H.G.: .. hogy ne ott, és ne azon a napon, hanem vasárnap - ami szabadnap - forgathassunk. És Márvány János reggel kilenckor, vasárnap, mobiltelefonnal kezében kijött velünk az állomásra, és folyamatosan hívták őt a fenékpusztai állomásról, hogy mikor jön a vonat.

K.R.: Aznap reggel, amikor felvettük ezt a jelenetet, én mentem el az autómmal Márvány János úrért, és útközben tudattam vele, nemcsak az van, hogy forgatnánk a kiszemelt vasúti szelvényen néhány órát, hanem nekünk marhára kellene egy olyan vonat, amiről valaki az érkezés pillanatában, az utolsó kocsiból leugrik, és elfut az ellenkező irányba.

H.G.: És Márvány János leállította a kerecsendi kettest. Kész.