Slemmer Ádám: A „vakfolt" nem más, mint egy szembe ültethető mikrochip, amit ha az ember látóidegeihez kapcsolnak, akkor az emberi szem kameraként funkcionál. Ezzel a technológiával bárki megfigyelhető. Egy magyar kutató új fejlesztésen dolgozik, ez az úgynevezett Syno, másnéven szintetikus olaj, mely kiváltaná a gazdaságban használt olajat. Számos országnak nem érdeke, hogy ez megvalósuljon, így szerveződik egy csapat, akinek a feladata, hogy beültessék akutató szemébe ezt a mikrochipet, ezáltal megfigyeljék és ellopják a fejlesztését. A történet főszereplője Várady Attila, akinek élete egy tragikus baleset miatt gyökeresen megváltozik. Szeretett húga tolószékbe kényszerül, és komoly kórházi ápolást igényel. Attilát több hónapnyi sikertelen munkakeresés után az a különleges csapat találja meg, akinek a feladata a szintetikus olaj megszerzése. A cselekmény előrehaladtával Attilának rá kell jönnie, hogy csak az igaz barátaiban bízhat. Húga biztonsága érdekében olyan tettekre szánja el magát, melyekre korábban sosem gondolta volna, hogy képes.
 
Filmhu: Miért az akciófilmet mint műfajt választottad? Vannak más műfaji elemek is a filmben?
 
S.Á.: Számomra az akció műfaj mindig is kedves volt. Szeretem nézni az ilyen típusú filmeket. Az elkészítésükben pedig egyfajta kihívást látok. Élvezem a verekedések megkoreografálását, szeretek megtervezni egy-egy üldözést vagy autós jelenetet. Eleinte természetesen fogalmam sincs, hogy a kevés erőforrásból, ami rendelkezésünkre áll, hogyan fogjuk mindezeket kivitelezni, de pont ezért találom ezt annyira vonzónak és izgalmasnak. Természetesen a Vakfolt nem csak akciófilmes elemekkel van tele. Igyekeztünk humort és drámát is belecsempészni, amitől sokkal fogyaszthatóbb és emberibb lett a történet.
 
 
Filmhu: Mi inspirált, hogyan született a projekt ötlete?
 
S.Á.: A Héven utaztam hazafelé 2013 októberében, amikor beugrott az alapötlet. A szemmel kapcsolatban szerettem volna készíteni valamit, bármit, amiben van izgalom, akció, fordulat. Semmi más konkrétum nem volt. Fel is hívtam Varsányi Szabolcs barátomat, akinek újságoltam, hogy bele kellene vágni ebbe az új projektbe. (Később vele közösen írtuk meg a film forgatókönyvét.) Amikor hazaértem, az interneten rákerestem a szemre, és az ezzel kapcsolatos információk között böngésztem. Amikor megláttam a szem részei között a vakfoltot, azonnal éreztem, hogy ez az, erre van szükségem. Így eköré építettük fel a sztorit.
 
Filmhu: Független, kis büdzsés projektről van szó. Hogyan állt össze a stáb, a színészgárda és a költségvetés?
 
S.Á.: Azt mindenképp meg kell említeni, amikor erről a filmről beszélünk, hogy ez egy amatőrként induló produkció volt. Egy amatőr filmes csapat verbuválódott össze, akik szerelemből készítenek filmet. A csapat minden tagja szabadidejét, pénzét nem sajnálva tett bele mindent ebbe a projektbe, hogy elkészülhessen. A stáb többnyire a mi közeli baráti körünkből tevődött össze, bár mindannyian a filmes világ szerelmesei vagyunk és a későbbiekben hivatásszerűen szeretnénk űzni a szakmát. A színészeket Földessy Margit Drámasúdiójából, illetve a Nemes Nagy Ágnes színész suliból szedtük össze. A büdzsé is alapvetően a stáb és a szereplők összedobott pénzéből állt. 
 
Filmhu: Osvárt Andrea és produkciós cége hogyan kerültek a képbe? Mikor szálltak be a produkció életében?
 
S.Á.: Andrea később csatlakozott a projekthez. Elvállalta, hogy producerként segíti tovább a munkánkat, mert megtetszett neki a lelkesedésünk, az aktivitásunk, a fiatalos lendület, valamint a film sztoriját is érdekesnek találta. Az ő közreműködésével kaptunk némi pénzbeli támogatást is a filmhez, amit bizonyos jelenetek újraforgatására fordítottunk. (Profibb technikával, jobb helyszíneken tudtunk forgatni.) Jelenleg az Indiegogo-n gyűjtünk a film forgalmazására, mivel ez a minimális keretünk sajnos elfogyott, ezért közösségi finanszírozással szeretnénk a Vakfoltot bemutatni.
 
Filmhu: Kálid Artúrt hogyan sikerült megszerezni?
 
S.Á.: Andi kereste fel őt, és mesélt rólunk, illetve a készülő filmről. Artúr hangját nagyon szeretem, rengeteg szinkronmunkáját hallottam, illetve láttam már, külsőre pedig pont olyan karakter volt, akit én elképzeltem a történet írása során. Szerencsére elvállalta a szerepet. 
 
Filmhu: Több poszton is jegyzed a filmet. Írod, rendezed, vágod, fényképezted, szerepelsz benne. Ez hogyan alakult ki?
 
S.Á.: Amikor elkezdtem foglalkozni a filmezéssel, gyakorlatilag magamra voltam utalva. Körülbelül 5 éves koromban vettem először kezembe apukám videokameráját, amivel addig csak családi felvételek készültek. A suliban a legtöbben nem voltak nyitottak a szereplésre, ezért eleinte mindent egymagam, valamint a testvéremmel karöltve csináltunk. Megtanultam a vágóprogramok használatát, a kamera különböző funkcióit, a forgatókönyvírás alapszabályait. A szereplés pedig adott volt, mindig is szerettem a középpontban lenni, ezért folyamatosan vállaltam az iskolai fellépéseket, szavalóversenyeket. Természetesen mára már elég sokan vagyunk a csapatban, így szerencsére nem mindent én csinálok egy személyben. Képtelenség is lenne. De mivel élvezem a filmkészítés minden részét, ezért amiből lehet igyekszem kivenni a részem, és úgy gondolom, hogy csakis előnyömre válik ha minden területet részletesen kiismerek.
 
Filmhu: Mi volt a forgatás fény - és mélypontja?
 
S.Á.: A forgatásról igazából órákat tudnék mesélni. Rengeteg élmény fűződik ehhez a munkafázishoz. Talán több pontja is volt, ami igazán emlékezetes. Az első forgatási nap például, mikor a hosszú előkészítés után végre elkezdhettük a felvételeket. A Bem téren forgattunk és aznap ott járt egy google maps autó, így felkerültünk az utcatérképre. Nagy élmény volt a konferencia jelenet forgatása is, ahol több mint 100 statisztát kellett mozgatnunk egyszerre. Nekünk ez egy nagyobb kihívás volt, mivel ilyen sok szereplővel egyszerre még nem dolgoztunk azelőtt. A forgatás legvége is emlékezetes, amit egy raktárban vettük fel. Több mint 6 óra csúszásban voltunk. Mindenkin érződött a feszültség, de tudtuk, hogy már csak egy jelenetnek kell jól sikerülnie és végre kimondhatjuk, hogy hivatalosan is befejeztük. Igazából olyan nagyon jellegzetes mélypont nem volt a film készítése során. A legtöbb akadályt sikerült áthidalni, talán csak a munkaerő- és időhiánnyal küzdöttünk, de az is inkább az utómunkálatoknál érződött igazán.
 
Filmhu:  Ha nem lennének anyagi korlátok, milyen lenne álmaid filmje?
 
S.Á.: Az biztos, hogy látványos mozit készítenék. Ha nem lennének anyagi korlátok, igyekeznék a lehető legkevesebb CGI-t használni és mindent élőben rögzíteni. Valami nagyszabásút alkotnék, amiben rengeteg szereplő van hatalmas csatákkal, epikus zenével, hősökkel. Természetesen ez még nem garancia arra, hogy jó film lesz, mivel a legtöbb a forgatókönyvön múlik, így arra fektetném a hangsúlyt.
 
Filmhu:  Mivel foglalkozol, amikor épp nem ezen a filmen dolgozol?
 
S.Á.: Rengeteg dolgot csinálok egyszerre. Suliba járok, rendezvényeken pincérkedem. Épp a szakmai gyakorlatomat végzem, mivel nem filmes vonalon tanultam tovább, mellette esküvőkön videózom, barátokkal készítünk kisfilmeket. Illetve Fenyő Ivánnal dolgozom most két film forgatókönyvén is, mindkét projekt nagyon izgalmas és nagyszabású mű lesz.
 
 
Filmhu: Mi lesz a film sorsa? Mikor láthatja a közönség?
 
S.Á.: A tervek szerint januártól már biztosan mozikba küldjük a filmet. Még próbálkozunk az Indiegogo kampánnyal, és szeretnénk ha az ott kitűzött cél összejönne, hogy minél szélesebb körben be tudjuk mutatni a Vakfoltot. Jelenleg dolgozunk egy főcímdalon is, melyet Szirota Dzsenifer fog énekelni.
 
Filmhu: Mik a terveid a jövőre nézve?
 
S.Á.: Mindenképp a filmezéssel szeretnék foglalkozni a későbbiekben is. Több filmötletem is van születőben. Tervezünk egy vígjátékot, háborús filmet, illetve több kisfilmes ötletünk is van, amiket minél előbb szeretnénk megvalósítani. A Vakfolt számunkra egy ugródeszka, reméljük minél többen megismernek minket és a következő filmünkre már komolyabb büdzsével állhatunk be a kamerák elé, illetve mögé.