Simónál kicsit irodalmibb volt a képzés. Ez az ő személyiségéből fakadt, mert elsősorban a történetek érdekelték. Azon, hogy ez hogyan fogalmazódik képpé, nem volt olyan hatalmas hangsúly. A novellaírástól a jelenetírásig nagyon sok ilyen típusú irodalmi feladat volt. Itt látok most egy különbséget: ez a teszt nagyon a vizuális látásmódot és fantáziát próbálja mindenekelőtt felmérni.
filmhu: Azóta végzett még egy rendezőosztály, és most fog végezni egy újabb, melynek éppen te vagy az osztályfőnöke. Velük mi a helyzet, várható-e újabb tehetségek felbukkanása a filmesek között?
G.F.: Amikor Simó Sándor meghalt, azt az osztályt kellett átvennem, amit ő vett fel, ő válogatott ki, és több mint egy évig ő tanított. Alkatilag más a képzési hozzáállásom, tehát nagy kérdés volt, hogyan lehet őket ebbe az irányba elvinni. Tehetséges gyerekekről van szó, de nincsenek könnyű helyzetben. Az egész filmes közeg nagyon sokat változott az elmúlt 5 évben.
Rossz periódusban kerültek tehát be. Tagadhatatlan, hogy a szakmában van visszaütése, ha három év alatt 8 elsőfilmes rendező jelentkezik: felhalmozódnak ugyanis azok, akik nem jutottak szóhoz. Tehát kérdés, hol találnak munkahelyet.
Kendével éppen ezért határoztuk el, hogy muszáj tudomást vennünk a mai világ helyzetéről. Merész embereket kell találnunk, vagányokra van szükségünk. Az utóbbi időben mindenki azt szűrte le, hogy egyet kell megtanulni: nyomulni. Hogy nem a tudás, a széles látókör, a tehetséged, az eredetiséged számít, hanem hogy mennyire tudsz nyomulni és kivel vagy jóban. De ez hosszútávon soha nem működik. Nem is fog. Néhány évig mindenhol voltak udvaroncok, és egy ideig mindig jól ment nekik. Tartós udvaronc azonban nincs.
Bátorságot kell önteni a diákjainkba, és ezt szeretném egy friss, új társasággal megpróbálni. Szándékaink szerint a Grunwalsky-Kende osztály kapcsán új és megvalósítható művekről lehet majd beszélni, amik túlmutatnak a helybeli rugdalózáson. Valódi személyiségeket kell beengedni a pályára. Muszáj fordítanunk az idő folyásán: valaminek most vége van, és ugyanúgy, ahogy annak idején Herskó egy újfajta nevelési módszert kialakított, ugyanez a dolgunk nekünk is.
filmhu: Vannak mégis a mostani végzősök között, akiknek esetleg később (vagy akár hamarabb) még találkozhatunk a nevével?
G.F.: Persze. De egyelőre megint a finanszírozással van a gond. Megint jelentős mennyiségű pénz hiányzik a magyar filmgyártásból, hiába van tehát ennyi tehetséges fiatal.
filmhu: Az MMK-elnökség mellett hogyan bírod majd az új osztály vezetésével járó munkákat?
G.F.: Voltak, akik úgy tették fel ezt a kérdést, hogy az volt mögötte: ezek szerint vajon Te mindennap reggeltől estig dolgozol? Ennyiből áll a dolog? Azt hiszem Kendének, nekem is – igen. Ennél egy forgatás sem kevésbé fárasztóbb.
A körülmények pedig nagyon hullámzóak. A főiskola körül is megfordul egy párszor a világ: új szempontok, új elvek merülnek fel. Ugyanez van a filmfinanszírozásban is. Miközben másfél millióra emelkedett a magyar film nézőinek száma, azon kínlódunk, hogy elő tudjuk állítani a jövő évi termést. Ez egy ilyen világ.
Szeretném az új osztálynak is átadni, hogy a filmezés ezzel jár, ez egy melós élet. Amikor először végignézek majd a 600 felvételizőn, figyelni fogom, vajon hány tudja közülük, hogy ez az egyik legtöbb időt elrabló és legtöbb munkát igénylő foglalkozás. Sokan azt hiszik, hogy csinálsz egy filmet, és közben azzal foglalkozol, amit elterveztél, vagy amit szeretsz. Holott ez az egésznek csak a 20%-a. A többi olyan, mintha lezavarnálak az udvarra, és azt mondanám, hogy ezt a betont törd fel, ásd ki, és vesszél össze a házmesterrel, hogy ne szóljon bele.
Nehéz testi munkáról van szó, és kíváncsi vagyok, ezt a mai fiatalok felfogták-e. A forgatáskor reggel 6-kor beülsz a kocsiba, kiérsz a helyszínre, és este 10 előtt nem kerülsz haza. 12 órát kell talpon állni, és nem mondhatod, hogy azt a jelenetet azért szúrtad el, mert fáradt voltál.
M.B.: Általában az a kép él az emberek fejében, hogy aki bekerül a főiskolára, azt neves tanárok megtanítják rendezni, majd öt év után a padból felállva, ő már kész rendezőként távozik.
Többször lehet látni a hallgatókon, hogy sokan még a harmadik évben is azt várják, hogy tömjék a fejükbe a dolgokat, és ha csak 4 millió forint van a vizsgafilmre, akkor kevésnek tartják, és így nem tudnak dolgozni.
G.F.: Ma már a szemközti lakó is akkor forgat filmet, amikor akar. 100 ezer forintért vesz egy kamerát, és bődületesen jó filmeket csinálhat vele. A főiskolán minden osztálynak van kamerája, vágóasztala, fotógépe – mégis, ha nincs kiadva a feladat, hozzá se nyúlnak az eszközökhöz.
Ez persze átmeneti állapot, mert a művészet onnan kezdődik, hogy van egy ötleted. Nem hiszek az őstehetségekben, de ha valamilyen meglátásod van a világról, és irritál, hogy a többiek meg egészen máshogy akarják neked az egészet beadni, akkor el kell tudnod jutni odáig, hogy megpróbálod bebizonyítani, hogy neked van igazad. Ha úgy érzed, hogy a nagymamád egy szőrös talpú medve, akit imádsz, akkor nem mutathatsz helyette egy szép kendős öregasszonyt. Inkább higgyél benne, találd ki.
Aki nem tudja bebizonyítani az igazát, az még önmagát sem lesz képes megújítani, nemhogy a filmszakmát, és egy idő múlva kifullad, megviselik a körülmények, vagy bedarálja az idő, majd a pénz.
