A LOVE eddig öt kontinensre, valamint összesen 26 országba kapott meghívást. A negyedórás alkotást az elmúlt időszakban többek közt az Indie Lisboa, a Vienna Shorts és a Nashville-i filmfesztiválokon, illetve Krakkóban és Limában is vetítették. A rendező, Bucsi Réka a bécsi fesztiválon és a Los Angeles-i LA Film Festen személyesen is részt vett a LOVE fesztiválvetítésén.

A film világpremierjére februárban, a Berlinale Shorts versenyprogramjában került sor. Észak-amerikai debütálása a texasi South by Southwest (SXSW) fesztiválon, míg az ázsiai ősbemutató Hongkongban volt. Magyarországon a Friss Hús közönsége láthatta először a filmet. Itt a zsűri tetszését is elnyerte az alkotás: a legjobb magyar animációs film díjával tüntették ki.

A LOVE rövid előzetese

A fesztiválok fontosságát jelzi, hogy közülük 13 ún. Oscar-kvalifikáló fesztivál, tehát az ott díjat nyert filmek automatikusan Oscar-jelölést kapnak. Bucsi Réka előző filmje, a Symphony No. 42. el is jutott idáig, sőt, az Oscar-jelölések közt a legjobb kilenc közé jutott 2015-ben.

A LOVE a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, francia koprodukcióban. A film magyar producere Osváth Gábor, fesztiváloztatásáért pedig a Daazo rövidfilmes portál felel.