Némi intellektuális erőfeszítéssel, művészi alkotókedvvel, jó eséllyel invenciózus táncfilmet készíthetett volna a nevében furcsa mód még mindig Szegedi Kortárs Balett vezetője és a rendező.
Mindennek hiányában valójában nem tettek mást, mint Juronics felkavaró one-man showjából steril, néhol komikusan teátrális, mindenekelőtt szánalmasan érdektelen kvázi tévéfilmes adaptációt készítettek.

Nem lehet kizárólag Juronics Tamás hibájául felróni, hogy láthatóan nem tud különbséget tenni – pontosabban: nem érzékeli a különbséget – a színpadi és a kamera előtti létezés között. Különös tekintettel arra, hogy táncosainak nincsen filmes tapasztalatuk, alkotói felelősségéről hosszasan lehetne merengeni.
Juronics Tamás hiába érzi úgy, hogy Bartók Béla és Lengyel Menyhért műve egyenesen neki íródott, meglehetősen hagyományos módon, de némiképp mégiscsak indokoltan ott „téblábol” a környékén maga a Lány. Nemes Zsófiát kínos helyzetbe hozták, és mindvégig abban is tartották. Ugyanez érvényes a Juronics-műben egyébként különösen hangsúlyos, mondhatni, bravúros szerepet játszó négy Csavargó kényszeredett, kiváltképp kedvetlen munkájára, amelynek egyik nyilvánvaló oka lehet, hogy tökéletesen feleslegesnek érezték magukat. A Diák és az Öregember csupán csak azért került viszonylag kedvezőbb helyzetbe, mert őket is Juronics Tamás alakítja, lényegében észrevétlenül – amely, már fizikai megjelenése miatt is abszurd.

A kínos fiaskó (Film) kapcsán igazságtalanság lenne szó nélkül hagyni a kifejezetten gyenge operatőri munkát, fényképezést. Juronics munkáját ismerve meghökkentő, hogy – ha nem is eredeti, de mindenképpen emlékezetes – megoldásaiból semmi sem érzékelhető a filmben. Vélhetően elég lett volna megtartani ezeket ahhoz, hogy ne legyen szükség Pohárnok Ivánra (speciális effektek).
Juronics Mandarinja minden bizonnyal az alkotói életmű csúcsát jelenti majd – ezt a megállapítást csak megerősítik legújabb munkái.
Szomorú, hogy néhány forgatási napra megfeledkezett művészi és emberi büszkeségéről.