Családi tűzfészek

Hol és mikor? Filmio és szeptember 2.

 

Tarr Béla mindössze 22 éves volt, amikor a Budapesti Iskola tagjaként elkészítette ezt a különleges kordokumentumot, egy szociológiai látlelelet a lakástalanságban szenvedő családok életéről. Szereplői amatőr színészek, akik a saját történeteiket játsszák újra a kamera előtt, megteremtve ezzel a fikciós dokumentumfilm különleges műfaját. A világhírű alkotó már pályája kezdetén előszeretettel kísérletezett a műfajokkal, bár stílusa még jóval letisztultabb és kevésbé hajlik a stilizálás felé, már első, mindenféle képzettség nélkül készített játékfilmjén is érezni, hogy nem mindennapi rendező lépett a pályára.

 

A magyar film születése – A táncz

Hol és mikor? Filmio és szeptember 2.

A magyar film születése - A táncz (fotó: NFI)

Idén ünnepeljük a magyar film 120. születésnapját, ami Zsitkovszky Béla A táncz című alkotása, vagyis az első játékfilmes elemeket tartalmazó magyar mozgókép bemutatásához kötődik. A 20. század elején még tudományos színházként működő Uránia egyik előadásához készített film a tánc kultúrtörténetet dolgozta fel, ám arról, hogy milyen is volt, fennmaradt kópiák híján csak álló fotók tanúskodnak. A Filmarchívum az évforduló alkalmából ezt a hiányt egy különleges animációs dokumentumfilmmel enyhíti, ami megmozgatja a fennmaradt képeket és történelmi kontextusba helyezi a filmet.

 

Akik maradtak

Hol és mikor? Filmio és szeptember 2.

 

Az Akik maradtak ott veszi fel a fonalat, ahol a legtöbb holokauszttal foglalkozó film véget ér. Hogyan lehet feldolgozni a traumát? A túlélők számára lehetséges a visszatérés egy normálisnak nevezett életbe? Negyvenes nőgyógyászt eljátszó Hajduk Károly és a tizenéves Szőke Abigél egy bensőséges, szeretettel teli kapcsolatot tárnak elénk, aminek ugyanakkor van egy nyugtalanító vonulata. Szelíd, a belső folyamatokra koncentráló dráma, visszafogottsága mellett is nagy hatással tud lenni az emberre. Tóth Barnabás filmje fényes karriert futott be, az amerikai Telluride fesztiválon debütált, majd felkerült az Oscar szűkített listájára.

 

Framing John DeLorean

Hol és mikor? Netflix és szeptember 9.

 

Vissza a jövőbe időgépe, a DeLorean a filmtörténet legikonikusabb járművei közé tartozik. Mai státusza ellenére a kocsi hatalmas bukást jelentett gyártójának, amely két év alatt csődbe ment a ’80-as évek elején. Névadója és alapítója, John DeLorean hasonlóan rögös utat járt be, sztorija pedig filmért kiállt. Hogyan került a General Motors egykori fejese az Észak-Ír konfliktust nyögő Belfastba, ahol legyártatta a senkinek sem kellő sportkocsit? Miként csalta őt tőrbe az FBI 100 kiló kokainnal egy Los Angeles-i hotelben? Mindez kiderül az Alec Baldwin narrációjával készült dokumentumfilmből.

 

A feltaláló

Hol és mikor? Filmio és szeptember 9.

 

A betegek imádták, az orvosok és a szocialista állam ki nem állhatta: ez a Béres Csepp, aminek elfogadtatása még a megalkotásánál is nehezebb feladat volt. Az agrárkutató Béres (Gáspár Tibor) szerint a daganatos betegségeket a nyomelemek hiánya okozza. A titokban kikísérletezett cseppeket beadja egy rákbetegnek, aki rohamos javulásnak indul. Híre szárnyra kél, Bérest kirúgják és a szert betiltják. A reményvesztett betegek mégis sorban állnak érte, komoly erkölcsi dilemmát okozva ezzel a tudósnak, akit közben a hatóság vád alá helyez. Ezt a történetet meséli el a Dr. Béres József előtt tisztelgő játékfilm.

 

Kate

Hol és mikor? Netflix és szeptember 10.

 

A film korai promóanyagaival az Alien-rajongok kikiáltották Mary Elizabeth Winsteadet a következő Ellen Ripley-nek és milyen jó is lenne a szerepre. Legalábbis a trailer alapján Winstead tökéletesen játssza az elszánt bosszúangyalt, aki a meneküléséért küzd. A filmben a címszereplő Kate egy sikeres bérgyilkos, akit a tokiói munkája közben megmérgeznek. A nő megtudja, hogy közel 15 órája maradt hátra, ezt az időt pedig arra használja, hogy megtalálja a jakuzafőnököt, aki el akarta tenni láb alól, és megtudja mindez miért történt vele.

 

Prey

Hol és mikor? Netflix és szeptember 10.

 

A presztizsprojektjei mellett hetente áll elő hervasztóan átlagos és felejthető filmes újdonságokkal a Netflix. Simán lehet, hogy a Prey is ebbe a kategóriába tartozik, és jobb időtöltés nála egy online sakkparti, de az előzetes alapján ott van benne egy feszült erdei thriller lehetősége. Öt barát túrára indul a hegyekbe, hamarosan azonban az életükért kénytelenek küzdeni, miután egy titokzatos idegen puskával kezd rájuk lőni. Miért csak játszik velük, és miért nem öli meg őket rögtön? Mi a célja ezzel? Ezekre a kérdésekre akarunk majd választ kapni, na meg az őszi erdő szépsége is csábít minket.

 

A menő srác

Hol és mikor? HBO GO és szeptember 11.

 

A bringák szerelmeseinek ajánljuk az 1986-os A menő srácot: Cru Jones a leggyorsabb és legtehetségesebb BMX-versenyző a kisvárosban. A helyi bringabolt tulajdonosa kitalálja, hogy egy szinte lehetetlenül nehéz BMX-versenyt rendez, melynek győztese hatalmas pénzjutalmat kap. Cru úgy dönt, hogy részt vesz rajta, ám nincs tisztában azzal, hogy a verseny csak egy reklámfogás a cég saját versenyzőjének, Bart Taylornak. A bringabolt tulajdonosa megpróbálja megakadályozni a srác indulását, miközben Cru-t az is nehéz helyzetbe hozza, hogy a verseny napján van a fősulis felvételije is és választania kell a tanulmányai és a szenvedélye között.

 

Jelenetek egy házasságból

Hol és mikor? HBO GO és szeptember 13.

 

Ingmar Bergman 1973-ban úgy mutatta be egy házasság történetét (sokat merítve a sajátjából), ahogy előtte még senki más: őszintén, tabuk nélkül mesélt egy férfi és egy nő tíz éves kapcsolatáról, kiragadva a boldog és keserves pillanatokat is, miközben el se hagyta a családi házat. Nem véletlenül nyúlt vissza ehhez a kortalan történethez Hagai Levi (Terápia, A viszony), aki korunk két legsokoldalúbb színészét, Jessica Chastaint és Oscar Isaacet is megnyerte magának a főszerepekre. Legyen szó bármilyen szerepről, külön és együtt sem tudnak hibázni (az Egy durva évben már alakitottak egy párt), biztosak vagyunk benne, hogy az ötrészes minisorozatban részről részre, újra meg újra darabokra fogják törni a szívünket.

 

Y: The Last Man

Hol és mikor? Hulu és szeptember 13.

 

Mi történne a világgal, ha hirtelen az összes Y kromoszómával rendelkező emlős meghalna? Ebből a bravúros alapötletből indul ki a Y: The Last Man című posztapokaliptikus sorozat, amelynek a főhőse, Yorick Brown az utolsó életben maradt férfi. Az emberiség túléléséhez ő lesz a kulcs, egyesek megmenteni akarják, mások pont, hogy az életére törnek majd. A sorozat mellett szól az is, hogy egy népszerű képregény alapján készült, alighanem kellemes, és akár meglepetésekett is okozó élmény lesz egy olyan képregény-adaptációt nézni, amely nem a Marvel vagy a DC logójával indul el.

 

Túlreagálod

Hol és mikor? HBO GO és szeptember 15.


Az HBO-ban az az egyik legjobb, hogy hétről hétre több új kisfilm kerül fel a kínálatukba, melyek az elmúlt években a világ legmenőbb fesztiváljain versenyeztek. A lengyel Karina Paciorkowska animációs rövidfilmje például ott volt a német Dok Leipzig, a francia Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál és a svájci Fantoche programjában, de a hazai Friss Húson és a Primanimán is láthatta a közönség. A csupán 4 perces alkotást a hétköznapok, a közéleti személyiségek megnyilvánulásai és a médiából ömlő tartalmak ihlették és a nők modernkori helyzetéről tesz fel égetően társadalomkritikus kérdéseket.

 

Címlapkép: Jelenetek egy házasságból