A 15. Mediawave versenyprogramja egy kísérleti filmblokkal indult útjára, amire meglepően szépszámú közönség nyomorogta be magát a Rómer Ház Premier termébe – amely esténként főleg szóló jazzkoncerteknek otthont adó kamarateremként funkcionál. Zavaró technikai problémaként a magyar feliratozás hiánya lépett fel, bár ez főleg egy kísérleti dokumentarista jellegű filmben volt különösen kellemetlen. A Pucold ki a cipődet című angol filmben megjelenő család édesapjára visszaemlékező mondatait nehezen tudta követni még a nyelvet értő publikum is. Gyors vágásokkal ismerhettük meg egy londoni család tagjait, akik az alkotó nagyapjáról sztorizgatnak ebben a nagyon személyes jellegű filmben.
Témaválasztásban a blokkra mégsem ez a fajta „személyeskedés” volt a jellemző. Több filmben (Danir Cucic: Araberra; Darius Krzeczek: Ortem, Szemző Tibor: Ezvan) a tömegközlekedés – mint életünk díszlete – a fő vonal. Cucic horvát rendező Zágráb utcáin mutatja be a villamosok világát, amelyek geometriai formákban keringve, futva élik mindennapjaikat. A színes, ritmusos, szöveg nélküli etűdben felvillanó emberek csak statiszták, robogás és élet, a felszín nappal és éjszaka. Dariusz Krzeczek osztrák rendező videofilmjének fő témája szintén a nagyváros egyik domináns közlekedési rendszere – a metró. A fekete fehér film utolsó kockáin bújnak csak elő színek – a korlát pirosa, a padló kékje – egyébként Kubrick Űrodüsszeia 2001-ére emlékeztető sterilitást és ürességet árasztanak a fehér folyosók, a szerkezet - struktúrájában és hangulatában koncentrálva a rendszer észrevehetetlen részleteire. A tömegközlekedés Szemző Tibor Ez van című retrohatású fekete-fehér filmjében is jelen van, ahogy Budapestet – Józsefvárostól a Moszkváig – mutatja meg kapualjak részletei, villamosok, utcarészletek nem éppen országimázs célzattal készített egymás utáni vágásában. A művészi jellegen rengeteget segít Ottlik Géza narrátori „munkája”, hangja és mondatai: „megindult az ingyen mozi és abba belekerülsz szereplőnek. Mit látsz! Ez is olyan kérdés, hogy nehéz válaszolni rá, mert annyiféle oka van. Túl sok oka van.” Ez csak díszlet. Itt élsz. Itt vagy. Mit vársz?
 |
| A „hegedűs a padláson”. Moshe Hammer |
Ronnie Cramer Párnalány című darabja puhakötésű könyvek, és magazinok borítóit használja, ahol az illusztrált figurák – rajzolt nők a húszas-harmincas évek Amerikájából – életre kelnek, egymásba olvadnak. Több, mint kétszáz borító – hölgy – jelenik meg a szemünk előtt nyolc percben. Az egy ötletre építő film akarva-akaratlan gondolatébresztő a nők vélt és valós szerepéről, bekategorizálásáról és az irányukban kialakult sztereotípiákról. A spanyol Raul Arroyo Erre járok minden nap című színes, ritmusos, multikulturális filmje szintén igazi felüdülést jelent a pillanatokig már nyomasztó „industrial” művészkedés között. A gyors, animációs technikákat felvonultató alkotás tempós menet, a dolgok ritmusára, a belsőnk és a világ ritmusára, szépség, halál, politika, vallás, élet, színek összességére komponált kavalkádban haladunk tovább.
A kisjátékfilmek blokkját a Disznóútja című – sokak által jól ismert – magyar film nyitotta, melyet Mészáros Péter készített holland felkérésre a tíz EU-hoz csatlakozó országot meghívó project keretében. A beteg kismalac, a pánikba esett gazda, lerobbant oldalkocsis motor és segítőkész német üzletember története reményekkel kecsegtet. Amire nagy szükségünk van.
Szintén magyar alkotás Az Ember a tükörben (Grigor Attila), ami Frederic Brown Tükörterem című novelláját dolgozza fel, jó képi ötletekkel, remek operatőri munkával, kellemesen bizonytalan hangulatot teremtve a tartalomhoz. A halhatatlanság egyenlő a halállal? Hány élet kell, hogy tökéletesen csináld? Világkép másképp: Alessandro Celli Leo és Sandra című filmjének gyerekhősei mediterrán teraszon figyelnek fel egymásra teregetés közben. Love és a kiteregetett ruhák szálldosnak a levegőben, kellemes hangulat, gyengécske történet.
 |
| A női testekre szavaz. Sean Ellis: Cashback. (Sean Biggerstaff) |
