A FORGATÁS

A part elkészítése után Andrew Macdonald és Alex Garland új közös filmen kezdtek gondolkodni. „Alexből egyszerűen áramlanak a sztorik, én pedig olyan filmet akartam csinálni, ami legalább annyi energiát sugároz, olyan izgalmat nyújt, mint amilyet az általa írt könyv olvasása közben érez az ember – mondja Macdonald. – Amikor közölte velem, hogy mindig is szeretett volna sci-fit írni, próbáltam rábeszélni, hogy valami olyasvalami legyen, mint H.G. Wells Időgépe, valami, ami Angliában játszódik.”
„Olyan ez, mint egy elferdült háborús film, amelyet a hetvenes évek zombifilmjei és a brit sci-fi irodalom tükrén át látunk. Különösen J.G. Ballard és John Wyndam műveire gondolok” – mondja Garland.

„Alex egy 50 oldalas forgatókönyvet írt, ami végül is a 28 NAPPAL KÉSŐBB alapja lett – mondja Macdonald. – Az ő forgatókönyveiben azonnal megelevenednek a dolgok, aztán nem győzöd kivárni, hogy mi történik a következő oldalon. Számomra pedig ez a történetmesélés lényege. Alex tudja, mi a dörgés.”

Ezek után Macdonald elküldte a leiratot Danny Boyle-nak, aki épp akkor fejezett be két, a BBC számára digitális technikával forgatott filmet, a Strumpet és a Vacuuming Completely Nude in Paradise címűeket. „Az ő vizuális készségére volt szükségünk ahhoz, hogy át tudjuk vinni Alex írását és annak energiáját filmre – mondja Macdonald. – Rendkívül ügyesen dolgozza át úgy a művet, hogy a leírt szavak új életre kapnak.”
Garlandnak örömére szolgált, hogy újra együtt dolgozhatott A part csapatával. „Danny vicces emberke, és elképesztően találékony. Megnevettet, de úgy, hogy közben állandóan gondolkodóba ejt. Andrew nem csupán az apró részletek ismerője, de mindenkinél jobban látja az egész képet is. Amikor beszélgetünk, mind a ketten remek kritikai megjegyzéseket tesznek mind a filmkészítésről, mind a film világáról általában. Szerencsém van, hogy már dolgozhattam velük.”

Boyle azonnal magáénak érezte a forgatókönyvet, de el akarta kerülni, hogy filmjét csupán egyetlen kategóriába lehessen sorolni. „Szeretem a zombifilmeket, de ezek egy bizonyos korszak termékei, egy olyan társadalomé, amely azon aggódott, milyen szörnyű következményekkel járhatnak a nukleáris fegyverek. Szeretem ezt a műfajt, de nem vagyok túl nagy rajongója. Azt viszont imádom, hogy Alex milyen csavart vitt a vírus által okozott apokalipszis témájába, ez ugyanis nem klinikai, inkább pszichológiai vírus. Így aztán úgy érzem, tiszteletben tartottuk a műfajt, de ugyanakkor remélem, azért sikerült valahogy fel is frissítenünk.”

„A film premisszája – mondja Macdonald –, hogy tudósok megpróbálnak gyógyszert, egy a depresszió kezelésében alkalmazott Valiumhoz hasonló nyugtatót találni az őrjöngésre. A kutatási program során a csimpánzokat olyan vírussal fertőzik meg, ami a pszichotikus őrjöngést folyamatos állapottá teszi.

„Itt egy emberszabású majmoktól eredő vírusról van szó – mondja Boyle. – Ez a vérrel terjedő vírus elképesztően fertőző. Megdöbbentő agressziót vált ki a fertőzöttből, akiből gyilkolási ösztön tör elő már akkor is, ha egy egyszerű hangot kiad valaki magából. A vírusban van egy beépített sorvadás is, ugyanis a fertőzöttek nem képesek táplálni magukat, a gyilkoláson kívül nem értenek semmit, az élet folyamatait sem.
A pszichológiai vírus ötlete teljesen a mai kornak megfelelőnek tűnt – folytatja a rendező. – A fizikai fertőzés helyett inkább a társadalmi őrjöngés modern jelenségét boncolgatja. Őrjöngő emberekkel mindenhol találkozunk, az utakon, a repülőkön, a kórházakban, még a bevásárló központokban is! Ez baromi jó anyag az újságoknak, de van egy igazán meghökkentő nézőpontja is. Amikor ilyesmikről beszélgetünk az idősebb generációk tagjaival, azt mondják, az ő idejükben ilyen nem létezett. Volt ugyan erőszak meg összetűzés, de a társadalmi őrjöngés nagyon is a modern idők szimptómája.

Maga a történet egy csoport túlélőről szól, akik, miután a vírus kitör a laboratóriumból és átsöpör egész Nagy-Britannián, és valószínűleg az egész világon, megpróbálnak biztonságos helyre menekülni. Az ország nagy részben kiürült, ami nagy mértékben hozzájárult egyfajta apokaliptikus látvány megteremtéséhez. A vírus olyasvalami, ami ellen nem feltétlenül tudunk védekezni. Ezt a bizonyos vírust legalább annyira akartuk rendkívül fertőzővé, mint kontrollálhatatlanná tenni. Olyasvalamivé, ami ellen nem tudunk védekezni, mert tulajdonképpen bennünk él – a düh. Jelenleg nem létezik pszichológiai vírus, de ki tudja, mit hoz a jövő. Nemrégiben két német tudós előállított egy teljesen szintetikus gyermekparalízis vírust, mindössze néhány év alatt, az interneten vásárolt anyagokból. Míg azonban a gyermekparalízis vírusának relatíve egyszerű a genetikai szerkezete, a tudás már megvan egy komplexebb vírus, például a himlő elkészítéséhez – ettől kezdve már inkább időbeli, mint technikai az akadály.”

Struktúrájában a film akkor kezdődik, amikor a vírus már kitombolta magát az országban. Ez az ötlet nagyon tetszett a rendezőnek, Danny Boyle-nak is. „Mivel a történet huszonnyolc nappal később kezdődik, a közönség visszatekintve kezdi megérteni a történéseket. A fizikai bizonyítékok indítják el a nézők fantáziáját, ami kitölti a hézagokat, és ráébrednek, milyen szörnyűségeknek kellett megtörténniük, hogy idáig eljussunk. Ez egy csodálatos elmélet, amely milliókat spórolt nekünk, és ez Alex tehetségének köszönhető.”
A költségek ötven százalékát Andrew Macdonald és Duncan Kenworthy cége, a DNA fedezte, a másik ötven százalékot pedig a Fox Searchlight. Peter Rice, a Fox Searchlight feje 2001 májusában olvasta a forgatókönyvet Cannes-ban, ahonnan azonnal jelezte, hogy be akar szállni a projektbe. „Fantasztikus, hogy a Fox is beszállt, mivel már régóta jó kapcsolatban állunk a céggel, különösen Peter Rice-szal – mondja Boyle. – Peter rendkívül hűséges hozzánk, és szokásához híven sem a castinggal, sem a film tartalmával kapcsolatban nem gyakorolt ránk nyomást, így aztán rendkívül értékesnek bizonyult a kapcsolatunk.”

DV-RE FORGATNI

„A forgatókönyv írásának korai fázisában szó esett arról, hogy digitális videóra filmezünk majd. Úgy gondoltuk, jó döntés lenne DV-re dolgozni, mert ettől más lenne a film kinézetre és érzésre is. Ez a fajta realisztikus sci-fi érdekes látványt nyújtana, az ilyen technika által nyújtott flexibilitás pedig lehetővé tenné, hogy felvegyünk grandiózusabb jeleneteket is, mint például ahol utcákat kell teljesen kiüríteni” – mondja Macdonald.

Boyle a Strumpetet és Vacuumingot is DV-re forgatta Anthony Dod Mantle operatőr segítségével, így aztán meg volt az oka arra, hogy ismét ehhez a technikához nyúljon. „Nekem valódi ok kell ahhoz, hogy DV-re forgassak – mondja Boyle. – Ez a formátum pedig megfelelőnek tűnt a poszt-apokaliptikus környezet ábrázolásához. Ez igencsak városi film, a DV-ben pedig megvan a megfelelő szemcsézettség, ami fantasztikus a »városi« filmekhez. Minden nagyvárosban körülvesznek bennünket az ipari kamerák, felveszik minden egyes mozdulatunkat. Így örökítjük meg életünket manapság.

Azt akartuk, hogy a világ másképp nézzen ki. Nincs többé áram és környezeti szennyezés, visszatér a nyugalom – folytatja Boyle. – A digitális kamerák jobban kezelik a rossz fényviszonyokat, mi pedig úgy akartunk forgatni, mintha mi is túlélők volnánk.”
Andrew Macdonald producer tartja magát álláspontjához, hogy bizonyos körülmények között lehetetlen lett volna a forgatás, ha nem DV-re dolgoznak. „A londoni jelenetek kulcsfontosságúak voltak. A rendőrség és a helyi hatóságok boldogan segítettek nekünk, pont mert hamar lezavartuk a forgatást. Gyakorlatilag percek alatt felkészültünk egy hat kamerával felveendő jelenetre, a forgalmat pedig egyszerre néhány percnél tovább nem is kellett feltartanunk. Ezt számos központi helyen megismételtük, amire nem lett volna lehetőségünk, ha 35 miliméteres filmre dolgozunk, mivel e technikával jóval hosszabb ideig tart beállítani egy jelenetet.”

A SZEREPLŐK KIVÁLASZTÁSA

„Amikor a szereplőválogatásra került sor, azt tartottuk szem előtt, hogy a főbb szerepeket ne jól ismert színészek játsszák el. Nem akartuk, hogy a filmet egy sztár vigye, inkább azt akartuk elérni, hogy a gárda egyenértékű színészek közössége legyen” – mondja Boyle.

Boyle Cillian Murphyre osztotta Jim szerepét. Boyle a Disco Pigs című filmben látta Murphyt, és felfedezett benne egyfajta ártatlanságot, amelyet Jimben is szerettek volna látni. „Karakterének átváltozása egy laza fazonból, aki reggel alig akar kikászálódni az ágyból, nyilvánvalóan köldökzsinórral kötődik szüleihez, egyszóval egy gyermek, aki férfivá kényszerül érni, a film végére pedig szinten egyenesen állati lesz… nos, szerintem ez Cillianben nagyon megvan” – mondja Boyle.

Amellett, hogy a Boyle, Macdonald és Garland által alkotott kreatív csapattal dolgozhatott, Murphyt maga a projekt is nagyon feldobta. „A forgatókönyv egészen eltér azoktól, amiket eddig olvastam, Jim karaktere pedig roppant árnyalt. Hatalmas utat tesz meg a karakter a kezdeti totális rácsodálkozástól a végén bekövetkező iszonyú bosszújáig.”

Naomie Harris kapta Selena szerepét. „Ahogy elolvastam a forgatókönyvet, rögtön beleestem. Briliánsnak tartom. Selena önállóságának, függetlenségének köszönhetően menekül meg a tomboló vírustól. A túlélés érdekében érzelmileg bezárkózik, ezért meglehetősen nagy kihívást jelentett a bőrébe bújni” – mondja Harris. „Naomie láthatólag fenomenális tehetség, és igen ügyes. Elegáns, ám ugyanakkor igen kemény is, és láthatóan kitűnően hozza a szerepet” – mondja Boyle.

Amint elolvasta a forgatókönyvet, Boyle egyértelműen látta, hogy Frank, Megan megözvegyült apjának szerepére Brendan Gleeson lesz az igazi. „Látva a Bűncézárt és a többi filmjét, meg akartam nyerni magunknak ezt a nagydarab, melegszívű, csodálatos embert, ezt az igazi apafigurát. Ahogy Brendan feltűnik a színen, érezhetően változik a film. Az ő kedvessége, jólelkűsége a vásznon és azon kívül is kézzel fogható. Ő az a típus, akit az ember, ha tehetné, minden filmjében szerepeltetne.”
Gleeson számára is rendkívül izgalmas olvasmánynak bizonyult a forgatókönyv, bár elmondása szerint nem igazán az ilyen sztorikat kedveli. „Nem vagyok az a típus, aki szeret a jövőbe vagy a múltba tekinteni. A forgatókönyv vibrálása és az a tény, hogy Danny is érintve volt, nagy húzóerőt jelentett számomra. A szerep valódi melegséget vitt a rémségek közé, egyszerűen imádtam” – mondja Gleeson.

Christopher Eccleston már kétszer dolgozott együtt Boyle-lal, a Sekély sírhantban és nemrégiben a Strumpetben. Ecclestonra Henry West őrnagy szerepét osztották. „A Strumpetben való közös munkánk nagyszerű volt – mondja Boyle. – Chris színészként folyamatos fejlődést mutat, és úgy láttam, igen dinamikus hatást érhetnénk el, ha elvállalná Henry szerepét. Neki mindig sikerül emberséget vinni karaktereibe, ennek a szerepnek a megformálása pedig rendkívül izgalmasnak bizonyult, különösen amiatt, hogy a tiszt korábban tanár volt. Chrisnek sikerül megértetni velünk az eljátszott karaktert és motívációit.” Eccleston szerint a forgatókönyv ijesztő, letehetetlen olvasmány, amelynek különösen a stílusát kedvelte. „Az fogott meg a hatóság szerepének eljátszásában, hogy a szerep által fel lehetett térképezni azon szürke területeket, ahol a hatóságot megtestesítőkre nagy szükségünk van, és esetenként még emberségesebbek is, mint mi maguk, nem pedig szimpla, parancsolgató erőgépek – mondja Eccleston. – Danny roppant kiegyensúlyozott ember, és olyan átütő személyes energiával rendelkezik, ami a vásznonról is kisugárzik. Pozitív atmoszférát teremt, amelyben mindenki jól érzi magát, ahogy pedig a kamerákat használja, mozgatja, abban hatalmas lendület van. Jó, hogy ismét vele dolgozhatok.”

A tizenöt éves Megan Burns álmában sem gondolta volna, hogy megkaphatja Hannah, Frank csendes, ám magabiztos lányának szerepét. „Megpróbáltam önmagamat adni a meghallgatáson, de nem hittem, hogy én kapom a szerepet, annyira más volt mindenki körülöttem” – mondja Burns. Boyle a Liam című filmben látta Burnst, amely szerepért a művésznő a múlt évben elnyerte a Legjobb színésznőnek járó kitüntetést a Velencei Filmfesztiválon. A meghallgatáson hamar kiderült, hogy Hannah szerepe is valóban neki való. „Hihetetlenül hiteles volt a személye. Rendkívül egyszerű, csodálatos tulajdonság ez, nagyon nyomulás-mentes. Engem Megan különleges kisugárzása fogott meg igazán” – mondja Boyle.
Szerepe szerint Burnsnek be kellett feküdni a taxi alá, ahol patkányok rohantak át a testén. „Amikor a patkányos részt olvastam a forgatókönyvben, azt mondtam magamnak: nem, nem fognak az arcomon rohangálni vagy ilyesmi, de a forgatáson kiderült, hogy tévedtem. Nem elég, hogy ott kellett feküdnöm, a patkányokat is az arcomon kellett tartanom, mert folyton elmásztak. Mindeközben Danny azt suttogta: »Ne aggódj, ezek tiszta patkányok. Ma reggel mosdattuk őket!«”

A többi katona szerepére számos fiatal tehetséget szerződtettek. Leo Bill játssza Jonest, Ricci Harnett Mitchellt, Stuart McQuarrie Farrellt, Marvin Campbell Mailert, Sanjay Rambaruth Davist, Ray Panthaki Bedfordot, Junior Laniyan Bellt és végül Luke Mably Cliftont. Bár szerepük rövid, Boyle azt akarta, hogy a közönség azonosulni tudjon velük, közösségként lássa őket. „Ez egy roppant izgalmas kis csapat, nagy ígéretet jelentenek a jövő filmjei számára – lelkesedett Boyle. – Legalább ketten közülük igazi filmcsillagokká válhatnak. Azt viszont nem árulom el, hogy melyik kettő az!”

Hogy a katonákat alakító színészek, Eccleston is, megfelelően felkészülhessenek szerepükre, egy hétvégére kiképző táborba küldték őket. „Tudtam, hogy a hadsereg ritmusának, szabályainak tanulmányozása előnyükre válik, és valóban úgy néztek ki, és úgy viselkedtek, mint az igazi katonák – igazán jól működött a dolog” – mondja Boyle. A színészeket az SAS (Brit Különleges Légi Szolgálat) volt katonái oktatták és katonai kiképzésben is részt vettek. „Megtanultuk a fegyverhasználat alapjait, hogy hogyan tehetjük fegyverünket testünk részévé – mondja Eccleston. – Éles lőszerrel lőttünk, kipróbálhattam nem csak a géppisztolyt, de egy gépágyút is, amit – be kell valljam őszintén – igencsak ijesztőnek találtam. Nem állt rendelkezésünkre túl sok idő, de rengeteget tanultunk arról, hogyan kell katonaként mozogni, és, természetesen, gondolkodni.” A kiképzés abban is segített, hogy a színészek csapattá kovácsolódjanak. „Ez a színészeknek egyébként is jól megy. Az a nagyszerű a színészi munkában, hogy megszokja az ember, hogy valahol összejön a többiekkel, és jó kis brigádot alkot, ezért aztán ebbe gyorsan belejöttünk – teszi hozzá Eccleston. – Szerintem a minket oktató katonáknak is jót tett a feladat, mert a színészek általában nyitottak, belemenősek, és hamar elsajátítanak sok mindent, merthogy ez a dolguk. A srácokat jól válogatták össze, jól kijövünk egymással. Remélhetőleg amit a filmbéli katonák hoznak majd, az egy másfajta emberség, másfajta gondok és személyes problémák lesznek. Rengeteg becsülendő dolog van az általunk alakított figurákban, remélem, nem csak arctalan hatóságnak fogják látni őket.”

A forgatás kezdete előtti utolsó hétre a próbák maradtak. Boyle ezt az időt arra használta fel, hogy a londoni taxizásban résztvevő színészekkel végigmenjen a jeleneteken, és persze az autót is vezessék. Gleeson számára ez volt a film egyik csúcsa. „Ez a legjobb buli. Szuper dolog egy ilyen taxi. Nem nehéz elképzelni, hogy egyesek számára milyen fontos tud lenni egy ilyen autó, ha kábé 30 éven át folyamatosan látnak ilyeneket, pláne, ha még be is szállhatnak.”

A STÁB

Boyle elsőrangú stábot toborzott össze. Az operatőr Anthony Dod Mantle, aki a Festent és a Julien Donkey-boy-t fényképezte, nemrégiben pedig Boyle oldalán dolgozott a Strumpet és a Vacuuming Completely Nude in Paradise című filmeken. A látványtervező Mark Tildesley (24 Hour Party People, Aranybánya), a jelmeztervező Rachael Fleming (Trainspotting, Bridget Jones naplója), a sminkes Sallie Jaye (A part, Gosford Park), a vágó pedig Chris Gill (Strumpet, Vacuuming Completely Nude in Paradise, Bűn és bűnhődés).
Boyle-nak nemrégiben volt közös munkája Anthony Dod Mantle-lel, és szeretett volna ismét együtt dolgozni vele. „Azt hiszem, Anthony működése a Születésnapban nem evilági volt. Eszméletlenül jól lehet vele együttműködni – az történik, hogy mint rendező feladok egy cseppet a szerepemből, és ő is felad egy kicsit a magáéból. Ezzel a módszerrel együtt formáljuk a jeleneteket” – mondja Boyle, aki Tildesleyre az Aranybánya megnézése közben figyelt fel. „Nem tudom eléggé dicsérni Markot. Amikor az Aranybányát néztem – de csak fél szemmel, a másik szememet az ő munkáján tartottam –, láttam, hogy valami különlegeset alkotott. Nagyszerűen lehet vele dolgozni, annyira kreatív és pozitív mindennel kapcsolatban. Technikai ismeretei pedig lenyűgözőek.”

A 28 NAPPAL KÉSŐBB elkészítéséhez Boyle ismét Rachael Fleming jelmeztervezőt és Sallie Jaye sminktervezőt szerződtette. „Rachael fantasztikus jelmeztervező, bátor, magabiztos döntéseket hoz, és sosem félgőzzel, mindig a lehető legdinamikusabban választ. Sallie is elképesztően jó munkát végzett, a főszereplőket folyamatosan egy szinten tartotta, a fertőzöttek külsejét is jól tervezte meg és kivitelezte. Kellemes volt újra velük dolgoznom.”
Boyle a Never Never nézése közben fedezte fel Chris Gill televíziós vágót, amikor a Vacuuming-hoz és a Strumpet-hez keresett vágót. „Összesűríti az időt, aztán ismétel – ilyen a technikája. Elég nehéz szavakba önteni. Nagy tehetség kell ahhoz, hogy összejöjjön, de amikor sikerül, az eredmény csodálatos. Olyan, mintha valaki hátulról tolna, mintha a film felé lökdösnének. Gill a brit filmes társadalom jelentős tagja” – mondja Boyle.
A forgatás szeptember 1-én kezdődött és kilenc hétig tartott, ám ezelőtt négy napon át forgattak júliusban is, amikor Jim jeleneteit vették fel London elhagyott utcáin. A forgatást mindig hajnalban, a csúcsforgalom előtti órákban kezdték, hogy az utcák lezárása ne okozzon gondot.

A Piccadilly Circus hirdetőtáblájánál játszódó jelenetet a szörnyű szeptember 11-i események előtt forgatták. „Ezt a képet egy kínai földrengés rombolásáról készült fényképre alapoztam, de nyilvánvalóan arra a nagyon is emberi impulzusra épül, ahogy az emberek megpróbálják felfenni és fenntartani a kapcsolatot egymással, amikor a kommunikáció hagyományos csatornái megszűntek vagy nem működnek megfelelően. Nyilvánvalóan a Ground Zero a legfrissebb és valószínűleg a legjelentősebb példa erre, de ha megnézünk bármilyen katasztrófát, ahol az emberek úgy érzik, elvesztették a kontrollt és nem tudják, mi történik körülöttük, természetes következmény az ilyen viselkedés. Szeptember 11-t követően nem forgattam volna, de a vágási munkálatok során megpróbáltuk úgy intézni, hogy ne kavarjuk fel a gyászolók érzelmeit.”

„A londoni jelenetek filmezése egyszerűen fantasztikus volt. Mielőtt elkezdtük volna a forgatás fő részét, egy hetet forgattunk itt júliusban, minden nap háromkor vagy négykor kezdtünk, és vártuk, hogy feljöjjön a Nap – meséli Macdonald. – Körülbelül egy órán át forgathattunk, amíg a forgalom nem lett akkora, hogy gondot okozott volna, ha leállítjuk. Nagyon izgalmas volt az egész. Amikor pedig az egész Westminster Bridge és környékét csak miattad zárják le, leáll a forgalom, mindent beborít a csend, az nemcsak felemelő élmény, de hátborzongató is.”
„Alex gondolataiban az elhagyott Londont leginkább a csend jellemezte, amit szerencsére filmen elég könnyű megvalósítani – mondja Macdonald. – Mindazonáltal sok »nappalról éjszakába« jelenetet kellett filmeznünk, mert egyszerűbb volt fokozatosan sötétbe átúsztatni a képet, mint megpróbálni a környező épületek fényeit digitális technikával eltüntetni.”

Boyle meséli: „A kihalt London utcáin sétálni valóban nem mindennapos dolog volt, merthogy éppen azt akartuk elérni, hogy az egész valóságosnak tűnjön. Ezt csak úgy tudtuk elérni, hogy rengeteg DV-kamerát használtunk, ugyanis, ha elég ügyesen használod ezeket, aprólékosan kidolgozott, bonyolult jelenet hatását érheted le, nem az látszik, hogy egyetlen csapóra vetted fel az egészet.”

A londoni jelenetek elkészítése kulcskérdés volt Boyle számára. „Nagy-Britanniát mitikus környezetként szerettük volna láttatni. Sajnos, az ország elég kicsi, és sokan túlságosan is ismerősnek találnak dolgokat attól, hogy csupán néhány napos tévénézés közben újra meg újra látják ugyanazokat a háttereket. Úgy éreztük, meg kell próbálnunk ismeretlenné tenni ezeket a helyszíneket, hogy a nézők egy kicsit másként lássák őket, mint mindennapjaikban.”

Amikor a film készítői a legismertebb londoni helyszínektől eltérő helyeket kerestek a forgatáshoz, eldöntötték, hogy ez egyetlen hely lesz, ahonnan nem vándorolnak tovább. Olyan helyet kellett találniuk, amelyet könnyen tehettek elhagyatott kinézetűvé, és ehhez az East End kitűnőnek bizonyult. „Az East End lakójaként pontosan tudom, hogy itt jóval egyszerűbb a közlekedés, mint a West Enden – mondja Boyle. – Az utcákon nincs annyi dugó, a forgatási engedélyhez is egyszerűbb hozzájutni, és egyáltalán, a filmipar túlságosan elbillent London nyugati fele felé.” A Docklands kikötői negyedben is forgattak. „A Docklands olyan, mint egy műanyag város, úgyhogy inkább ott forgattunk, mint az újabb lakónegyedekben.”
További forgatási helyszínek voltak: a Trafalgar Park Salisburyben, a TRL Kutatási Központ Crowthorne-ban és a németországi Schwaben Park, ahol a laboratóriumi jelenetet vették fel.

Az egyik legnagyobb kihívást egy kietlen autópályán való forgatás jelentette. A stáb arra kapott engedélyt, hogy az M1-es autópályán vasárnap reggel 7 és 9 között forgasson. Miközben a rendőrség folyamatosan lassította a forgalmat mindkét irányban, tíz kamerával sikerült felvenni egyetlen percnyi üres utat, ahogy Frank Manchester felé halad taxiján. „Az egész egy technikai rémálom volt, de a jelenet fantasztikusan különösre sikeredett” – mondja Boyle. „Az embernek olyan érzése lesz tőle, mintha egész Nagy-Britannia üres lenne.”

A FERTŐZÖTTEK

Boyle az első pillanattól fogva sokat gondolkodott azon, milyenek legyenek a fertőzöttek. „Amikor olyan filmet csinálsz, amiben ilyen vagy olyan szörnyek szerepelnek, abszolúte tisztában kell lenni azzal, hogyan akarod láttatni őket a vásznon, én pedig mindig is azt akartam, hogy a szörnyek – a fertőzöttek – szinte emberfeletti sebességgel mozogjanak. Manchesterben már forgattam néhány digitális filmet a televízió számára, és úgyszólván lelepleztem a kamerának ezt a fajta működését, nevezetesen azt, hogyan veszi fel a gyors mozgást. A digitális kamerák egy kicsit idegesítő módon teszik ezt – a kép nem olyan folyékony, mint azt az ember elvárná, hanem staccato hatású, ám mégsem igazán szaggatott... inkább valahol a kettő között helyezkedik el.”

A „fertőzöttek” ábrázolásának másik kulcsfontosságú tényezője volt az a döntés, hogy ha lehet, mindenképp sportos színészeket válasszanak az őket alakító személyeknek. „Amikor egy sportoló mozog, úgy látod, olyan dolgokat tesz, amikre neked is képesnek kellene lenned, de közben tudod, hogy sosem leszel képes ezekre – mondja Boyle. – Azt gondoltam, ha egy ilyen muki agresszívvé válna, ha egy sportoló támadna rád, az valóban ijesztő lenne.”

A vírus az Ebola nevű vérzéses lázhoz hasonlít, amennyiben az emberszabásúakat (az embert is) fertőzi meg, vérrel terjed és gyakran halálos. A betegség hirtelen áll be, egyes fertőzötteknél bőrkiütést, bevérzett szemet, külső vagy belső vérzéseket okoz. A filmben minden egyes „fertőzöttnek” speciális kontaktlencsét kellett hordania, hogy a vérző szem effektusát elérjék. Andrew Macdonald producer szerint „… rengeteg vér volt. És rengeteg szem. Erre ment el a költségvetés java!”

A 28 NAPPAL KÉSŐBB finanszírozását a Fox Searchlight Pictures és a DNA Films látta el. A Fox Searchlight a nemzetközi terjesztési jog birtokosa. A Fox Searchlight Pictures a Fox Entertainment tulajdonában lévő Fox Filmed Entertainment cége. A DNA Films-t 1997 februárjában alapította Duncan Kenworthy és Andrew Macdonald.