- ők ebből nem tanulnának. Az a gyanúm, hogy nem is néznék meg. Nyilván a kérdés is szarkasztikus, a válasz is az. Ezek a takargatnivaló dolgaink.
- A PORTUGÁL helyszíne ugyan egy falusi kocsma, de amit megmutat, az nem kocsmai perspektívából ábrázolt belügye egyetlen apró településnek. Az ennek a 93 ezer négyzetkilométernek az eszenciája. Járt az idén a BNV EXPO szállodájában? Mint egy lepukkant kolesz, lomtalanításból följavított bútorokkal - valutáért, az itt kiállító 108 ország üzletembereinek. Filmje akár ott is játszódhatott volna.
- Na, jó, világos, vannak eltakarhatatlan dolgok, de a világnak szánt kép egy nem létező kép. Az országképkialakítás egy válogatás. Tehát az EXPO-nak ez a szállodája oda nem kerül be, Irgács nem kerül be, ez a film nem kerül be. Ezekkel nem lehet dicsekedni. Hablatyolás és hülyeség ami erről folyik. Ez az egész őrület: olyanok, mint valamikor a kötelező május elsejék. Szóval semmi köze ahhoz, ahogy itt élnek az emberek... Hamis. Nem BELÜLRőL és nem a VALÓS életből szerkesztik... Az föl nem merülhetne normális országban, hogy egy képet próbálnak KIALAKÍTANI. Az olyan, amilyen, az VAN. Normálisan kéne politizálni, viselkedni, és kialakulna egy normális kép. Esetleg egy ellenképet érdemes lenne festeni,....és mindazt, ami kimarad most a "festészetből", meg kéne mutatni egy külön kiállításon. Oda a PORTUGÁLt be lehetne rakni.
- A PORTUGÁLt úgy nézi a kortárs mozibajáró, hogy egyszerre röhög és vonít legbelül valami, de ha fáj is a "szembenézés önmagunkkal", el kell ismerni, olyan film született, hogy azért az embernek ne legyen kedve azonnal felakasztani magát. Szóval megmutatja, hol a baj, de nem kerget öngyilkosságba a diagnózis kíméletlen közlésével. Jó hatású alkotás, a szó legnemesebb értelmében. Ezért szerethető -, unikum a moziban is melegedni vágyóknak. Mint ilyen: párját ritkítja. Tisztában vagyok vele, hogy ez eddig csak egy állítás volt és nem kérdés...
- De benne van a kérdés is, amire nekem már válaszolnom kéne. Eszembe jut az efféle mondatokról valami. Mondjuk egy fontos film vagy egy fontos alkotó... Például Chaplin, a cseh filmek némelyike. Chaplintől azok a "kisemberek", és ráadásul nyomorultak és ágrólszakadtak, akiket úgy tudott megmutatni, hogy utána az ember úgy kelt fel a moziszékből, hogy mégiscsak életnedvek öntötték el a bensejét. Hát hogy öngyilkos..? Arra kell gondolni - és azért is változtattam meg a film végét - , hogy valami kiút vagy irány azért csak kéne hogy legyen. Hozzáteszem a feltételes módot, mert igazából nem nagyon látok... Illetve, a gyerekeimre gondolva, mondjuk ez az irány az, ami engem életben tart. Különben nagyon nem látom értelmét annak, ahogy és ami történik itt...
Amit mond, az nagyon kevés embernek fog megfordulni a fejében, aki ezt a filmet megnézi. Nem "veszik le" a PORTUGÁLról ezeket a dolgokat a nézők, hogy ezzel a modern kifejezéssel éljek, amit nagyon utálok egyébként... Ehhez a réteghez semmiképpen sem jut el. Eljutnak a poénok, eljutnak valamilyen módon ezek a sorsok is majd, de már olyan visszhangot hallok - alig volt pár vetítés -, amivel egy, a felszínen mozgó dimenziót vagy réteget fognak meg és abba próbálnak belekapaszkodni és azt elemzik. És abból próbálják az egészet megérteni vagy elutasítani.
- Én is hallottam egy elítélő, fitymáló kifejezést: "lefilmezett színház". Én nem láttam a színházi előadást, így nincs is hál' Istennek semmiféle előítéletem, de ezzel a műfajjal nekem amúgy semmi bajom. A legerősebb, leghatásosabb filmeknek, amiken magam is fölnőttem, a régi orosz vagy amerikai vagy olasz filmeknek ez - a nagyon artikulált, a groteszk és a tragikum határán brilliánsan egyensúlyozó játék - erényük volt és maradt. És miért hátrány ez manapság?
- Azt hiszem, nem azt hívják ők teatralitásnak, hanem egyszerűen azt gondolják, hogy ha a kamera nem elég látványosan kerül öt mondat alatt tizenöt helyre, akkor az teátrális. Na most én megkönnyítettem a helyzetüket, hiszen ki van írva a film főcímére, hogy "... színházi műve alapján". Amit ugye nem kellett volna kiírni, és akkor eszükbe nem jutna azon morfondírozni vagy kimondani, hogy teátrális, dehát ott van. Oda van írva, tehát ezt már kijelenthetik. Hát jelentsék ki! De ez mit változtatna egyébként a minőségén a dolognak? Hiszen nem ezen múlik, hogy ez egy színházban született vagy regényre született mű, vagy éppen csak filmre. Hát mi a baj? Vagy: mi a különbség? Ezek kapaszkodók. A kritika lényegében ezek között a cölöpök között evickél hosszú évek óta. Ilyen szavak között, hogy: teátrális. Megtanulták, hogy "mit kell mondani". Kritikai alapelemek, hogy hova lehet kikötni kicsit és ott elidőzni, hozzáolvasnak egy kicsit, és máris megjelenik, "ez teátrális, nem elég képszerű". Ez őket jellemzi, evvelnem törődök. Persze, stratégiai hiba, hogy ki van írva a filmre, hogy színpadi mű alapján készült. Na de ez most nem érdekes. Közbeszúrnék valamit... Én '91-ben megcsináltam a HÁROM NőVÉR című filmet, amire egy pillanat alatt kaptam pénzt. De tényleg! Egy telefon! És már meg is kaptam a pénzt. És ez csak azért történhetett meg, mert azt hitték.
-... olyan volt a politikai helyzet...
- Egyrészt olyan volt a politikai helyzet, és azt hitték, hogy én egy pamfletet csinálok az orosz vagy szovjet csapatokról, katonákról, emberekről...,
- ...és akkor "utólag lehet bátornak lenni"...
-... Egyrészt hogy bátornak, meg majd hogy jól kiröhögjük őket..., és én egyáltalán nem ezt akartam megcsinálni és nem is ezt csináltam. Nem, teljesen mást akartam csinálni. Természetesen Magyarországon meg is bukott a film, hiszen nem vetítik, nem vetítették, párszor ment és megjelent néhány kritika: elnáspángolták a filmet velem együtt. Kivittem Prágába meg Moszkvába is a filmet, és nagy sikere volt a HÁROM NőVÉRnek, mert ott a lényeget nézték. Nem hogy nem pamfletre törekedtem, hanem olyan aspektusból próbáltam ezt az egészet nézni, ahol ennek a három nőnek, valóban távol Moszkvától, tényleg lehetetlen volt visszakerülniük. És próbáltam megérteni a helyzetüket.Na most, vissza a PORTUGÁLhoz! Tehát van egy megítélhető része, amin majd esetleg könnyen szórakoznak és mulatoznak. És van egy rétege a filmnek, amiről Ön beszél, és ami viszont mélyebb. És azt vagy nem hajlandóak észrevenni, vagy úgy érzik, hogy azt már túl sokszor látták ebben az országban és színházban és filmben is és egyáltalán irodalomba... Mert a lelkükben is immunissá váltak és új irányba kacsingatnak az emberek. A gyorsan megszerezhető élmények felé, amibe ez a dolog nem passzol, nem illik bele. A PORTUGÁLban az emberi benső, a lélek mint háttér-tartalom, nagyon fontos. Az ilyesmit vacakolásnak, pepecselésnek minősítik, és azt gondolják, az ember már nem ilyen. Hogy lélek - olyan már nincs. Ez nagyon korszerű tévedés.
Tamás Amaryllis
