Arról, hogy „magyar függetlenfilm”, leginkább az Ernelláék Farkaséknál és annak nagy sikere juthat eszünkbe, de állami támogatás nélkül készült nemrég a Cop Mortem is, és persze most a Vakfolt. Utóbbi kettő egyaránt B-filmként kategorizálható, ami annyit tesz, hogy vállaltan szórakoztatásra kihegyezett zsánerfilmek, azon belül is akcióthrillerek. Kis pénzből, magántőkéből készültek, ezért persze nemcsak a hollywoodi mozikkal, de a Filmalap produkcióival és a jobb tévéfilmekkel (pl. Kölbi Norbert és Lajos Tamás munkái, interjúink itt és itt) sem vehetik fel a versenyt, noha akció-szcénáik a büdzséhez képest pozitív csalódást is okozhatnak.
Viszont ezen a kategórián belül a két film jobban nem is különbözhetne. A Cop Mortemben hemzsegnek a profi színészek, köztük olyanok, mint Kamarás Iván, Anger Zsolt és Szabó Győző. És nem is csak apró szerepeket játszanak, mint Kálid Artúr, akit a szintén cameózó Osvárt hozott a Vakfoltba. A Cop Mortem rendezője, Kovalik Joe debütált ugyan direktorként, de távolról sem laikus, mivel veterán kaszkadőr szakértő. A Cop Mortemet B-filmként, a Vakfoltot amatőrfilmként aposztrofálták saját alkotói is, és előbbi formailag valóban profibb kivitelezésű, mivel utóbbiban jónéhány középkorú szerepet is a huszonéves stábtagok alakítanak, ami kissé kizökkentően hathat a közönségre, hiába növesztettek mind bajuszt és szakállat.
Ennek ellenére megkockáztatjuk, a Vakfolt a jobb film, ebben van több talentum. (Már ha a színészeket nem számítjuk.) A markáns különbségek dacára a két film gyengéi alapvetően hasonlóak. Az újonc forgatókönyvírók legtipikusabb hibáiról van szó, amilyenek például a rossz párbeszédek. A dialógusok gyakran életszerűtlenek, túlírtak, expozíciósak, tehát az egyébként is túlgondolt cselekményt rágják a néző szájába, a logikai bukfenceket hivatottak megoldani. Nem ritka a „beszélő fejezés”, azaz dialógusokon keresztül való elmesélése olyan cselekményes jeleneteknek, amiket inkább megmutatni kellett volna, csak vagy a pénz, vagy a forgatókönyvírói kreativitás hiányzott hozzá. Hiányzik a subtext is, a karakterek expliciten kimondják az érzéseiket.
Viszont alapvetően a Vakfolt cselekménye működik, összeáll, mivel követi a hollywoodi filmírás alapelveit: lehet azonosulni a főhőssel, mivel ártatlanul keveredik bajba, de határozott céljai vannak. A fordulatok a helyükön vannak, rejtélydramaturgia munkál a cselekményben, a filmnek ráadásul humora is van, amiből látszik, hogy Slemmer Ádám író-rendező-mindenes kétségtelenül tehetséges. A történetről lerí, hogy fiatal alkotók munkája: nem karaktervezérelt, hanem inkább nyaktörő fordulatokra épül, a nagy revelációk mestere, Christopher Nolan munkássága, főleg az Eredet ihlette, kissé túl is van spilázva. A Vakfolt moziélményként leginkább kuriózumként érdekes, mivel reprezentatív amatőrfilm, ugyanakkor alkotóira nagy jövő vár egy ilyen showreellel a tarsolyukban.
Interjúnk a rendezővel itt, Osvárt Andreával pedig itt olvasható. A film január 26-án érkezik a mozikba.
