filmhu: Hányan jelentkeztek a 650-ből operatőr szakra?
Kende János: Ez elég meghatározhatatlan jelenleg, mert körülbelül 220-an jelentkeztek, 70-en egyúttal rendezőnek is, sőt, van olyan is, aki még emellett műsorvezetőnek is. Statisztikailag pedig még nem dolgoztuk fel, hogy hová jelentkeztek első helyen – akik ugyanis mindegyikből megfelelnek, azokat az elsőnek bejelölt képzésre lehet felvenni.
filmhu: Úgy tudom, ez a szám mindenképpen több, mint amennyien általában jelentkezni szoktak.
K.J.: Attól függ, hogy melyik korszakot nézzük. 1961-ben, amikor én felvételiztem, 400-an szerettek volna operatőrök lenni a Főiskolán. Aztán sok éven keresztül – négyévenként indult akkoriban, most három évente – szintén nagyon sokan megpróbálták a felvételit. Én eddig három osztályt indítottam ’95 óta, ahol átlagosan 100-120 jelentkező volt. A legutóbbi alkalommal, amikor két osztály indult, összesen 60 jelölt volt csupán. Ők a mostani harmadévesek. 
Ide már nem férnek
A Szentkirályi utcai bejárat
filmhu: Hány embert fognak idén felvenni ebből a rengeteg jelentkezőből?
K.J.: Operatőrnek 7-8-at, a rendezőosztály pedig ugyancsak ennyi fős lenne. Általában az tűnik helyesnek, ha azonos létszámmal indítjuk a két osztályt.
filmhu: Hogyan lehet kiválasztani azt a pár embert ekkora kínálatból?
K.J.: Akiket eddig felvettünk, jól lettek kiválasztva. Ezt biztosan tudom igazolni, ugyanis mind a szakmában maradtak. Ha nem is mindenki, de közülük nagyon sokan, ráadásul az első vonalban. Hogy kiesett-e a felvételi közben olyan tehetség, akinek itt lett volna a helye, azt elég nehéz megítélni. Nagyon sokan kétszer-háromszor is jelentkeznek, ezeknek a java mégiscsak bekerül, ha mondjuk 3 évvel később is.
Nem hiszem, hogy kirobbanó tehetségek elvesztek volna. Volt persze emlékezetes példa – bár azt mondják, adminisztrációs probléma miatt – , amikor Fliegauf Benedek nem került be az egyetemre. Nincs tehát 100%-os biztonság, de a kiválasztottak általában jók.
filmhu: Mire figyelnek, amikor felvételiztetnek? Miben kell jónak lennie a jelentkezőknek?
K.J.: Nehéz kérdés. Nem akarom azt mondani, hogy a frizurája, a cipője is számít, de nagyon fontos, milyen a magatartása, a hozzáállása, főleg persze hogy milyen fotókat hoz. Egy időben szokás volt gyanakodni, hogy nem a saját fotóikat hozzák el a jelentkezők. Az én elvem az volt, hogy ha jól választott fotót, még ha nem is a sajátja, akkor nekem az már megfelelt. Nem az érdekel ugyanis, hogy el tudja-e készíteni a képet, hiszen azért van az 5 éves oktatás, hogy ezt megtanulja. Inkább az a fontos, hogy tudja-e, mi a jó fotó, és mit képzel el jónak. Persze jobb, ha saját fotói vannak.
A kiválasztásban nagyon nagy szerepe van az ösztönöknek. Elég sokan szoktunk dönteni. Persze az osztályvezető tanár - adott esetben én - mondja ki a végső szót. Volt már olyan eset is, amikor valakit én nem szerettem volna felvenni, a többiek viszont úgy gondolták, hogy valószínűleg tévedek. Megszavaztattam a társaságot, és végül felvettük az illetőt, és egyáltalán nem bántam meg. Négyen-öten szoktunk zsűriszerűen végignézni egy vizsgát – és 4-5 rosszszemű operatőr nincsen.
filmhu: Ez a bizottság azokból áll, akik később tanítani fogják az osztályt?
K.J.: Azokból is. Tanárokból és diákokból. A végzős diákoknak az a jutalmuk, hogy azt a szenvedést, amit annak idején a felvételi során ők is végigéltek, megnézhetik az új jelentkezők esetében. Én nagyon szeretem, ha ott vannak a diákok, és hozzá is szólnak a vizsgához.
Nagyon sokféle információt gyűjtünk be tehát a felvételizőkről, és sok lépcsőfok is van, melynek során ezeket megtudhatjuk és megismerhetjük a jelentkezőket.
filmhu: Összefoglalná röviden, milyen folyamaton kell keresztüljutniuk?
K.J.: Nagyon szép látvány lesz, amikor a MAFILM III-IV-es műtermében leül a 650 felvételiző. Lesznek, akik az utolsó pillanatban megijednek, és elmennek; lesznek, akik megnézik a 32 oldalas tesztlapot, és akkor adják fel. A teszt főleg önálló véleményekre, filmes ismeretekre kérdez rá. Nem lesz bonyolult feladatsor, de kiderül belőle, hogy milyen a jelentkező személyisége, milyen a világlátása. Ezt néhányan kijavítjuk egy pontozási séma alapján, megszabtunk egy határt, és reméljük, a jelentkezők fele továbbjut. 
Nincs előre kitalált séma
Kende János
A korábbi évekhez képest az első fordulót annyival komplikáltuk, hogy borítékba mellékelni kell képeket is. Az egyiken a felvételizőnek kell szerepelnie: olyan képet kell választania, amiről úgy érzi, hogy jellemző rá. Ez akár igazolványkép is lehet, persze jobb, ha ennél érdekesebb fotót talál. Ezen kívül saját maga által készített fotók kellenek még, de ezt – különösen a rendezőknél - helyettesítheti rajz is, vagy általa szeretett kép.
A továbbjutott felvételizőkkel leülünk személyesen beszélgetni. Ennek nincs előre kitalált sémája. Operatőröknél egyszerű, mert mindenkinek saját fotókat kell hozni, és ennek kapcsán zajlik a beszélgetés. Ezen a rostán szintén kb. a társaság fele jut tovább, akik a következő vizsgán fényképezni fognak. Kapnak egy tekercs filmet, és saját gépükkel vagy digitális fotókamerájukkal dolgozhatnak. Megadunk egy helyet valahol, elérhető távolságon belül, ahol egy képsorozatot kell elkészíteniük. Ez lehet egy játéktörténet, vagy valamilyen téma feldolgozása, dokumentációja; tehát egy összefüggő képsort kell megalkotniuk. Ezután 10-20 fős csoportokban levetítik az anyagaikat, amiről szintén beszélgetünk: ők megvédik, mi megtámadjuk, ők megint megvédik. Ezek már szakmai kérdésekről szólnak: miért pont így készítette, miért így komponálta.
Végül nagyjából 30 fő marad (15 rendező-15 operatőr), akik egy rövid, párperces filmet fognak készíteni. Ezeket levetítik, amit egy viszonylag nagy – igazi szabályos és „ronda” - felvételiztető bizottság tekint meg. Ez nem egy intim helyzet, itt már szerepelni kell a felvételizőknek.
Az utolsó kör után még meg kell várni, hogy az adminisztrációban ellenőrizzék, a felvetteknek van-e nyelvvizsgája, másik diplomája, melyik helyre jelentkezett elsőként.
filmhu: Van valamilyen statisztika a jelentkezőkről, akár életkor, lakhely, akár nem tekintetében?
K.J.: Ezeket még nem dolgoztam fel teljesen, de amennyire belenéztem 30-40 jelentkezési lapba, azt látom, hogy nagyon sok a fiatal, érettségi után lévő felvételiző. A film- és TV-operatőrök esetében én jobban is szeretem, ha fiatalok jönnek. Szívesen tanítok kezdőket, olyanokat, akik nagyon jó vizuális és technikai érzékkel rendelkeznek, de nincsenek még rossz tapasztalataik.
Vannak páran a szakmában, akik érettségi után kezdték az egyetemet, és ahogy befejezték, már játékfilmet forgathatnak. Ezt nagyon támogatom, velem is ez történt ugyanis: rögtön érettségi után kerültem be a fősikolára, rá egy évvel, pedig már játékfilmet, Jancsó Miklós Csend és kiáltás című filmjét fényképeztem 1967-ben. Szerencsés indulás volt. Ezt a lehetőséget nem szeretném a fiataloktól elvenni.
A tévéműsor-vezetőknél és a rendezőknél viszont általában jobban szeretik a tanárok, ha valamiféle élettapasztalattal érkeznek a diákok.
filmhu: Figyelembe veszik azt is például, ha valaki korábban készített filmet, és azzal esetleg valamilyen ismeretségre tett szert?
K.J.: Ezeket meg is nézzük, de ezt nem tartom teljesen pozitívumnak. Attól függ, milyen az a film, mit lehet benne felfedezni. Aki már bekerült valamelyik televízió műsorgyártásába, azt nagyon nehéz visszahozni ebből. Nehéz ugyanis megmagyarázni, hogy habár lement a televízióban, a munkája esetleg mégsem olyan jó. Amikor a Forma1-es versenyzőket tanítják, csak speciális autókat engednek nekik vezetni, hogy ne romoljon el a stílusuk. Viszont az amatőrfilmeket nagyon szívesen veszem: ha valaki önerőből, saját magának érdekes dolgokat készít.
filmhu: Beszéljünk kicsit a képzésről: az operatőrök inkább szakmát tanulnak az egyetemen, vagy pedig művészetet?
K.J.: Úgy mondanám, művészi szakmát tanítunk. Sokféle tendencia van: vannak osztályok, akiknél állandóan együtt tanultak az operatőrök és a rendezők. Ezekben az esetekben a művészet felé hajlott el a képzés, és a szakma kicsit hanyagolva volt. Én eddig mindig külön tanítottam az operatőröket. Hiszen azon kívül, hogy résztvesznek egy művészképzésben, nagyon bonyolult már a technika, amivel meg kell ismerkedni. Amikor elkezdtem a szakmát, fel sem merült más lehetőség, mint hogy játékfilmet csináljak. Mások pedig tévéjátékkal indítottak – volt tehát szakosodás. Ma már olyan embereknek kell elhagyniuk az iskolát, akik mindenhez értenek.
Áthidaló megoldásként most úgy fogjuk tanítani a rendező és operatőr osztályokat, hogy egy évet teljesen együtt töltenek, azután pedig négy éven keresztül szakosodnak. A szakosodás azt jelenti, hogy különböző tanárok jönnek, jónevű operatőrök, akik a saját dolgaikat tanítják a diákoknak.
Két évig tart az alapképzés, ahol megismerkednek a világítással, apró kis történetekkel foglalkoznak műteremben, dokumentumfilmeket készítenek. Utána van egy félév, amikor tévéjátékot tanulnak készíteni három kamerával. Egy félév erejéig reklámfilmekkel foglalkoznak, hiszen a reklám sok operatőr megélhetését biztosítja. Amikor nyugati reklámfilmet kezdtem csinálni, csak csodálkoztam, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni. A mai diákok az egyetem elvégzése után ezt már ismerik. A legjobb nevű magyar reklámfilmesek tanítják őket erre a szakmára.
Most egyeztünk meg a Magyar Filmlaboratóriummal, akik segíteni fognak, hogy a diákok a laboratóriumi munkák teljes keresztmetszetét megismerjék, és úgy készíthessenek filmeket, mintha profik lennének.
Az elmélet mellett tehát állandó gyakorlati képzésről van szó, ahol a hallgatók foglalkoznak a technikával és a művészettel is. Az operatőröknél hangsúlyosabb a technika, de ha a művészet kapcsán forgatókönyvről, kompozícióról, fényről, mozgásokról beszélünk, akkor látjuk, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Az is nagyon fontos, hogy a filmszakmában sosem egyedül dolgozik az ember, a legegyszerűbb filmet is legalább öten-hatan közösen készítik. Ezt is meg kell tanulni az itt töltött évek során.
filmhu: Technikailag milyen a felszereltsége az iskolának?
K.J.: Ma már sajnos elég gyengén állunk ebben. Az egyetem eszközei régiek. Amikor végre szerzünk egy 500-as Sony kamerát, kijön a HD. Ugyanakkor tudunk kölcsönözni is, a kölcsönzők pedig elég tisztességesek, a főiskolának nagyon olcsón adják a felszerelést, ha éppen van szabad kapacitásuk.
filmhu: Gondolom, a felszereltség elsősorban anyagi kérdés.
K.J.: Csak anyagi kérdés. Egyetlen technikával vagyunk nagyon jól felszerelve, a Super16 mm filmkamerával, mert azt még a rendszerváltás idején kaptuk, és ez még ma is az egyik legmodernebb eszköz. Az utómunkálatok területén már nem vagyunk olyan rossz helyzetben, van 35-ös és 16-os vetítőnk is.
Felnőtt emberek lettek
Három operatőrosztály találkozója
filmhu: Ön a most végzős operatőrök osztályfőnöke. Milyenek a legfrissebb tapasztalatai a diákokkal? Mennyire elégedett velük?
K.J.: Nagyon jó osztály volt. Az indulásban mindig nagy szerepet kap, hogy milyen a párhuzamos rendezőosztály, mennyire sikeresek. A legkönnyebben együtt tudnak elindulni. Ez az évfolyam nehezebben kezd a pályán, talán azért, mert túl közel vannak az előző, nagyon sikeres fiatal rendezők. Volt néhány éve egy légüres tér, amibe Török Feriék jól tudtak belépni, de egyúttal el is szívták egy kicsit a többi fiatal elől a levegőt. Ez nyilván nem szándékos, de ilyenkor nehezebb a következő generációknak elindulni.
Az operatőrök között mégis vannak ketten, akik már játékfilmben dolgoznak, tehát nem egy elveszett évfolyamról van szó. De nem fognak róluk olyan szinten beszélni, mint arról a bizonyos Simó-osztályról. Az biztos, hogy az operatőrök közül – habár lehet, hogy lesznek elmozdulások más területek felé - , a szakmából senki sem fog lemorzsolódni.
filmhu: A régi tanítványai visszajárnak a főiskolára?
K.J.: Nem igazán. Felnőtt emberek lettek. Egyébként most éppen összehívtuk a három már végzett osztályt, miután az operatőri tanszéknek új vezetője lett (én egy lépcsőfokkal feljebb kerültem, a főtanszak vezetőjének), a helyemet Máthé Tibor foglalta el. Éppen ezért szerettem volna, hogy a végzettek bemutatkozzanak. A 24-ből 14-en eljöttek, és jó volt nézni őket együtt, miközben egyébként elég kíméletlenül mondták el a problémáikat az egyetemi oktatásról. Ezek számunkra hasznos tapasztalatok.
filmhu: Milyen problémákat említettek?
K.J.: Például hogy kevésbé szerették a szabadon választható gyakorlatokat, jobban szerettek volna célzatosabb feladatot kapni. Én viszont pedagógiailag azt szeretem, ha a diákok gondolkodnak azon, mit is kellene csinálni. Ezek érdekes problémák, és úgy látom, hogy 5 év alatt hol nekik volt igazuk egy-egy hasonló kérdésben, hol pedig inkább nekem.
Azon kevés tanárok közé tartozom, aki magázódik a diákjaival, volt olyan tanítványom, akit gyerekkora óta ismerek, és azt mondtam neki, ha elrontom a magázódást, akkor nem erőltetem, de nem rontottam el. Aztán a főiskola után újra összetegeződtünk. Nekem könnyebb így tanítanom, de mindenki másképp látja, például Grunwalsky szeret tegeződni, és Simó is nagyon szeretett, a rendezésnél több a bensőséges beszélgetés, nekünk operatőröknek kevésbé kell belemennünk egymás lelkébe-szívébe.
filmhu: Mint alkotó néhány éve már nem készített új filmet. Mi ennek az oka, tervezi esetleg, hogy belevág valamibe?
K.J.: 2002 óta nem forgattam filmet. A tanítás érdekesebb. A saját munkáit az ember nem igazán elemzi, amikor készíti, nincs ideje rá. Amikor tanítja, akkor kénytelen végiggondolni.
 |
| A tanítás érdekesebb Forgatás közben |
60 játékfilmet készítettem az évek során, valamint rengeteg dokumentum- és reklámfilmet, és tévéfilmeket. Az az érzésem, hogy egy idő után már csak ismételtem. Nem biztos, hogy rosszak azok a munkák, mást esetleg nem zavar, de nekem nem okozott örömet. Lehet, hogy nem állnék ellent egy jó film ajánlatának, de egyáltalán nem hiányzik, és nem érzem, hogy ebbe az irányba lépéseket kellene tennem. Az is elég nehéz lenne, hogy a 24 diákom szemébe nézzek, ha elveszek tőlük egy magyar filmet. Az alkotást nagyjából befejeztem, és talán így tisztességesebb is tanítani. Arra viszont figyelni kell, hogy a technikával ne maradjak el.
Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert egészen a Mafilmből való kirúgatásomig, 10 éven keresztül, egy kamera- és lámpakölcsönző céget vezettem, úgyhogy a legfrissebb technikákat is jól ismeretem.
filmhu: Jelenleg hogyan tartja a lépést a technikai fejlődéssel?
K.J.: Leginkább az interneten. Most például van egy háromnapos bemutató oktatás a Laboratóriumban, ahol mindenki kiállítja a legmodernebb technikát. Ha végigmegyek, és semmi újat nem látok, akkor rendben van, nem vagyok elmaradva. Még cégvezető koromban megszoktam, hogy heti három-négy alkalommal végignézzem a nagyjátékfilmek ismertetőit.
filmhu: Mint a filmes főtanszék vezetője, hogyan látja, mennyire feladata az egyetemnek ellátni a filmszakmát különböző szakemberekkel?
K.J.: A film- és tévészakmát is kötelességünk ellátni. A filmszakma nagyon szűk terület, nem lehetne, nem lenne érdemes fenntartani egy egyetemet a számára. De a film- és tévészakma számára igenis kellenek jó ízlésű, művelt, igazán jó szakemberek, köztük például operatőrök. Aki operatőrként 5 évig tanulta a szakmát, biztosan magasabb szinten tud tévéműsort készíteni, mint akinek - bármilyen jó érzékkel is - , kevesebb iskolája van.
A rendezés bonyolultabb kérdés. Szakmailag nagyon jól képzett rendezők hagyják el az iskolát, ebből aztán van olyan, aki igazi nagy művész lesz, van, akiből pedig nagyon jó szakember. Azt már inkább el tudom képzelni, hogy rendezőnek valaki kívülről kerül a filmgyártásba, és nem ismeri annyira a szakma fortélyait, de nagyon izgalmas elképzelései vannak.
Mi széles körben akarunk képezni: vágókat tanítunk, producereket is – ez utóbbi hatását még nem nagyon érezzük, bár vannak olyan itt végzett producerek, akik már komoly filmek vezetői lettek. Szeretnénk hangmérnököket képezni, tanítunk operatőröket, gyártásvezetőket is.
filmhu: Nemzetközi kapcsolatok területén mennyire fejlett az egyetem?
K.J.: Anyagi okok miatt elég gyengén állunk. Nagyon sok megkeresés érkezik, amit nem mindig tudunk teljesíteni. Nem igazán működnek a csereprogramjaink, aminek Xantus János rendező az összefogója, de kevés az erre fordítható pénzünk. Ugyanakkor javuló tendencia is érzékelhető. Az operatőr szak legnagyobb attrakciója a kétévenkénti mesterkurzus, amit mindig amerikai operatőrök tartanak, és a világ összes tájáról jelentkeznek – 30-40 külföldi operatőr gyűlik össze, és együtt dolgoznak a magyarokkal.
A nemzetközi kapcsolatokban sokat kell fejlődnünk, ilyen szempontból még egyáltalán nem tartunk Európában.
