Babaház

Helikopterről nézünk le Budapestre, XIV. kerület, Zugló, Herminamező. Halász Péter –  páratlan orgánumú idegenvezetőnk – sorolja fővárosunk legtöbb esetben turisztikailag sem érdektelen objektumait. Széchenyi fürdő, Állatkert, Vidám Park, Városliget, Vakok Intézete…, utólag, a Felvonulási teret is hallani vélem. Lokálpatriótaként nem várt melegség tölti el szívemet, ám ott motoszkál bennem az érzés: vészjósló ez a hang. Noha zúg a légi jármű, csönd és látszat-béke van: ilyen lehet a tájkép, csata után.

Csonka ember, csonka kor
Jelenet a fürdőben

Halász Péter kísérleti filmje, a - pénzügyi okokból videóra forgott, hetvenhét perces - Herminamező-Szellemjárás halálosan mulatságos, rémisztő, szívszorító pesti-horror. Rendezője-forgatókönyvírója-narrátora, a magyar Proust, elindult az eltűnt idő nyomába, egy rég’ nem létező  – legföljebb meg- és fölidézhető – kor emberi-alkotói attitűdjével. Ez utóbbi a kordában nem tartható játékosság, és a játékra szánt idő: a lassúság.

Halász Péter (Homo Ludens) alkotói módszere egy, a nagy gonddal fölépített-berendezett terepasztalánál órákig ücsörgő, borzalmas történetek iránt felettébb fogékony kisfiúra emlékeztet. Halász békebeli, majd ’56-os történetének hősei: gumi- és/vagy műanyag-bábuk. Női-férfi Barbie-k, Chaplin-figurák, Stan és Pan gumibabák, az Állatkert fröccsöntött lakói, játék-közlekedési eszközök (troli, villamos, mentőautó, stb.)

A számtalan epizódból álló, múlt századbeli „rémmese” hőse, Zsibi, a Nyomorékok Otthonának lakója, egy megtörtént eset szereplője. A tolókocsis férfi - akinek filmbéli barátnője az ’56-ban Chicagóba disszidáló Szőke Sarolta – a hírre, hogy jönnek az oroszok, társaival fölfegyverkezett, és tolókocsikban, mankókkal, géppuskákkal fölfegyverkezve vonult végig Herminamezőn. Majd Otthonuk kertjében, ablakaiban építették ki főállásaikat.

Hommage a’ Nizsinszkij

Halász – igen pontos dramaturgiájú – alkotása azonban a „nyugodt” békeidőkkel kezdődik, hogy fokozatosan jusson el a véres (sic!) végkifejletig. Számtalan jelenet játszódik a Széchenyi fürdőben: így a nagyfürdő-, szárazgőz-, pedikűr-epizód, de beszámolnak Auguszta főhercegnő látogatásáról, ellátogatunk a Vakok- és Csökkentlátók kefekötő műhelyébe, és bepillanthatunk egy-két könnyes szerelmi melodrámába is – a la Karády Katalin. A film forgatókönyvét – Jeles András Parasztbibliája után – az utóbbi évek legkitűnőbb irodalmi-szépírói munkájának tartom. Jó néhány szöveg (így a Zsibi halálát megéneklő, már-már villoni költemény – vagy inkább dal?) stílusbravúr.

Csönd és látszat-béke van
Trolibusz-avatás

Halász Herminamezője tehát nem lineáris történet. A néhány perces epizódok között, sok esetben, nem fedezhetünk föl semmiféle összefüggést-kapcsolatot, számos jelenetről azt mondhatjuk, ezek a rendező-forgatókönyvíró helyszínnel kapcsolatos impressziói. Ilyen a Szárazgőz-epizód, melyben Vaclav Nizsinszkijről, a sok szálon hazánkhoz kötődő, világhírű balett-táncosról, művészete ikonjáról beszélnek. (A homoszexuális Nizsinszkij - a legendás, Gyagilev-féle Orosz Balett csillaga - 1913-ban váratlan-megfejthetetlen házasságot kötött Pulszky Romolával, a híres színésznő, Márkus Emília leányával.  Így, orosz internáltként, siralmas éveket töltött a háborús Budapesten. Viszonylag késői halálát az őt kíméletlenül fölemésztő kór, a skizofrénia okozta.) Halásznál a levegőben röpülő, gravitációra fittyet hányó Nizsinszkijről, és leghíresebb szerepéről, A rózsa lelkéről értekeznek.

Csonka-színész, muzsika

Föltűnő, hogy Halász kor- és kórtörténeti meséje milyen különös figyelmet fordít „csökkent képességű”, vak, végtag nélküli, rokkant embertársainkra. Részint ezért is izgalmas, hogy a destruktőr hajlamú direktor „megcsonkítja” kitűnő szereplőit, színészeit. (Diák István, Kari Györgyi, Vass Teréz, Takátsy Péter, Mucsi Zoltán, Németh Orsi, Novák Kristóf, Stubnya Béla, Dióssy Gábor, Tóth Anita, Elek Ferenc, Scherer Péter, Hirtling István, Bodor Erzsébet, Bezerédi Zoltán). Ugyanis, a minden esetben karakter-szerepet alakító aktoroknak kizárólag az arcát, vagy kezét, lábát láttatja. Egyszer sem mutatja őket a kamera „teljes valójukban”. És van, mikor csak a hangjukat halljuk (Scherer Péter, pedikűrös). Csonka ember, csonka kor.

Kísérletezőkedv, kiszámíthatatlanság, fesztelenség
Jelenet a filmből

Hazai filmeknél szökőévenként sem ütközünk bele „zenei rendező”-be, de low-budget várostörténeti kalauzunkban ez is megtörténik. Vajdai Vilmos bámulatos következetességgel összeállított filmzenéje rendkívül invenciózus, mifelénk teljességgel szokatlan produkció. (A „Kis cigarettafüst az élet”-jelenet, nagyrészt neki köszönhetően, különösen megható.)
 
Filmszínház

Halász Péter munkáján – értelemszerűen – kétségbevonhatatlanul fölfedezhetjük a színházi ember ujjlenyomatát. Mivel a hajdani, New York-i Squat-ot (élt: 1977-1985-ig) Halász „filmes színház”-nak is definiálta, bátran mondható, a Herminamező színházi film. Halász alkotása magán viseli a legkiválóbb, nálunk bántó módon „avantgárdnak” csúfolt, színházi produkciók stílusjegyeit: a kísérletezőkedvet, kiszámíthatatlanságot, fesztelenséget, l’art pour l’art játékosságot. Ugyanakkor egyaránt távol áll tőle az avítt-kínos avantgárd arrogancia, a kikacsintós belterjesség, és a „szűk szakma” tetszésének elnyerésére bevetett „rafinéria”.

Városvédő Halász Péter műve a szó legnemesebb értelmében: hamisítatlan kísérleti film. Mindemellett, jelenthetem, eljött az idő, hogy valaki méltó módon pályázzék Ráday Mihály országalmájára.