A március 15. reggeltől vasárnap estig ingyen megtekinthető filmekből álló ünnepi válogatásban látható Sára Sándor 80 huszár (1978) című alkotásának felújított változata, amely a Lengyelországból hazaszökő Lenkey század történetét dolgozza fel, sokszoros fénytörésben ábrázolva a huszárok fordulatos hazaútját; melynek során meg kell küzdeniük az ellenséges túlerővel, a természettel, de saját illúzióikkal is. A film főbb szerepeit Tordy Géza, Dózsa László, Madaras József, Cserhalmi György és Oszter Sándor alakították. A restaurálás Sára Sándor közreműködésével a Filmalap hosszú távú digitális felújítási programjának köszönhetően készült el.

Sára Sándor: 80 huszár

Az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása, a Föltámadott a tenger (1953, rendezők: Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály) volt, melynek középpontjában az 1848-as forradalom, illetve Petőfi és Bem barátsága áll, a kor ízlésének és ideológiájának megfelelő feldolgozásban. A főszerepeket Görbe János, Makláry Zoltán és Básti Lajos alakították.

Az ünnepi filmválogatásban megtekinthető Lugossy László Berlinale Ezüst Medve-díjas filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk (1984), mely Cserhalmi György és Őze Lajos főszereplésével készült és a világosi fegyverletétel után játszódik.

Lugossy László: Szirmok, virágok, koszorúk

Egy igazi ritkaság, Bódy Gábor látványos filmeposza, a háromrészes Psyché (1980) is tovább gazdagítja a március 15-i filmválogatást. A Weöres Sándor verses regényéből készült film máig megőrizte frissességét, provokatív szellemét. Hősei életútját a felvilágosodás korától egészen az 1920-as évekig, mintegy 150 éven keresztül követi nyomon. Az 1825-27-es pozsonyi reformországgyűlés teljes jelenete csak ebben a háromrészes változatában látható. A film digitális felújítása Hildebrand István operatőr közreműködésével készült.

Bódy Gábor: Psyché

Hildebrand operatőri munkáját Várkonyi Zoltán festői történelmi filmjeiből ismeri a közönség, és ő volt az operatőre többek között A kőszívű ember fiai-nak(1965) is, amely a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát.

A Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum mindemellett egy frissen készült montázzsal ünnepli az 1848-as forradalom évfordulóját. Az összeállítást készítő Konkol Máté az ELTE filmszakán végzett, és már korábban is készített sikeres montázsokat. Ezúttal az 1848-as forradalmat megidéző alkotásokból készített 13 perces összeállítást a Filmarchívum közreműködésével.

2019. március 15. péntek 09.00 órától március 17. vasárnap 24.00 óráig szabadon nézhető filmek:

Föltámadott a tenger

A kőszívű ember fiai I. rész II. rész

80 huszár

Psyché I. rész II. rész III. rész

Szirmok, virágok, koszorúk

Forrás: Filmalap / Borítókép: A kőszívű ember fiai