Rockenbauer Zoltán miniszter és Várhegyi Attila államtitkár előtt két-két képviselő jelent meg minden olyan filmszakmai szervezettől, amely korábban javaslatot nyújtott be a magyar film jövőjével kapcsolatban a kultusztárca felé. Várhegyi békülékeny hangnemben kezdte a beszélgetést, mondván a minisztérium nem akar a szakma ellen tenni, nem történnek meg a filmesek által kifogásolt átalakítások, ennek nyomán visszavonják a Nemzeti Filmközpont Rt. ötletét magába foglaló törvénytervezetet. A szakma által javasolt moratóriumot elfogadták, beszüntetik a korábbi, szerteágazó javaslatok vizsgálgatását, és felállítanak egy grémiumot, amelynek munkájába a filmszakmán kívül a Művelődési, az Igazságügyi és a Pénzügyminisztériumot is bevonják. Így újabb, szélesebb alapokon kezdődhet el ismét a törvényelőkészítő tanácskozás. Ha kell, még külön pénzeket is rendelnek ahhoz, hogy a grémium tagjai nyugat-európai filmfinanszírozási modelleket tanulmányozzanak. Az NKÖM tíz nap múlva fogja megnevezni, kit delegálnak a minisztériumok részéről a szakértői testületbe.
A filmesek a Mafilm helyzetét illetően is kérdőre vonták a minisztériumot. Ha várhatóan menesztik a Mafilm éléről a nem is oly régen odakerült Sipos Kornél vezérigazgatót, akkor az megszakíthatja a cég megmentéséért nemrégiben elindított hosszú távú folyamatot, ami a magyar filmgyártás első számú műhelyének összeomlását eredményezheti. Az államtitkár válaszként elmondta, a Mafilm az ÁPV Rt. tulajdona, így nem az NKÖM-mel kell egyezkedni az ügyben. A Filmművészek Szövetségét képviselő Szomjas György rámutatott egy másik problémára: amíg a tárgyalások folynak, addig a jelenleg meglévő 400 millióból csak haláltusáját vívhatja magyar film. Ennyi kiosztható pénz birtokában mindössze befejezési pályázatokat írhat ki az MMK, amiből legalább az éppen forgó filmek elkészülhetnek. Hogy a vegetatív állapot megszűnhessen, ahhoz azonnali pénzügyi gyorssegélyre lenne szükség a kormány részéről. Várhegyi erre közölte, annak idején a kormány felajánlott egy rendszert a szakmának, a rendszerrel pénz járt volna, a szakmának nem kellett a rendszer, így nem lesz pénz sem. Janisch Attila, szintén a Filmművészektől, feltette erre a kérdést: hogy van az akkor, hogy egy elsőfilmes önmaga kaphat négyszázmilliót állami forrásokból, s egyáltalán hogy képzelhető el, hogy közpénzekből fordítanak milliárdos tételeket egyes filmekre soktízmilliós gázsikkal? Az államtitkár nem válaszolt a kérdésre.
A kialakult új helyzetet a Filmforgalmazók elnöke, Port Ferenc jellemezte végül tömören. Ha sikerül elkészíteni végre egységesen egy új filmtörvényjavaslatot, akkor majd eldől, hogy a kormány korábbi ajánlatai komolyan vehetőek-e. A valószínűbb azonban az, hogy a szakmai grémium felálltával újabb hosszas tárgyalássorozat veszi kezdetét, s a közeledő választásokat figyelembe véve igen kicsi az esélye annak, hogy a kormány a magyar film helyzetére fog koncentrálni az elkövetkező egy évben, így a filmtörvény megalkotásával ismét egy újabb kormányzati ciklust kell majd várni. Ez úgy másfél évet jelent, s ezalatt négyszázmillió forint lesz arra a dologra, amit úgy hívunk, hogy magyar játékfilm.