 |
- Ez a film válasz arra, hogy 1956-ban a vajdasági magyarság hogyan élte meg a budapesti, illetve a magyarországi eseményeket. Tudjuk, hogy az egyszerű ember nem akar részt venni a nagy történelmi eseményekben. Rádióból értesültek az eseményekről, ugyanakkor október végén már menekültek jöttek át Jugoszláviába 56 októberétől egészen 1957 tavaszáig folyamatosan. Több, mint tizennyolcezer ember jött át, és hatszázan ott is maradtak. A többiek vagy visszatértek, vagy nyugatra mentek tovább. Az eseményekről közléseik alapján is értesült az ottani lakosság, de a jugoszláviai magyar sajtó – különösen a Magyar Szó – rendszeresen tudósított a forradalomról. Akkoriban járt Magyarországon Dobrica Cosic szerb író is a Magyar Írószövetség vendégeként, aki megírta, hogy mi történik Budapesten (nagyon objektív képet festett le). Folytatásokban közölte az írását; a vajdasági magyar lakosság jól értesült volt tehát.
Az akkori vajdasági magyar értelmiség, illetve a Magyar Szó bátran kiállt a forradalom mellett. Különösen akkor jött egy tiltakozó hullám, amikor az írókat, az értelmiséget kezdték el bebörtönözni; és főleg, amikor Nagy Imrét és társait átadták a szovjet hatóságoknak. Mi szerettük volna, hogy a forradalom sikeres legyen, Magyarország megszabaduljon a szovjet rendszertől.
Azok az emberek, akik Jugoszláviába érkeztek, majdnem hogy az ígéret földjére érkeztek – legalábbis az ő vallomásaik alapján ez a benyomásunk. Azt hitték, hogy „nyugatra” érkeztek. Az első hónapok után érkezőket aztán sajnos mind visszatoloncolták.
- Miért pont 56-ot választotta a film témájául?
- Én Deák Ferenccel, az íróval, egy dokumentumfilmet készítettem azokról az emberekről, akik 56 után letelepedtek, és végleg Jugoszláviában maradtak. Két-három évvel ezelőtt kezdtük forgatni ezt a dokumentumfilmet, és ez az anyag inspirált bennünket Deák Ferenccel, hogy elkészítsük a játékfilmet.
A dokumentumfilmben sokan félve, visszafogottan nyilatkoznak, sőt sokan nem is voltak hajlandók nyilatkozni, hogy miért is jöttek át, hogyan élték át azokat a napokat. Ezek az emberek egyszerűen élni akartak, nem akartak tudomást venni arról, hogy ismét történelmi idők következnek 56-tal. Ösztönösen is védekeztek ez ellen. Pedig az egyszerű ember sem tudja magát kivonni a történelmi eseményekből.
Nemrég újabb menekültáradat volt nálunk, csak most más irányból, a Balkán menekült nyugat felé, Magyarország felé, rengetegen jöttek Magyarországra, sok szerb értelmiségi, üzletember telepedett le és teremtett egzisztenciát itt, Budapesten.
- Milyen módon mutatja be a film a történelmi időket?
 |
Van egy tanyasi család, egy szűk, zárt közösség, nem akarnak tudomást venni arról, hogy mi történik a szomszédban. Rádiót sem hallgatnak (televízió akkoriban még nem volt), egyáltalán nem akarnak értesülni arról, hogy mi folyik körülöttük. Egyszerűen szeretnék élni a saját életüket. De a történelmet ez persze nem érdekli, átszövi az életüket, beköltözik az otthonukba, a hálószobájukba, az intimitásukba. Érkeznek menekültek, akik iránt valamilyen kötelezettségük van, részeseivé válnak annak a történetnek, amit ők kívülről szeretnének szemlélni. Ez a nép, a vajdasági nép 80 éve egyszerűen szeretne élni. Egész életük várakozásban telik el, abban reménykednek, hogy végre béke lesz, és az élet visszazökken a rendes kerékvágásba.
A film hőse – mivel az ÁVO-nak dolgozott – a forradalom napjaiban menekülni kénytelen. Szabadkára menekül egy régi ismerőséhez, aki megpróbál rajta segíteni. Az ő történetét mutatja be a film.
- A személyes szál, vagy a történelmi tragédia a hangsúlyosabb a filmben?
- A film szereplői valós személyek, nem név szerint szerepelnek. A dokumentumfilm forgatása alatt „talált” személyes történetek, sorsok, tragédiák alapján írtuk meg ezt a filmet. A Bolygótűz tehát a dokumentumfilm anyagára épül, bár ez a dokumentumfilm még nem készült el.
- Melyik ez a dokumentumfilm?
- Ez a dokumentumfilm még nem készült el, még mindig kutatunk. Várjuk, hogy az átköltözők, menekültek megszólaljanak, azok is, akik eddig megtagadták, hogy nyilatkozzanak. Könnyebb egy játékfilmet összehozni, bár a Bolygótűz is már tíz éve készül, a forgatókönyvírás valamikor 92-ben kezdődött. De azóta is újabb momentumokat találtunk. A Történelmi Archívumnak újabb anyagai jelentek meg, ezeket beépítjük a filmbe.
- Ezek szerint a Bolygótűz történelmi hitelességre és teljességre törekszik?
 |
Deák Ferenccel a 70-es években kezdtünk filmeket forgatni, és akkor még az egész jugoszláv filmgyártás nagyon átpolitizált volt. Akkor mi még hittünk abban, hogy a játékfilm, a művészet meg tudja változtatni a világot. Nem menekültünk, vállaltuk, hogy nagyon keményen politizálunk ebben a számtalan határ szabdalta kis országban. Beleszólunk azokba a társadalmi folyamatokba, amik velünk történnek. Ez nagyon jellemző az egész kelet-európai művészetre. Amit nem tudott a politika megoldani, arra a művészek vállalakoztak. Jellemző volt ez a magyar művészetre is, már Petőfitől kezdve. Hogy ébren tartsák a nemzettudatot, védték és ápolták a nemzeti büszkeséget.
A politika mindig elárulta a nemzetet 48-tól napjainkig. Sőt, ma is részesei vagyunk a politikai küzdelmeknek. Európa felé való közeledés során Magyarország is eléggé elfeledkezik saját nemzeteiről. A politikai elit mindig elszakad attól a tömegtől, akit képviselnie kellene.
- A vajdasági magyarok életét teljesen a politika határozza meg?
- Az egész életünket, az egész sorsunkat a politika szövi át, határozza meg; ezért szól erről a művészetünk is, ettől nem lehet szabadulni.
- Mire utal a címbe emelt „bolygótűz” kifejezés?
- Ez a tűz – ami lehet egy eszme, egy gondolat is - vándorol emberről emberre, egyik közegből a másik közegbe. Olyan szimbólum ez, amit a film után talán könnyebb lesz megérteni.
- Mennyiben értelmezi majd másképpen egy anyaországi magyar, illetve egy vajdasági magyar ezt a filmet?
- Remélem, hogy a magyar közönség számára is izgalmas lesz a film, mert megismerhetik, hogy a vajdasági magyarság miképpen fogadta sorstársai tragédiáját; ugyanakkor a jugoszláv közönség is először látja majd ezt a szeletét a Vajdaság történetének.
1956 novemberében sokan menekültek át a titói Jugoszláviába, és szembesültek az „emberarcúnak” nevezett szocializmussal. A film hősei egy bunyevác földműves tanyáján találnak átmeneti menedéket, és ott, valamint a közeli Szabadkán, régóta fülledő családi és társadalmi közegben, a helyi belbiztonsági tisztek felügyelete alatt várnak sorsukra. Egyikük az 1942-es bácskai mészárlás résztvevője, később ávós, aki most forradalmárnak adja ki magát, a házigazdát azonban a régi emlékekkel próbálja zsarolni. Csendőri múltját annak belügyes fia, forradalomban játszott szerepét egy naiv hitű ifjú igyekszik tisztázni, akárcsak saját sztalinista előéletét a vezeklő értelmiségi. A végkifejlet mindannyiunk számára tragikus.
Az érzelmektől fűtött történet szociográfiailag is cáfolja, egyúttal köztudomásúvá teszi a tévhitet, hogy ’56 résztvevői vagy áldozatai otthonra leltek az akkori Jugoszláviában, ahol az emberi viszonyok is megromlottak már.
Deák Ferenc és Vicsek Károly régóta dolgozik a téveszmék felszámolásán. Ebben a filmben szerbiai magyar színészekkel, helyszínekkel kísérlik meg ezt. Feketén – fehéren.
Az első magyar-szerb koprodukció.
1974 Parlag - játékfilm
1977 Fekete Glóbusz – TV
1979 Trófea - játékfilm
1981 Végelszámolás - játékfilm
1982 Naplemente- játékfilm
1982 Zöldhajú lány – TV
1983 Duna menti Hollywood -TV
1984 Fajkutyák ideje – TV
1985 Késdobáló – TV
1986 Senki kertje – TV
1986 Apa magánya (Otac samoće) – TV
1987 Szikkadó földeken – TV
1988 Lakás (Stan) - TV
1988 Keresünk egy jobb hajót - TV
1990 Macska az asztalfőn - TV
1993 A világ legjobb nagypapája (Najvise na svetu celom) – játék- és TVfilm
2002 Bolygótűz - játékfilm – Budapest Filmstúdió-Suboticafilm
