"A filmbiznisz kegyetlen és felszínes pénzcsinálda. Tolvajok és stricik járnak-kelnek szabadon, és a jó emberek kivert kutyákként döglenek meg. És persze van egy negatív oldala is." (Hunter S. Thompson)
Valamennyi kezdő forgatókönyvíró célja egy sikeresnek ígérkező, színvonalas szkriptmegírása, amely belépőként szolgál a hollywoodi stúdióbizniszbe. Azonban a minőségi könyv önmagában még korántsem garancia a szerző sikerére, mert a beadott forgatókönyv könnyedén elakadhat a stúdiós lektorok, a producerek, az ügynökök és a menedzsment sűrű dzsungelében -- az is megesik, hogy a százmilliókat termelő blockbusterek is csak a vakszerencsének köszönhetik, hogy egyáltalán leforgatják őket. A Warner Brothers névtelen lektora egykoron úgy vélte, hogy Joe Eszterhas munkája szemétre való vacak, s kidobta az írást; miután az Elemi ösztön sztorija 3 millió dollárért kelt el és világszerte 350 milliós bevételt termelt, a stúdióvezetés magát a lektort dobta ki.
 |
| Sam Spiegel: a nagymenő producer „baromságnak” titulálta a James Bond sztorit |
Annak ellenére, hogy a stúdióvezetés a kész forgatókönyvnek adja meg a zöld fényt, a szkript elfogadása és a forgatás kiírása még korántsem jelenti a szerzői munka végét. Biztosra vehető, hogy a producerek (akikből egyre több van) és sztárszínészek (akik szinte nevetségesen nagy hatalmat élveznek) sztorijegyzetek sokaságát továbbítják az író felé, aki két dolgot tehet: elvégzi a kívánt módosításokat, vagy kihátrál a filmből. Ha nem járul hozzá a forgatókönyv átdolgozásához, egyfelől kockára teszi a honoráriumát és a vászonkreditet, másrészt bizonyos lehet benne, hogy öt perc alatt kerül valaki, aki készséggel elvégzi a piszkos munkát. A szerzők többsége kiszolgáltatott a stúdiók felé, még a legnagyobbak is ritkán képesek rá, hogy megvédjék az eredeti szkriptet. Igencsak tökös legénynek kell lenni ahhoz, hogy valaki nyíltan szembeszegüljön a producerekkel, a rendezővel és a sztárszínészekkel, reménykedve benne, hogy sikerül megoltalmaznia szellemi termékét.
 |
| Joe Eszterhas Gina Gershon oldalán vigasztalódik: a sztárszerző fizetett hirdetésben kért bocsánatot a nézőktől a Jade átírásai miatt |
Az emberpróbáló sportág egyik nagymestere a magyar származású Joe Eszterhas, aki hajlandó akár tettlegesen is kifejezni ellenvetését, ha valamelyik stábtag egy „jó ötlettel” merészel előhozakodni, Michael Crichton pedig arról volt híres, hogy rendszeresen széttépte a sztorijegyzeteket, és hangos „fuck you”-val válaszolt a stúdió felől érkező direktívákra. Ezt azonban csak a neves sztárírók tehetik meg – azok, akik nem tudnak maguk mögött százmilliós bevételű sikerfilmeket, egy életre pórul járhatnak, ha semmibe veszik a fejesek utasításait, vagy nyilvánosan összekülönböznek egy népszerű színésszel.
Mindemellett az ökölharc terén is nagy járatosságot tanúsító Joe Eszterhassal is megtörtént, hogy fizetett hirdetésben kényszerült bocsánatot kérni a közönségtől, miután a producerek és a rendező a felismerhetetlenségig átíratták Jade című munkáját. Lehet valaki busásan fizetett sztáríró (Eszterhas a Jade eredeti szkriptjéért 2-4 millió dollár közötti összeget vágott zsebre, a pontos számot nem hozták nyilvánosságra), de teljes kontrollt nem gyakorolhat a komplex munkafolyamat felett, kreatív jogai erősen korlátozottak. Az elkészült forgatókönyveket több lépcsőben is átírják, s könnyedén megeshet, hogy az alkotó végül rá sem ismer az anyagra. Az utólag felbérelt társszerzők és a forgatókönyvdoktorok gyakorta postamunka átiratokat végeznek: a producer vagy a rendező röviddel a forgatás megkezdése előtt, vagy akár forgatás közben küldi el a problémásnak vélt anyagot, amelyet rohammunkában kell átfazonírozni a megbízó igényei szerint.
 |
| Michael Crichton mosolyogva mondta a producereknek, hogy „fuck you” |
Kevés film van, amelyik nem esett át ilyesféle beavatkozáson, és még kevesebb script doctor, aki kreditet tud kiharcolni magának; gyakran akkor sem szerepeltetik a stáblistán, ha ő végezte el a munka érdemi részét. A néző hiába is keresné az Oscar-díjas Steve Zaillian (Schindler listája, New York bandái, Hannibál) nevét a Férfias játékok, vagy a Twister alkotói között, holott ezen sikerfilmek forgatókönyveinek végleges változata az ő munkája; a dollármannává átváltható dicsőséget helyette Michael Crichton, Peter Iliff és mások aratták le. Quentin Tarantino pályája kezdetén számos forgatókönyvet doktorált, egyebek mellett Az utolsó esély című tengeralattjárós film lapos dialógusait is ő pofozta ki a forgatás előtti napokban, a nevét azonban nem tüntették fel a producerek. A Hetedik forgatókönyvével befutott Andrew Kevin Walker is így járt, David Fincher több filmjét is kicsinosította (Harcosok klubja, Játsz/ma), kreditet azonban nem adtak neki; a figyelmesebb filmbarátoknak mindenesetre feltűnhetett, hogy a Harcosok klubja egyik jelenetében szereplő rendőrnyomozók az Andrew, a Kevin és a Walker neveket viselik.
Hollywoodban a hála és a lojalitás igen ritka jelenség, a forgatókönyvírók pedig különösen ritkán élvezhetik a nagyvonalúság áldásait. Shane Black, a fiatal hollywoodi írók fenegyereke vetette papírra a Halálos fegyver sorozat első két részét, amelyek igen szép összeggel járultak hozzá a Warner Brothers mérlegfőkönyvéhez. Az alig 22 évesen befutott szerző ennek ellenére sem kapta meg a harmadik epizód megírásának jogát, a negyediket nemkülönben másra bízták (pedig több alkalommal is jelezte részvételi szándékát); Blacket teketóriázás nélkül kiebrudalták az általa megálmodott szériából, és csak a karakterek jogán kapott kreditet a folytatásokban. Holott emberünk időközben valódi sztáríróvá nőtte ki magát, és rekordösszegekért adta el munkáit: előbb az Utolsó cserkész 1,75 milliós gázsijával robbantott bankot, majd az Utánunk a tűzözön 4 milliós honoráriumával sokkolta Hollywood stúdiómoguljait (egyszersmind mutatott példát a fiatal írók számára). Ily módon a New Line Cinema fejeseinek pontosan négymillió okuk volt rá, hogy higgyenek az Utánunk a tűzözön forgatókönyvének integritásában, ám még ez sem tartotta vissza őket attól, hogy több írót is szerződtessenek a forgatókönyv átdolgozására, akik módosítások sokaságát követték el. A végső változat igencsak eltért az eredeti anyagtól, a balhét azonban Shane Black vitte el: a mind anyagilag, mind szakmailag csúnya bukásnak számító film főcímében egyedül az ő neve szerepelt forgatókönyvíróként.
 |
| Shane Black és Robert Downey Jr.: az ifjú írózsenit kirakták a saját sorozatából |
Shane Black vagyonokat keresett, mégsem rohanják meg az autogramvadászok, ha végigsétál a Sunset Boulevardon. A forgatókönyvírók ritkán válnak igazi sztárrá; arctalanok és névtelenek ők a nagyközönség számára, kívül esnek a bódító dicsfény fókuszán, és csak az igazán rámenős és kirívóan szerencsés, irracionálisan konok fickóknak adatik meg a nyilvános siker.
Miután Irwin Winkler elolvasta a Rocky forgatókönyvét, az 1970-es évek honoráriumaihoz mérten kirívóan magasnak számító összeget ajánlott az ismeretlen Sylvester Stallone számára, azzal a szigorú feltétellel, ha a szerző lemond az általa kitalált főhős szerepéről. A nincstelenként tengődő, egyik napról a másikra éppen csak megélő Stallone 350 000 dollárt utasított vissza (a legenda szerint teljes magánvagyona ekkor 106 dollárra rúgott, és még a kutyáját is el akarta ajándékozni, mert nem tudta etetni), és csökönyösen ragaszkodott eredeti feltételéhez. Végül megkapta a főszerepet, a film három Oscart nyert és sztárrá tette a szerzőt. Matt Damon és Ben Affleck ugyanezen dilemmával szembesültek a Good Will Hunting forgatókönyvének beadása után: a producerek szemérmetlenül magas gázsit ajánlottak arra az esetre, ha lemondanak a főszerepek eljátszásáról, de az ifjak hajthatatlanok maradtak – így válhattak a szabályt erősítő kivételekké.
