„Ahogyan a világ az amerikai indiánt látja, egyetlen írott szöveg sem játszott akkora szerepet, mint Az utolsó mohikán” – olvasható Cooper regényének 2019-ben megjelent kiadásának a hátsó borítóján. De mi is ez az indiánkép? És hogyan alakult ki a mi személyes indiánképünk? Az utolsó mohikán című film hazai bemutatójának 30. évfordulója kapcsán Kránicz Bence és Sándor Anna újságírókkal beszélgettünk.
A hazai helyzetet bonyolítja, hogy Gy. Horváth László szöveghű fordítása előtt évtizedeken át egy átdolgozott, ifjúsági változatban volt csak elérhető itthon a könyv. Míg a régi változatban Sólyomszem egy sokkal befogadóbb és szerényebb hős, addig az újban kényszeresen bizonygatja, hogy ő az indiánok felett áll, és ezt ordítja: „Gyertek csak, ti vérszomjas fenevadak! Tiszta vérű fehér férfival álltok szemben!”
Michael Mann, Steven Waddington és Daniel Day-Lewis Az utolsó mohikán forgatásán
Három olyan újságíró, Kránicz Bence (24.hu), Sándor Anna (Könyves Magazin) és Varga Dénes (Filmhu) ült le beszélgetni, akik maguk is indiánregényeken nőttek fel: a rajongói és a kritikusi én csapott össze, miközben azt tárgyaltuk ki, milyen élmény volt újraolvasni, pontosabban először elolvasni a teljes változatot. Elmondtuk, miért számított ez a szöveg kifejezetten progresszívnek és indiánbarátnak 1826-ban, és arra is kitértünk, hogy bizony mai fejjel is sodró lendületű és izgalmas regény Az utolsó mohikán.
Az utolsó mohikánon nőttél fel, de ezeket nem tudtad
A podcasthez kapcsolódva a Könyves Magazin alaposabban is foglalkozott Cooper regényével. Milyen történelmi előzményei vannak a könyvnek? Mi tükröződik abban, ahogyan Cooper az őslakosokat ábrázolja? Az eredeti szöveg melyik rétegével nem találkozhattak Magyarországon azok a generációk, akik Réz Ádám átdolgozásában olvasták a regényt? Hogyan kapcsolódik ez a mai vitákhoz Roald Dahlról és Ian Flemingről? Mi volt Mark Twain véleménye Cooper írásairól?
A történet értelmezéséhez megbeszéltük a nemes vadember fogalmát és az eltűnő indián mítoszát, belementünk kicsit a 18. és 19. századi amerikai történelembe, valamint nagy ugrásokkal ugyan, de végigvettük, hogy a kezdeti sematikus ábrázolásokat felváltva hogyan jutott el odáig az indián reprezentáció, hogy őslakos színészek játszanak el komplex indián karaktereket. A mi podcastunkban sokkal több szó esik a Maguát játszó Wes Studiról, mint a Sólyomszem bőrharisnyáját felhúzó Daniel Day-Lewisről. Arra is kitérünk, miért tüntettek a film indián színészei 1973-ban Wounded Knee-nél, és mi köze van ehhez Marlon Brandónak.
Dicsértük Michael Mann rendezői maximalizmusát és a film romantikus hevületét, megvédtük a mindent leuraló zenehasználatot, és azt is megbeszéltük, hogyan illeszkedik az 1992-es kosztümös történelmi kalandfilm Mann főként bűnügyi filmekből és nagyvárosi thrillerekből álló életművébe. Elsőre talán meglepőnek hangozhat, de kifejezetten sok a közös vonás Csingacsgukék és a Szemtől szemben rablóbandája között.
Wes Studi Az utolsó mohikánban
Kimondta a végső szót Mann vagy van értelme további adaptációknak? Adtunk pár ötletet, hogyan lehetne hozzányúlni a klasszikus szöveghez, és ha már itthon a nemzeti hőstörténetek korát éljük, megbeszéltük, érdemes-e a ’92-es Az utolsó mohikánból – amely szintén egy nemzeti hőstörténet – inspirálódniuk a hazai filmkészítőknek. A sokunk gyerekkorát meghatározó indiánromantika eltűnőben van, de ez talán nem is baj, hiszen azt az őslakosoktól függetlenül fehér emberek találták ki. Az amerikai őslakosok történeteire viszont a 21. században is érdemes odafigyelni, ezt igazolja a magyar mozikban jelenleg futó Kojot négy lelke, és számos más, a podcastben elhangzott példa is.
Az utolsó mohikánt 1993. március 26-án mutatták be a magyar mozik, a beszélgetés mellé ajánljuk Kránicz Bence cikkeit az új fordításról és a filmről. A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, illetve elérhető Spotify-on, iTunes-on, illetve más népszerű podcast alkalmazásokban.
A podcast elején részlet hangzik el Az utolsó mohikán filmzenéjéből.