Kapcsolódó anyagok

Képben a (bel)világ

Megnyílt a Mediawave

Simone Massi: Tudom, ki vagyok.A lengyel Egy csodáért (Jarek Sztandera) című tizennyolc perces film ötszáz fogyatékos (jó néhány teljesen magatehetetlen) vonat-zarándokútját követi nyomon, melyet egy püspök és tizenkét pap koordinál. A Nemzetközi Zarándoklat a Sérültekért Lourdres-ba tart, és a több napos (tor)túra a katolikus egyház képviselőit éppúgy megviseli, mint a szenvedőket. Főleg, amikor a technika ördöge nem kíméli az Isten szolgáit, és gerjed a mikrofon a Miatyánk közben, amikor a békésen alvó, iszonyú állapotban lévő, végkimerült betegeket a vagonok folyosóin bóklászó pap ébreszti – szintén csak a jól ismert mikrofonba üvöltve. Vágóképekből, emberek elbeszéléséből tudjuk meg, hogy nem is csodát, csak még több erőt és kitartást várnak az úttól. Szép és elgondolkodtató a szereplők hite, mély vallásossága, a külsőségek mégis nonszensz paródiává válnak. Felüdítő fordulat a Transzformátor című orosz-svájci film két alkoholista szereplője. Egyikük – a nagy orosz valóságba belefáradt szaki – az elé helyezett kamera előtt meséli el egy elvesztett transzformátor történetét, beszél nőkről is és káromkodik… sokat. A barátja szó nélkül asszisztál, azaz bambul maga elé, ezzel téve komikussá az összhatást. Három hónapig kell Moszkva és Szentpétervár között dekkolniuk, de a film végi fekete-fehér fotók dokumentálják a végkifejlet hatalmas boldogságát.

Mediterrán hangulatba csöppenünk Damir Cucic AzUtca című filmjét nézve, amely az istriai Vodnjan város díszleteit – házait, kapualjait – és a benne forgó életet és lakóit mutatja be. De sajnos a szép képek, emberek és városka is unalmassá tud válni, ha nincs történet, nincs gondolatmenet, ráadásul a majd’ félóra alatt négyszer zárul le a film. Aztán valahogy megint bekeveredünk a házak közé és ismét figyelhetjük a házak előtt ülő bácsikákat, az ablakon kukucskáló nénikéket, az utcán játszadozó gyerekeket, ki tudja hányadszorra.  Szép az ég a színes házak között, klassz ahogy csorog az eső a macskaköveken, gyönyörű képeket sikerült az alkotónak egymás mellé pakolnia, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a film utolsó tizenöt percében a tizenötfős közönség  létszáma percről-percre csappant …