A dél-afrikai futball-világbajnokság idején Michael Becker, a német sztárfocista, Michael Ballack ügynöke kijelentette, hogy válogatottjuk azért nem szerepelt eredményesebben a tornán, mert a csapatot elpuhították a meleg játékosok. Kijelentése nemcsak a német, de a nemzetközi porondon is óriási botrányt kavart, ám végül egyetlen coming outot sem eredményezett. Az első német focista, aki a botrányos nyilatkozat után vállalta másságát, négy évet várt. Az előbújás sehol sem egyszerű, főleg nem a szemellenzős magyar vidéken, ahol, bár hangos botrány nem lesz belőle, az elfojtott harag, a gyűlölet és a megfelelési kényszer már az első pillanatban előrevetíti az elkerülhetetlent. A ki nem mondott szavak súlyáról és az elfogadásról mesél Császi Ádám első nagyjátékfilmje, az igaz történeten alapuló Viharsarok, amely nem sikerült ugyan tökéletesen, de annyira jó lett, hogy várni lehessen a következőt.

viharsarok01

 Császi Ádám: Viharsarok (Fotók: Rév Marcell)

Szabi (Sütő András) Németországban focizik, ám egy zuhanyzói konfliktus után edzője büntetésből hazaküldi. Elsőként a nagyszüleitől örökölt házat látogatja meg, valahol a tipikus magyar vidéken. Apja nem hajlandó elfogadni, hogy nem az idegenlégiósok gondtalan életét szánja magának, ezért a ház az új otthonává válik, ahol kénytelen egyedül boldogulni. A fiúöltöző és a focipálya tesztoszteronszagú, teljesítménykényszeres világából egy olyan helyre csöppen, ahol nem nézik jó szemmel, ha valaki kilóg, ismeretlen, vagy csak a tévéből ismert, nemkívánatos szokásokat gyakorol, és nem a keresztényi értelmében definiálja a családot. Szabi pedig éppen ilyen, illetve „olyan” – kívülálló, egy nyugatot megjárt, kellemetlen betolakodó. Csillagbámulós, lavórban fürdős idilljét a motortolvajnak rettentően béna, ácsnak és kőművesnek viszont kiváló Áron (Varga Ádám) zavarja meg. A fiúk együtt kezdik felújítani az romos házat, és ahogy a renoválás során egyre több cserép és ablak kerül a helyére, úgy válik kettejük kapcsolata is egyre szenvedélyesebbé. Ám mire a dolgok működni kezdhetnének, a falu megvillantja igazi arcát, a fiúkat pedig a harmadik fél érkezése állítja válaszút elé.

viharsarok03

Császi filmjének egyik legnagyobb erősségét a törékeny viszonyrendszer adja, melynek szinte csak gyenge láncszemei vannak. Minden lépéssel újabb érdekek sérülnek, a fiúk kapcsolata pedig a történet előrehaladtával kockázatos kötéltánccá alakul. Nemcsak az egymás iránti érzéseikkel kell megbirkózniuk, hanem a közösség elutasításával, kirekesztésével és erőszakosságával is. Szabi, aki meleg és színesbőrű focisták között edződött, hirtelen sosem tapasztalt gyűlölettel találja szemben magát, és szinte fel sem fogja, hogy ami neki teljesen természetes, az mások zsebében kinyitja a bicskát. Áronnak beteg édesanyjával, barátnője helyi vagány bátyjával, de ami még náluk is fontosabb, saját magával is meg kell vívnia a harcát. A falu szeme közben mindent lát, füle mindent hall, szája mindent kimond. A vallás filmbe emelése egy újabb értelmezési síkot ad a történethez - Áron tékozló fiúvá válik, akit a nyáj válogatott eszközökkel próbál visszaterelni. A feszültség és a szenvedély szinte átszakítja a vásznat, ám a problémák akkor kezdődnek, amikor a szándékolt minimalizmus megpróbálja keretek közé szorítani az indulatokat.