Beszélgetés Simó Sándor rendező-, Kende János operatőr-, Orsós László Jakab forgatókönyvíró-tanárral valamint Kocsis Ágnes elsős, Vécsey Márton harmadéves illetve Fazekas Csaba és Miklauziè Bence végzett rendező szakos hallgatókkal.

- A filmfőiskola teljesen szétesett, nem nyújt korszerű művészeti képzést, a rendezők nem tudják elsajátítani a szakmát és még hosszasan sorolhatnám a vádakat, amik kívülről és belülről érkeznek az intézménnyel kapcsolatban. Mi okozza azt, hogy ebből a kátyúból nem tud kikecmeregni a főiskola?
Simó Sándor: - A főiskola az elmúlt évtizedek által erőteljesen meghatározott intézmény, amelynek a bajai pont ott vannak, ahol nem tudott átlépni a múlt korlátain. Ki kellene alakítania saját rendszerét, mert még a régi rendszer romjai közt dolgozunk.
Kende János: - Nem érzem, hogy romokon tanítanánk, legfeljebb a magyar kultúra egészére jellemző romosság érezhető és ugyanazok a problémák jelennek meg itt is. Az operatőr szak teljesen működőképes, nálunk nincsen olyan, hogy egy-két diák volna csak jelen az órán. Másfelől az operatőrök képzése jobban körülhatárolható és az eredmények is jobban lemérhetők. Két szakot tartok csak kudarcosnak: a hangmérnök- és a producerképzést. Az előbbihez nem állt rendelkezésre technikai és elméleti bázis, az utóbbi esetében pedig az a probléma, hogy Magyarországon nincsenek producerek, nincsen, aki oktathatna.
- Mi az a terhes örökség, amit le kellene vetkőznie a főiskolának?
Simó: - Amíg a képzés célja csak a rendezői diploma megszerzése volt, addig a főiskola nem volt versenyhelyzetben, nem lehetett lemérni, hogy milyen hatékonysággal működik. Az elmúlt negyven év során például nem sikerült kialakítani a színészekkel egy normális együttműködést. Most úgy néz ki, hogy a következő évtől együtt tud dolgozni egy rendező- és egy színészosztály.
- Eddig ez miért nem történt meg?
Orsós László Jakab: - Azért, mert koncepcionálisan nincs kitalálva ez az iskola. Mindenkinek a személyes felelősségére van bízva, hogy fejben elképzel-e egy osztályt, horribile dictu még le is írja ezt a tervet vagy sem. Arról nem beszélve, hogy az egész főiskolának nincs egy általános elképzelése arról, hogy filmet, egyáltalán művészetet, miként lehet oktatni. A helyzet szerintem katasztrofális, viszont nem áll teljesen vesztésre. Meglepő módon nemcsak a diákok, hanem a tanárok között is felbukkannak időnként olyan emberek, akik több energiát mozgósítanak, mint ami megszokott itt a főiskolán. És amikor ezek a tanárok hirtelen érdeklődéssel találkoznak, akkor fantasztikus szakembernek bizonyulnak. Ezt kellene motiválnia a főiskolának, de ehhez léteznie kellene valamilyen koncepciónak.
- Hol fulladnak ki a kezdeményezések, hol van ellenállás a változtatással szemben?
Kende: - Nem ellenállás van, hanem tehetetlenség, ugyanis az oktatás struktúrája teljesen elavult. Ez a főiskola személyiségekre volt tervezve, egy Várkonyira, egy Makkra, aki ha ötször bejött egy évben, úgy érezte a diák, hogy meg van tisztelve és hogy ez a személyiség a kisugárzása folytán sok mindent átadott neki. Ma már nincs a személyiségeknek súlya, viszont visszamaradt egy oktatási rendszer, ami sohasem volt rendesen kitalálva.
- Ezek szerint, hogy milyen órák lesznek rendező szakon, az kialakult negyven éve, és a tehetetlenség folytán megy minden tovább?
Simó: - Nincs semmiféle kötelezettség. Amikor hat évvel ezelőtt megbíztak a rendezőosztály vezetésével, akkor megkérdeztem, hogy mi a teendőm. A válasz az volt, hogy amit akarsz. Nemcsak az volt teljesen rám bízva, hogy miként tartom a rendezésórákat, de az is, hogy milyen egyéb tárgyakat tanuljanak a hallgatók. Négy éve dolgoztam már itt tanárként, amikor közölték velem, hogy mik azok a tárgyak, amiket kötelező felvenni a hallgatóknak. A rendező szak öröklött oktatási struktúrája elméleti tárgyakból, konkrét műszaki-szakmai ismeretekből (hang-, videó-, filmtechnika) és szakmai órákból, azaz rendezésből áll össze. Szembe kell nézni azzal, hogy ma a főiskolára jelentkezők borzasztó hiányos általános műveltséggel rendelkeznek, amit be kell pótolni. A hallgatóknak ezért kell az alaptárgyakat, irodalmat, zenét, művészettörténetet tanulniuk.
- Miért kell ehhez ragaszkodni, miért nem szűrik ki a felvételin a kevéssé művelteket?
Simó: - Nem kell ehhez ragaszkodni, de én nem tudtam feladni azt az igényemet, hogy az osztályomba járók rendelkezzenek bizonyos alapműveltséggel. Lehet, hogy a jövőben változtatni fogok ezen az elgondolásomon. Vannak azonban általános ismeretek, ami nélkül lehetetlen filmrendezőként dolgozni.
Kende: - Tök hülyék is lehetnek nagyszerű operatőrök, de én személy szerint nem vagyok hajlandó hülyékkel beszélgetni.
Kocsis Ágnes: - Ezektől az óráktól olyan érzésem van állandóan, mintha a gimnázium folytatására járnék. Ki kellene szűrni azokat, akik nem rendelkeznek megfelelő műveltséggel, nekünk viszont meg kellene néznünk a filmtörténet legjelentősebb alkotásait, amihez sokkal több időre volna szükséges, mint amennyi most rendelkezésre áll. Jelenleg heti egy filmet tudunk megnézni, ami nagyon kevés. Szerintem háromszor ennyi filmtörténeti órának kellene lennie. Emellett több filmkészítési gyakorlat volna szükséges, ami csak a műveltségpótló órák rovására mehet, hiszen már így is reggel kilenctől este hétig bent vagyunk az iskolában. Egyébként akinek nincs igénye arra, hogy megszerezze a műveltséget, annak hiába adják fel Goethét olvasni, nem fogja érdekelni a dolog.
Fazekas Csaba: - Más a szerepük ezeknek az óráknak, nem a műveltség megszerzése. Arra szolgálnak, hogy képi, irodalmi szempontból elindítsák az ember agyát.
Kocsis: - Ezzel egyetértek, de ez is idő kérdése. Rengeteg mindent lehetne csinálni ezen a főiskolán, de arra soha többé nem lesz lehetőség, hogy végignézzük az összes neorealista filmet, és meghallgassuk, amit erről a téma szakértője mond. A történészeknek is nagy műveltségre van szükségük, ám a történelem szakon mégis csak a történelemmel foglalkoznak, mert nincs idő másra.
Orsós: - A kiegészítő tárgyakat be kellene illeszteni egy átfogó koncepcióba, hogy táplálékot tudjanak adni egy alapvetően filmes gondolkodásmódhoz. Amikor tavalyelőtt leültünk és egy nap alatt végigbeszéltük ezeket a kérdéseket, már akkor is azt javasoltam, hogy kurzusokat kéne csinálni. De azokat nagyon jól meg kellene tervezni, hogy a diákokat inspirálni lehessen az irodalom, a zene vagy akár a szociológia kapcsán is, hogy telítettebben tudjanak gondolkodni arról, amiért idejöttek, a filmről. Ebben a gimnáziumi rendszerben haszontalan tanítani, mert mi, tanárok nem vagyunk felkészülve erre. Senki nem mondja meg, mihez idomítsuk ezeket az órákat, ad hoc mennek az órák. Két évvel ezelőtt azt mondtam, hogy hagyjuk el minden felesleget, csináljunk kizárólag kurzusokat és csak filmet tanítson ez az iskola. Ma sokkal megengedőbb vagyok, lehetne a magyar filmfőiskola specialitása, hogy nem engedi ki a kezéből ezeket a tárgyakat. De ez is ugyanahhoz a kérdéshez vezet: el kéne dönteni, hogyan akarja ez az iskola a filmet tanítani. Itt egy nagy strukturális problémával állunk szemben.
- Ez a koncepció minden osztályra érvényes lenne vagy csak a rendezőkre?
Orsós: - Én egy nagyon szélesre szabott, de nagyon erős kontúrokkal rendelkező elképzelést vizionálok, amin belül az osztályfőnököknek lenne azért mozgásterük. De például az meg volna mondva, hogy ha törik, ha szakad mindenképpen elkészül ennyi és ennyi vizsgafilm a négy év alatt, hogy az írás, miként szerepel a főiskolán, hogy milyen a színészekhez való viszony stb. Az első évben folyamatosan filmet kellene csináltatni, erős felülettel szembesíteni a diákokat, hogy meghozzuk az étvágyat a filmkészítéshez. Aztán később lehetne kurzusokat tartani.
Simó: - Ami a filmtörténetet illeti, ebben az évben nagy nehézségek árán végre megszerveztük a dokumentumfilm-történet órát, ami eddig egyáltalán nem volt.
Visszatérve a műveltség kérdéséhez, szerintem vannak olyan tárgyak, amik a szakma gyakorlásának segédtárgyai, ilyen a pszichológia, a szociológia, amit eddig nem tudtam megszervezni, és ami helyett most politológia van. Ezek szaktárgyak, és szó nincs arról, hogy ezeknek nincs közük a filmkészítéshez. A pszichológiai érzéket lehet ugyan tesztelni a felvételi során, de azért az nem lenne nagy baj, ha a stúdium során tételesen is beépülne pszichológiai tudás a diákokba.
Orsós: - Ez illúzió, ez így nem működik. Gyakorlatilag senki nem tanulja meg az órákon a pszichológiát, hanem csak elszúrja az idejét. Illúzióval takarózunk.
Kende: - Ha a művészettörténetet veszem, az tökéletesen feldolgozható.
Simó: - Ilyen fajta stúdiumokra pedig szükség van, és pont.
Orsós: - De nem ilyen beosztásban. Túl iskolás az egész és haszontalan.
Fazekas: - Azon gondolkodott-e a főiskola, ami külföldön van, hogy felvesznek filmre fogékony embereket, akik egy-két évig általános oktatást kapnak a film mentén, és csak aztán kell eldönteni, hogy merre mennek tovább.
Kende: - Én nagyon ellene vagyok, mert akkor két évig együtt volnának a rendezők és az operatőrök, nekem pedig még négy év is rövid ahhoz, hogy egy mindenre alkalmas operatőrt képezzek. A felvételin én elsőrendűnek tartom az operatőr filmhez való érzékenységét, és másodlagosnak a pszichológiai érzéket és műveltségét. Szerintem az iskola elvileg meg tudja adni a műveltséget. Egy dolgot tartok teljesen feleslegesnek a főiskola keretei közt: a nyelvoktatást. Először is egy nyelvet tudni kell a felvételin, másodszor ha valaki eleve nem számol azzal, hogy egy ilyen nemzetközi szakmában legalább két világnyelven kell tudnia, annak reménytelen a helyzete.
- Ugyanez elmondható a többi műveltségi tárgyra is.
Kende: - Nem, mert magáról a képalkotásról csak ezen a főiskolán tudták megtanítani az embereket. Szőlőssy tanárnő el tudta magyarázni, hogy hogyan épül fel a kép kompozíciója. Erre a formára kellene jutni a pszichológiával, a szociológiával is.
Kocsis: - A zene esetében is gyakorlatiasabban kellene eljárni, és filmzenét kellene tanulni.
Simó: - A középiskolában nincs is művészettörténet-oktatás, nem lehet felszedni a szükséges ismereteket. A zenével kapcsolatban is évtizedes küzdelem zajlik azért, hogy filmzenét tanítsanak a tanárok.
Orsós: - Látjátok, mi történik most, szánalmas helyzetben vagyunk, mindig ugyanazok körül a témák körül forgunk. Ez az iskola nem működik. Az a legdrámaibb az egészben, hogy nem működik intézményként, hogy nincs önmagunkról képünk. Ezeknek a beszélgetéseknek már régen el kellett volna döntenie, hogy merre induljunk el. Az iskolának lényegében nincsen vezetése, nem tartoznak a tanárok beszámolási kötelezettséggel senkinek, nincsenek értekezletek, nincs tanári kar, a tanárok alig ismerik a technikusokat, különös viszonyban vagyunk egymással, furcsa adminisztrációs övezet vesz bennünket körül, amihez nincsen igazán közünk.
Simó: - Nemcsak annak nincs következménye, ha valaki rosszul végzi a dolgát, hanem annak sincsen, ha valaki egyáltalán nem végzi.
Kende: - Ha kocsmába vinném két éven át a diákjaimat, és ők nem árulnának el, akkor senki nem venné észre. Mint megbízott tanszékvezető megpróbáltam elérni, hogy az operatőr szak minden tanára írjon munkatervet, hogy ne legyenek ütközések, hogy előre tudjuk, mennyi műtermet és kamerát igényelnek a hallgatók. Valószínűleg ezt kellene csinálni minden szakon.
Vécsey Márton: - A diákok akkor ki tudnának alakítani valamilyen időbeosztást. Itt a fejetlenség uralkodik, ami nagyon sok időt elvesz és lelkileg kikészíti az embert. A mi osztályunkból már ketten is elmentek, akiknek nem kellett volna. Nálunk azt sem sikerült elérni, hogy legyen valamilyen reflexió az elkészült munkákra.
Kende: - Ha a főiskola nem működik rendesen, akkor csak improvizálni lehet.
Orsós: - Fél évig ösztöndíjas voltam a New York University filmes iskolájában, és ott minden pénteken kőkemény tantestületi ülés volt, ami nagyon jót tett a tanároknak. Mindenki képben volt arról, hogy melyik diák hogyan halad, mit fogunk csinálni jövő héten, hol vannak a problémák és így tovább. Volt egy főnök, aki kiosztotta a tanárok feladatait, és ettől az iskola intézményként tudott működni. Itt mi, tanárok, nem is látjuk egymást, jó esetben a folyosón álldogálva beszélgetünk a diákokról. Csak néhány tanárnál látom azt a heroikus erőfeszítést, hogy tulajdonképpen egy intézményt próbálunk közösen építgetni.
- Honnan állnának anyagi források a rendelkezésre, ha ki lenne találva valamilyen koncepció?
Orsós: - Először a struktúrát kellene megteremteni, emberek kellenének, aki hatalmi szóval rendelkeznének. Kellene ennek az iskolának egy menedzser, aki a forrásokat is előteremtené.
Simó: - Senki nem fogja kitalálni ezt a történetet rajtunk kívül. A kérdés az, hogy nekünk van-e ahhoz képességünk, elszántságunk, időnk, mert hogy valamiből élnünk is kell.
- Pontosan erre próbáltam célozni az előbb, hogy az alacsony fizetések senkit nem inspirálnak nagy erőfeszítésekre.
Orsós: - Valóban, legelőször a fizetésünket kellene előteremteni. Azért is lenne szükség a menedzserre, hogy megtalálja a megfelelő forrásokat.
Kende: - Az én elképzelésem szerint a főiskolának rendelkeznie kellene egy három műtermes komplexummal: egy televíziós, egy filmes és egy mindenre használható nagy műteremmel. Ennek lenne technikai személyzete, korszerű műszaki parkja. A főiskola használná 60-70%-ban a kapacitást, de ez az óriás komplexum biztosítani tudná az összes filmmel és videóval foglalkozó egyetem, főiskola számára a gyártást. Ez lenne a főiskola bázisa, amire az összes többi épülhetne. Jelenleg félig lopott, teljesen agyonhasznált berendezésekkel, alulfizetett technikusokkal dolgozunk, és ez így nagyon nehéz.
Vécsey Márton: - Kellene egy ember, aki a kezébe veszi a dolgokat. A Képzőművészeti Főiskola is teljesen szétesett volt addig, amíg az intermédia szak el nem indított valamit. Létrejött egy működő rész, amelyik például felvette a nemzetközi kapcsolatokat. Ez teljesen hiányzik a mi főiskolánkról, a festők hamarabb mennek külföldre, mint mi.
Kende: - Pedig sehol annyi fesztivál nincs, mint a mi szakmánkban.
Miklauziè Bence: - A fesztiválra kiküldött anyagokhoz a főiskola olyan telefonszámot ad meg, amely mellett olyan ember ül, aki nem beszél nyelveket.
Orsós – Engem a lakásomon hívogatott egy belga pasas, mert úgy hallotta, hogy van itt egy filmes főiskola, és lenne egy rakás EU-pénz, amivel esetleg lehetne valamit kezdeni.
– A rektorváltás mennyiben befolyásolja ezeket a problémákat?
Orsós: - Mindenki reménykedik, de majd meglátjuk.
Kende: - Nemcsak a rektort váltották le, hanem az egész gazdasági vezetést. Jó lenne, ha végre az iskola két fele között nagyobb lenne az átjárás. Úgy kellene a szervezetnek felépülnie, hogy a hierarchia élén állna a művészeti vezető, alatta a rektorhelyettes, egy igazi menedzser szemléletű ember, és utána oszlana kétfelé az iskola színházi és filmes részre. Kérdés az, hogy ki jön el ide hatvan-hetvenezer forintos havi bérért menedzsernek? A fizetések nagyon alacsonyra vannak szabva, mert az egész főiskola arra épült fel, hogy mindenki jól megfizetett művész és mellesleg bejön tanítani.
Orsós: - És van-e olyan ember, aki rendelkezik annyi karizmával, hogy vissza tudja oltani a tanárokba a tanításba vetett bizodalmat. akinek szívesen számolsz be arról, hogy éppen mit csinálsz? Ha valaki ezt vállalná, akkor tapadnának hozzá többiek.
Fazekas: - Én kicsit másképp látom ezeket a kérdéseket, mert én nagyon jól éreztem magam az itt töltött öt év alatt, és sokkal rosszabbul érzem magam, amióta nem járok ide. A kontinuitást kellene megteremteni a két világ között. Itt burokban éltünk öt évig, és amióta kiléptem ebből, nem fogad be filmes szakma. Azt érzem, hogy nincs szakmai becsülete a főiskolai diplomának. Ha odamegyek egy reklámfilmet gyártó céghez, akkor nem bíznak rám egy reklámfilmet, mert nem hiszik el, hogy három snittet egymás után tudok rakni, és inkább megrendezi a filmet a négy éve ott dolgozó felvételvezető.
Kende: - Ha az operatőr szakról kikerül valaki, akkor bizton állíthatom, hogy a szakma minden szegmensét megtanítottuk neki a reklámfilmtől a televízióig.
Fazekas: - Az operatőr szak tényleg más, őket mindenhol komolyan veszik, de a rendezőkkel kapcsolatban semmilyen szakmai hátteret nem feltételeznek, meg sem nézik azokat a dolgokat, amiket a főiskolán csináltunk.
- De nem éppen az a képzés egyik problémája, hogy burokban töltöttétek ezt az öt évet, hogy a főiskola nem épített kapcsolatokat a szakmával?
Fazekas: - Igen, talán az az egy hiányzott, hogy jobban be kellett volna vonni a külvilágot a képzésbe.
Miklauziè: - Zárt kapuk fogadtak mindenhol, hiába ígérték meg nekünk, hogy nyaranként eljárhatunk forgatásokra, nem így történt.
Kende: - Az egész filmgyártás rákfenéje az, hogy nem készülnek tévéfilmek. Ha Magyarországon évente megszületne 100-120 tévéfilm, akkor abból jutna a rendező hallgatóknak is, mert odáig elérne a főiskola burka.
Fazekas: - Nálunk még a vizsgafilmek vetítéseire sem jöhet be senki. A Közgázon minden évben van állásbörze, ehhez hasonlóan a mi kazettáinkat is mutogatni kellene.
Orsós: - Az ötödév végén kellene szervezni egy nagy bemutatót, amire hivatalosak volnának a stúdióvezetők, és ott mindenki bemutatná a vizsgafilmjét, meg az önéletrajzát, hogy mi mindent csinált eddig. Még ilyen szétesett állapotban is össze lehetne tákolni valamilyen arculatot, de ehhez is menedzser kellene, aki megtervezi mindezt. Pénzt lehetne szerezni szponzoroktól, hiszen mégiscsak ez az egyetlen filmes főiskola Magyarországon. Mesterkurzusokat lehetne szervezni híres előadókkal, és idecsődíteni az összes tévét és rádiót.
Kende: - Ehhez képest, amikor itt volt két hollywoodi sztár, akkor senkinek nem szóltak a főiskolán. Titokban terjesztették a bennfentesek között, hogy Robert Redford és a producere idelátogatnak. A főiskola szándékosan a hírneve ellen dolgozik, pedig milyen jó reklám lett volna, hogy lám, Robert Redford is megtisztelte az intézményt.
Orsós: - Az NYU ide akart telepíteni egy kis műhelyt, ami hozta volna a pénzt. Sokáig senki nem reagált a javaslatra, majd az első reakció az volt, hogy több pénzt kértek az amerikaiaktól, akik erre inkább Londont választották.
Kende: - Franciaországban részt vettem egy fesztiválon, amin egy forgatókönyvírói pályázat nyertesei leforgathattak tíz percet a filmjükből. Mindenki ingyen dolgozott a filmben, mégis ott volt Claudia Cardinale, Gérard Depardieu, Fanny Ardant, mert kötelességüknek érezték, hogy segítsenek a fiatal rendezőkön. A vetítésre meghívták Franciaország száz legnevesebb producerét. De Magyarországon igazi producer sincs, akit meghívhatnánk egy ilyen vetítésre.
Orsós: - Ha végigmész az épületen, akkor világosan előtted áll a képlet: zárt büfé, zárt kert, klinikaira festett lépcsőház, aminek a színéről ki tudja, ki döntött. Ez az épület a mi tehetetlenségünk szimbóluma.

Főiskolások, nem főiskolások - Ti hogy látjátok? Fejtsétek ki véleményeteket a fórumunkban!