A Pannonia Entertainment filmforgalmazó, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló Vuk-napon kiállítással, gyermekprogramokkal és animációs műhely-foglalkozással, könyv- és DVD vásárral, pódiumbeszélgetéssel és természetesen vetítésekkel várják az érdeklődőket június 18-án az Urániában. Animációs rövidfilm-különlegességek mellett látható lesz az 1981-ben készült Vuk digitálizált, felújított változata, amely június 22-től országszerte újra a mozikba kerül.


A Vuk-nap programja június 18-án vasárnap 13 órától kávéházi programokkal kezdődik. A BABtér – Budaörsi Animációs Bázis – nyitott foglalkozásán a résztvevő gyerekek kipróbálhatják a legkülönfélébb technikákat a rajz-, a báb-, a gyurma-, a legó-, vagy a papírkivágásos animáción át a digitális rajzfilmkészítésig. A Vuk-nap kiállításán Dargay Attila eredeti rajzait, karakterterveit és storyboardjait (képregényszerű elrendezésben megrajzolt forgatókönyveit) tekintheti meg a közönség. A képeket Henrik Irén, Dargay özvegye és állandó operatőr alkotótársa biztosítja az esemény számára. A legismertebb rajzfilmek, köztük a Vuk, a Lúdas Matyi, vagy a Szaffi karaktertervei mellett kuriózumként láthatók lesznek olyan filmekhez készült rajzok is, amelyek végül nem valósultak meg. Az Uránia Kávéház különtermében Dargay Attila rövidfilmjeiből vetítenek egy csokorra valót, majd A három nyúl, a Dióbél királyfi és a Variációk egy sárkányra mellett, a Vuk készítését is bemutató Pannónia Anno című filmből is láthatók lesznek rövid részletek.

Délután Henrik Irén beszélget a rajzfilm elkészültének kulisszatitkairól Pogány Judit színművésznővel, akinek emlékezetes szinkronhangja szinte eggyé vált a kis Vukkal. A pódiumbeszélgetés után következik az országos mozipremierhez csatlakozott helyszínek bejelentése és a digitálisan restaurált rajzfilm-klasszikus vetítése. A Vuk-nap kávéházi programjain a részvétel díjtalan, a vetítésre kedvezményes 1000 Ft-os áron kaphatók jegyek, amelyek mellé ajándék is jár. A részletes program az esemény Facebook oldalán található.

Az évfordulós esemény és a Vuk újbóli mozibemutatója alkalmából a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment és a Magyar Nemzeti Filmarchívum rajzpályázatot hirdet óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A részletes pályázati felhívás a film Facebook oldalán olvasható, ahol a beküldött rajzokat közzéteszik és a közönség is szavazhat. A rajzpályázat beküldői között családi mozijegyeket, könyvjutalmakat, DVD kiadványokat, Vuk-moziplakátokat és további ajándéktárgyakat sorsolnak ki. A közönségszavazás három nyertese egy-egy 4 személyes családi Állatkert-belépővel gazdagodik és a legszebb alkotásokat az Urániában megrendezésre kerülő ünnepi programon is kiállítják.

Forrás: Pannonia Entertainment