A beszélgetés résztvevői:
Böjte József (producer-rendező)
Buglya Sándor (rendező, a legnagyobb dokumentumfilmes műhely, a Dunatáj Alapítvány vezetője)
Kisfaludy András (rendező, MADE - Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete)
filmhu: Most már filmtörvény is van, amely bizonyos védelmet biztosíthatna számotokra. Hogyan változott az utóbbi időszakban a dokumentumfilmek támogatottsága?
Böjte József: A filmtörvény megszületése azért volt nagy pillanat, mert azt garantálta, hogy miután a film egy speciális művészeti ág Magyarországon, - amely itthon is, nemzetközileg is egyedülálló lehetőségeket rejt, - annak védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről gondoskodni kell. 
Bizonyos garanciák kellenek
Böjte József
Kicsi ország vagyunk, kicsi nyelvvel és kultúrával: a mai világban ennek a mozgókép lehet a legerősebb terjesztője. Vagyis nem sikkadhat el, mert akkor jelentősen szegényebb lenne a kultúra. Ehhez hozzájárul az is, hogy a magyar filmnek olyan nagy korszakai voltak, amelyben világszínvonalú alkotások születtek, és kerültek a figyelem középpontjába.
Hosszú évekig iszonyatos stagnálás volt ezen a területen. Amikor megalakult a Magyar Mozgókép Alapítvány, melyet a filmesek és az akkori kormány közösen alapított, akkor megállapítottak egy 3-4 milliárdos éves támogatási igényt. Ehhez képest kaptunk mindig 1 milliárd forint körüli összeget az államtól.
Az Orbán-kormány alatt elindult egy erős kezdeményezés a filmtörvény megszületése érdekében, de olyan kényszereket akartak ránk tenni, aminek a szakma ellenállt. Akkor nem volt még szakmai konszenzus sem, másrészt úgy tűnt, a kormányok nem nagyon akarják ezt létrehozni. Medgyessy viszont már az ígéretei között emlegette a filmtörvényt, és ezt be is tartotta. Ehhez szakmai konszenzus kellett.
Mi azt mondjuk, hogy a játékfilmhez hasonlóan bizonyos garanciák kellenek a dokumentum műfaj számára is. Véleményünk szerint éves támogatásban a dokumentumfilm kevesebbet kap, mint kellene. A műfaj egészéves támogatása mindössze 160 millió forint. Tehát egy közepes magyar játékfilm teljes költségvetését (ami kb. 200 millió) sem éri el a teljes dokumentumfilmes támogatás! Ezt kikérjük magunknak.
Kisfaludy András: A Kerekasztal konszenzusos alapon döntött. Az első, tavalyelőtti döntés számsorai szerint 2003-ban 165 millió forintot kaptunk. 2004-ben, annak ellenére, hogy nőtt a filmekre adható pénz forrása, tehát 4 milliárdról 4,8 lett, a dokumentumműfaj támogatása csökkent. 2003-ban a Kerekasztal javasolta az MMK vezetőségének az elosztási arányokat, akik azt elfogadták. Akkor arról beszéltünk, hogy minden éves elosztásnál a Kerekasztal javaslatait vesszük figyelembe. 2004-ben nem hívták össze ezt a testületet, és a pénzt mégis elosztották. Így aztán mi nominálisan is kevesebb pénzt kaptunk tavaly, mint egy évvel azelőtt.
A filmtörvény ugyanakkor azt mondja, hogy nem csak a filmgyártásra kell gondolni, hanem az egész filmes infrastruktúra támogatását biztosítani kell. Vagyis az ötlet megszületésétől a moziba kerülésig, beleértve a terjesztést és az artmozi-hálózat fejlesztését, valamint a Magyarországon bérmunkát gyártók technikai infrastruktúrájának megteremtését. Ebbe beletartozik egy film előkészítése, forgatókönyv-műhelyek támogatása, a terjesztés, a gyártás, a filmek külföldre való eljuttatása stb.
Most ott tartunk, hogy a dokumentumfilm ebből a bizonyos infrastruktúra-támogatásból, (a műhely és előkészítési támogatásból, a terjesztésből) nem kapott egy árva fillért sem. Csupán egyetlen rovatban szerepeltünk: a gyártásiban.
Időközben több műhely került a csőd szélére, vagy hivatalosan csődeljárás alatt áll, és a közvetlen megszüntetés veszélye fenyegeti. A Fórum Film Alapítványnál például nemrégiben vezetőségváltás volt, annak reményében, hogy majd jobban fognak menni a dolgok. A Varga Stúdió csődbe ment.
filmhu: Hogy néz ez ki a gyakorlatban? Mi az, amire nincs pénz, de ami nélkül nem lehet működtetni a stúdiókat?
Buglya Sándor: A Dunatáj Alapítvány, amely a legtöbb dokumentumfilmet készíti az országban (20-25 egészestés filmet egy évben), állandó gondokkal küzd. Nulla forint forgótőkénk van, és mínuszt görgetünk magunk előtt. Lehetetlen állapot, hogy ha jön valaki egy jó témával, producerként azt kell mondanom, menj és készítsd elő magad, mert nekünk nincs erre keretünk. Ha beleteszünk egy fillért is, hajtanunk kell a pénzünk után. Ha a „semmiből” költünk, az azzal jár, hogy másik filmtől kell elvonni azt az összeget.
Böjte: Mennyit költötök egy évben?
Buglya: 60 millió forint körül. Ahhoz, hogy tovább tudj lépni, folyamatos pályázásra vagy kényszerítve. És mivel előkészítésre és utóéletre általában nem tudsz pályázni, ezért kénytelen vagy a gyártás keretéből folyton megelőlegezni a másik filmet. A megfelelő előkészítés a dokumentumfilmnél nagyon is szükséges lenne, utóélet pedig - azon kívül, hogy a televízió esetleg leadja, és nagyon keveset fizet érte -, gyakorlatilag nincs. 
Külföldön nagyobb sikerük
van, mint itthon
Buglya Sándor
Azok a filmjeink, melyeket eddig külföldre megcsináltunk - többnyire baráti, társadalmi munkában, - nagy sikerrel rohanják végig a fesztiválokat. Ilyen például Mohi Sándor Olga-filmje (Ahogy az Isten elrendeli - Olga filmje – készült: 2000-ben -- filmhu), vagy A vonat című film (2003-ban készült Domokos János, El Eini Sonia, Szalay Péter és Szekeres Csaba rendezésében -- filmhu). Ezeknek külföldön nagyobb sikerük van, mint itthon. És alig tudunk filmet küldeni, nincs idegen nyelvű verzió, nincs rá keret.
filmhu: Hány dokumentumfilmről van szó, amikor az éves támogatásról beszélünk?
Kisfaludy: A 160 millió forint 60-70 filmet takar.
filmhu: Egy produkciónál hány százalékos az állami támogatás? Milyen egyéb források állnak rendelkezésre?
Buglya: Minden pályáztatónál kérik, hogy önrészt tegyünk a filmbe, és akkor sokkal nagyobb esélyünk van azzal szemben, aki nem tud ilyen vállalást felmutatni. Ki merem jelenteni, hogy a dokumentumfilmesek közül senki nem tud önrészt beletenni a produkcióba. Ha mégis beletesz, akkor lényegében maga ellen cselekszik, hiszen ezek az emberek abból élnek, hogy filmet készítenek - és az ország öntudatát gondozzák, alakítják. De a beletett pénzét soha nem fogja visszanyerni. Én nem tudok olyan producerről, aki gazdaságosan tudott volna dokumentumfilmet forgalmazni.
Az ORTT például alapvetően televíziós műfajokat támogat, de nála feltétel a 25%-os önrész, és ha ezt nem tudod előteremteni, akkor nem tudsz pályázni. Mivel nincs forgótőkéd, ráadásul utófinanszírozás van, megoldhatatlan probléma elé kerülsz.
Kisfaludy: Éppen ezért az MMK-nál a kiírásban is szerepel, hogy indokolt esetben eltekintenek az önrésztől. Közszolgálatinak minősül a dokumentum és ismeretterjesztő film, és az európai normák szerint a közszolgálati feladatot ellátó műfajokat 100%-ban lehet támogatni.
Buglya: Persze ez is szemlélet kérdése, mert az a szellemi energia, amit rá kell költeni előre a filmre, tehát a téma kutatása, előkészítése és minden egyéb, amit az alkotó belefektet, azt önrészként kellene felfogni. Sajnos ezt ma még nem tudom elismertetni, vagy nagyon nehezen, mert nincs kialakult szokás erre.
Böjte: Ezért lennének jók a műhelyek. De egyelőre, mivel nincs műhelytámogatás, nem érdemes megalapítani azokat, hiszen ez mind pénzbe kerül.
filmhu: A műhelyek tehát egyrészt egy financiális bázist jelentenének. De hogyan működhetne tényleges műhelymunka a dokumentumfilmek esetében? Egyáltalán van-e erre igény?
Böjte: A dokumentumfilmesek általában magányos farkasok. 2-3 stúdió van jelenleg: a Dunatáj, a Fórum és a MADE, amelyben összejárnak a rendezők, de egyébként mindenki maga dolgozik, abba nem is lehet igazán beleszólni. Legfeljebb abba a részébe, ahol valami látszik az anyagból. A műhelymunkára nagy szükség is lenne, mert időnként elég kontrollálatlan anyagokkal lehet találkozni. Most például 200 filmet neveztek be a Filmszemlére, ez igen nagy szám.
Buglya: A dramaturgiai munkában a műhelyek nagyon sokat jelentenének, másrészt a financiális kérdésekben is. Ha egy műhely kaphatna támogatást, akkor összejönne valamilyen forgótőke, vagyis ebből lehetne bizonyos előkészítési keretet illetve utóéletet biztosítani a filmeknek, és persze az utófinanszírozás összegét megelőlegezni.
Böjte: A játékfilmeseknél tavaly ezt már bevezették: én voltam épp a forgatókönyvírói műhelypályázat zsűrijének elnöke. Lehet, hogy a műhelyek negyede-fele kamu, de például Sándor Pál körül felépült egy társaság, akik azóta is összejárnak, és több ilyen alkotóközösség is van.
Kisfaludy: A műhelytámogatást két részre lehet bontani: az egyik a tényleges munkát segíti elő, és az adott film minél jobb elkészítését tűzi ki célul. 
Szellemi közösség szükséges
Kisfaludy András
Másrészt: Glatz Ferenc A rendszerváltás dokumentumfilmjei fesztivál megnyitóján elmondta, hogy a tudományos életben sincs olyan, hogy egyedül csinál valaki valamit. Minden Nobel-díj közös munka eredménye. Akár úgy is, hogy különböző országok különböző egyetemein kutatók dolgoznak együtt. Ezt nem lehet céltámogatásokkal megfinanszírozni, miszerint a januárban kiírt pályázat után decemberre kész kell, hogy legyél a filmeddel. Az elmélyült munkához szellemi közösség szükséges. Ilyen volt például a Társulás Stúdió, ilyen lett volna elvileg a Fórum Film is.
Technikai-infrastrukturális oldalról pedig: az elromlott számítógépet meg kell javítani, a villanyt fel kell kapcsolni, le kell tudni ülni egy helyre, mert az utcán vagy a presszóban nem tudsz műhelymunkát végezni. Ugyanakkor ilyen dologi kiadásokra állami pénzt nem lehet adni.
Buglya: Sőt, az utóbbi időben megszüntették a rezsitételt. Mindent a filmre kell terhelni, ami megint csak azt jelenti, hogy kényszerű kiskapukat kell találni a számlázásnál. Előre kell kérni a közreműködők számláit.
filmhu: Az MMK-n és az ORTT-n kívül milyen más források jöhetnek szóba a dokumentumfilmeknél? Mi a helyzet például a televíziókkal?
Buglya: A dokumentumfilm megjelenési területe 99%-ban a televízió, ezért elengedhetetlen volna, hogy minden közszolgálati tévének legyen dokumentumfilmes műhelye. De nem a televízió osztályaként, mert abban a pillanatban műsorkényszerbe kerülne. Kapna valamilyen költségvetést, és ezért adott percnyi műsort kellene szolgáltatnia.
filmhu: Mint arról a filmhu is hírt adott, nemrégiben az MTV-vel elindultak bizonyos tárgyalások a dokumentumfilmek bemutatásával kapcsolatban.
Böjte: Tavaly nyár vége felé megkerestük a Magyar Televíziót és annak elnökét, Rudi Zoltánt. Ekkor volt szó arról, hogy új csatornák lesznek, és a mi műfajunknak nagy lehetősége volna itt. Beszéltünk a műhelyszerű működésről, valamint arról, hogy az 1-es csatornán fő műsoridőben, havonta egyszer erős promócióval vetítenénk dokumentumfilmeket. Ezentúl, a tervek szerint, naponta-kétnaponta többórás dokumentum-összeállítást adott volna az m2. Rudi Zoltán erre rábólintott.
Két hónap múlva, miután semmi sem mozdult meg ez ügyben, újra felkerestük. Akkor kiderült, hogy az m2-t megosztották egy délelőtti oktatórészre, és a délutáni-esti kulturális részre, melynek Baló György a felelőse. Hosszú évek óta Baló a dokumentumfilmekért felelős az MTV-nél, de semmit sem mozdít meg ennek érdekében, mert úgy gondolja, hogy a dokumentumműfaj az, amikor ő a stúdióban elbeszélget valakivel.
A tárgyalások folytatódtak, még karácsony előtt Rudi felkért ötünket, hogy legyünk a tanácsadói. Azóta senki nem hívott minket. Pedig a Duna Televízióval együttműködve meg lehetne erősíteni ezt a műfajt, és érdemes is, mert nagyon jó mozik is vannak közöttük – persze nem mind tökéletes - , és ha véletlenül valami bekerül a műsorba, nagy visszhangot tudna kiváltani.
Kisfaludy: A dokumentum és animációs filmek legnagyobb felfutása akkor volt, amikor a televízió egyrészt műhelyként, másrészt megrendelőként nagyon komoly összegeket áldozott ezekre a műfajokra.
Buglya: A Magyar népmesék sorozat például az MTV pénzéből készülhetett hosszú ideig.
Kisfaludy: Vagy a Gusztáv, a Mézga család is. Ugyanígy volt a dokumentumfilmmel is. Már 2001-ben, a filmtörvény minisztériumi tárgyalásakor szóba került a televíziók felelőssége.
Most a filmtörvény kapcsán jött vissza megint a közös együttműködés. Ebben egyébként Grunwalsky Ferencnek óriási érdemei vannak, hogy az ORTT-t és a Duna Televíziót meg tudta nyerni, hogy az MMK-val közösen hozzanak létre egy csaknem 1 milliárdos keretet, amelyből csak tévéfilmek készülnek. Szerintünk ugyanígy a dokumentumfilmre is félre kellene tenni minimum egy 50 milliós keretet, hogy ezt kiegészítve az ORTT és a tévék forrásaival, el tudjanak készülni művek.
Buglya: Nem tartom jó megoldásnak, hogy a televízió kapjon még egy keretet, mert azt le fogja nyelni. Inkább legyen koprodukciós partnere a kis műhelyeknek és az MMK-nak.
Böjte: Ez persze nem mond annak ellent, hogy a televíziónak legyen önálló műhelye is.
filmhu: Mennyibe kerül egy dokumentumfilm elkészítése?
Kisfaludy: 2-3 millióba, de 6 milliónál nagyobb költségvetésre nem nagyon akad példa.
Buglya: A források között meg kell említenünk, hogy a Magyar Történelmi Film Alapítvány elég jelentős támogatónk. Nagyon kis összegeket tud adni, és elsősorban történelmi vonatkozású filmeket segít. De ez – az MMK-támogatással együtt - nagyon is alkalmas lenne arra, hogy egy tévés koprodukcióba be tudjunk szállni.
filmhu: Mekkora az érdeklődés a dokumentumfilmek iránt a nézők körében? Van például stabil nézőtábor?
Kisfaludy: Először is fontos, hogy az utánunk jövő generációban felkeltsük az érdeklődést a dokumentumfilmek iránt. Sok példát lehet mondani. A MADE két évvel ezelőtt vállalta, hogy a Pázmányon egy szemesztert visz végig, melyen 60-80 hallgató vett részt. 10 rendező 20 filmjét vetítettük a moziban, utána ezekről vitáztunk, később a hallgatók ebből dolgozatot írtak.
Ugyanakkor Almási Tamásnak volt olyan filmje, amit egymillióan néztek meg a tévében - még mielőtt a kereskedelmi adók bejöttek volna. Nekem is volt egy munkám, amit ’98-ban 675 ezren láttak, a 2-es csatornán fél 9-től fél 10-ig ment.
Böjte: Gyarmathy Lívia filmjét, A mi gólyánk címűt egész Európa nézte – Európa-díjat is kapott.
Buglya: Nincs eléggé a köztudatban a dokumentumfilm, emiatt kevesebb figyelem fordítódik rá. Mi nem tudunk promócióra pénzt költeni, a televíziók pedig ezt nem teszik meg maguktól. De ha lemegy egy film jó időpontban, fantasztikus visszajelzések jönnek. Például az egyik üzenet így hangzott: „Isten áldja meg a kamerájukat!”
Zsigmond Dezső Jószág volt az aranya a népnek – rekviem a szatmári csordákért című filmje kapcsán levél- és telefonözön érkezett. Egy nap után valaki Ausztriából jelentkezett, hogy szeretne bizonyos összeget küldeni az egyik, filmben szereplő családnak. Nagy nézettsége van a Spektrumon vagy a National Geographic csatornán futó tematikus műsoroknak is. Ha ez a magyar televíziókban – akár sávrendszerben - így lenne, akkor odakapcsolhatnának a nézők.
Böjte: Több filmünk tananyag az egyetemeken és főiskolákon, például a szociológiai vagy politológiai tanszékeken. A szombathelyi főiskolán már vitát rendeztek egy olyan filmemről, ami még akkor nem is volt kész. Most a Fimszemlén mutatjuk be.
filmhu: A játékfilmeseknél a fiatal generáció erőteljes megjelenése az egyik legfontosabb érv arra, hogy miért kell több pénzzel támogatni a magyar filmet. A dokumentum műfajban megjelenik-e olyan fiatal korosztály, akik a saját problémáikról, saját közegeikben készítenek filmeket?
Buglya: A mai digitális technika szinte mindenkinek a kezébe kerülhet. Az amatőrfilmesektől a szociológusokig és az egyetemistákig nagyon sokan dolgoznak. Minden évben sok új névvel találkozunk például a Filmszemle nevezései között. Aki nem lesz - ilyen körülmények között is - megszállott, az el is tűnik hamarosan a mezőnyből. Nem olyan területről van szó ugyanis, ahol nagy sikereket lehet elérni. A dokumentumfilmesek megszállottan dolgoznak. Nálunk több film 5-6 évig forog, de nem ritka a 10 éves forgatás sem. Nem lehet lerohanni a terepre, 5 interjút csinálni és kész, hiszen így meg sem tudok ismerkedni az emberekkel. Hazudni fognak, a kamerának fognak viselkedni, és nem azt mondják, ami belülről jön, azt hiszik a tévének nyilatkoznak.
Kisfaludy: A fiatalok között Hegedűs Pétert említeném, aki a ciánszennyezésről készített filmet (ő egyébként ausztráliai lakos), aztán itt van Szekeres Csaba, Kocsis Tibor (az Új Eldorádó rendezője), és Szalay Péter – ők sem ma kezdték persze a szakmát, nem huszonévesek, inkább 30 év fölöttiek.
Buglya: Ez logikus is, hiszen egy bizonyos érettség, tapasztalat kell ehhez a munkához.
Kisfaludy: A szakmában egy idősebb korosztály, a 40 fölöttiek vannak többségben, de nem azért, mert nem tudnak mit csinálni magukkal, hanem mert kell egy bizonyos meggyőződés, társadalomszemlélet, tapasztalat és filmes rutin. Az egész emberi attitűd meghatározó. ami nem feltétlenül egy fiatalember sajátja.
filmhu: A Filmszemlén nagy figyelem terelődik majd a dokumentumfilmekre is. Várható ettől valami változás?
Buglya: A Filmszemle nagyon sokat számít. Abból a szempontból is, hogy ha a törvény szerinti támogatási formák életbe lépnek, a normatív támogatásnál számíthat az, hogy a filmem bejutott-e a Szemlére, és ott milyen sikert ért el. Másrészt, ha elég figyelem éri a Filmszemlét, akkor elérhető kifelé is változás, a közvélemény vagy a politika felé.
Kisfaludy: A kétnapos dokumentumfilmes blokk a MADE kezdeményezésére született, éppen a kudarcok, a baklövések és a hibás előzsűrizések elkerülése érdekében, és magának a műfajnak az elismertségéért. Tehát hogy ne a játékfilmek árnyékában legyen a dokumentumfilm, hanem önállóan, mert meg tud állni a maga lábán is. Először ötezer nézőnk volt, tavaly pedig hétezer, ami a teljes Szemle harmincegynéhány ezres látogatottságához képest sem jelentéktelen.
De ez igaz a televíziókra is: az értelmiség egy része a sok akciófilmtől, show-műsoroktól és kvízektől elfordul, elege van már belőle. Sokkal inkább érdekli őket a hétköznapi ember szerepe a társadalomban, a konfliktusai, mindennapjai.
A Duna Televíziót (amihez a Dunatáj egyébként csak nevében és szellemiségében kötődik), külön ki kell emelni, mert nehéz időszakokban is mindig támogatta a dokumentumfilmeket, és rendszeresen bemutatja azokat – méghozzá nagyon jó szerkesztéssel és ízléssel. Ugyanezt teszi a játékfilmek területén is. Ebből is látszik, hogy nem az az egyedüli probléma, hogy nincs pénz. A Magyar Televízióban 35 milliárd forint van évente, és még erre jön rá reklámbevétel. A Duna Televízió kevesebb mint 7 milliárdból gazdálkodik. És mégis talál lehetőséget arra, hogy dokumentumfilmeket mutasson be, fiatal tehetségeket indítson el, és szerkesztőségeket tartson fent erre a célra.
Buglya: A Duna Televízió kezdeti szemléletéhez következetesen ragaszkodott, és azt megtartotta a mai napig. Ezt a tévét filmesek csinálták, és az értékek bemutatását tűzték ki célul.
Böjte: A Filmszemle ismét bizonyítani fogja, hogy a dokumentumfilm él és élni akar.
