Az alkotók korábban tíz lehetséges helyszínt jelöltek meg, ahova elvinnék a filmjüket; az összegyűlt összeggel öt közösségbe már mindenképp eljutnak. A társadalmi célú moziesemény, ami leginkább a fiatalkorúakat célozza, a film levetítésén túl motivációs beszélgetést és edzést is tartalmaz a film szereplőivel, továbbá a szervezők a környékbeli sportklubok képviselőit is meghívják, ezzel is növelve az esélyét, hogy a sportklubhoz csatlakozó fiatalok ne kallódjanak el.



A Gettó Balboa című dokumentumfilmben Misi, az egykori nyolcadik kerületi gengszter egy pisztolylövést túlélve, a börtön és megtérése után a kerület kallódó fiataljait kezdi el sportra nevelni; bokszot tanít nekik. Tanítványai közül kitűnik a súlyosan hátrányos helyzetű, de nagyon tehetséges és szorgalmas Zolika, aki mostanra több profi világbajnoki öv tulajdonosa. A film szeptembertől a hazai mozik műsorán is látható lesz és a 2019-es SuliMozi programnak is része a Gettó Balboa.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Gettó Balboa a hazai mozipremier előtt jusson el olyan közösségekbe, ahonnan a történet végső soron származik. Hiszünk benne, hogy halmozottan hátrányos helyzetű emberek is kiemelkedő teljesítményre képesek, ha ennek a legfontosabb emberi feltételei rendelkezésre állnak. Ehhez próbálunk hozzájárulni a társadalmi vetítéseinkkel, amelyek közül az elsőt már meg is tartottuk Siklósnagyfalu és Alsószentmárton fiataljai számára.” – mondta Ponczók Attila a film egyik producere és ötletgazdája.

Hála a #MÉGTÍZ kampánynak Siklósnagyfalu-Alsószentmárton után Told, Pécs, Nyíregyháza, és Galgagyörk hátrányos helyzetű közösségeibe is sikerül eljutnunk. Az eseményeket igyekszünk körültekintően és a helyi hátrányos helyzetű közösségekkel együtt dolgozó és ismerő alapítványokkal együtt előkészíteni és kivitelezni. Örülünk, hogy részt vehetünk a #MÉGTÍZ kampányban.” – mondta el Szénási Szilvia az UCCU Alapítvány vezetője.

Az UCCU Alapítvány tervei között szerepel az is, hogy a Gettó Balboa filmet érzékenyítő-oktatási anyagként is felhasználják programjaikban. A #MÉGTÍZ kampány közösségi gyűjtéséhez 130 magánember járult hozzá anyagilag, akik értékes felajánlásokat kaphattak az adakozásért cserébe, amiket maguk az alkotók, az UCCU Alapítvány, illetve az akciót kiemelten támogató Decathlon Magyarország ajánlottak fel.

Forrás: #MÉGTÍZ / Borító: Az első #MÉGTÍZ társadalmi vetítés (Fotó: Farkas András)