Harry Saltzman, Ian Fleming és Albert Broccoli,
A James Bond-sorozat atyái
A menő producer hegyes fogú, vérre szomjazó, ragadozóösztöne által hajtott cápa a hollywoodi akváriumban. A film érdekében bármire hajlandó: lop, csal és hazudik -- munkájának fokmérője nem a jófejség vagy a népszerűség, hanem a számokban és tárgyiasult elismerésekben kifejezhető siker.
Hollywood aranykorában a főcímek a producer nevével kezdődtek, a filmet az ő személyéhez kötötték, és a stáb többi tagjára (például a rendezőre) alkalmazott szakmunkásként tekintettek. Az álomgyár csupán történelmi okokból is a tenyerén hordozza a menő producereit; az amerikai filmipart olyan emberek építették fel, mint Irving Thalberg, David O. Selznick, Hal B. Wallis, vagy Korda Sándor, kik a mai napig modellértékű személyeknek számítanak. A producer intelligens, következetes, rámenős; észjárása végtelenül gyakorlatias, bárkivel szemben vállalja a nyílt konfrontációt, korán kel és későn fekszik (Jerry Bruckheimer, a kortárs sikerkovácsok egyik legnagyobbika minden nap hatkor kel és éjjel 10-11 körül tér haza), és igen kevés dolog van, amit ne volna hajlandó megtenni a filmért. Utóbbi okból kifolyólag a neves producerek listáján ritkán akadnak jó tündérek és irgalmas szamaritánusok, a közutálatnak örvendő szemétládák legendáriuma azonban kimeríthetetlen. A nagy Sam Spiegel ült börtönben csalás miatt, jól ismerték valamennyi bordélyházban, gátlástalanul hazudozott, munkatársaival pedig úgy bánt, mint a rabszolgákkal (a direktorokat a következőképpen osztotta ki: „Hollywood mindig is tele volt olyan csaposokkal és pincérekkel, akik rendezők akartak lenni. Az a baj, hogy a többségük meg is valósította ezt az ambícióját.”). Harvey és Bob Weinstein, a Miramax alapítói rutinszerűen terrorizálták Martin Scorsese-t a New York bandái forgatása során, bejelentés nélkül ütöttek rajta a római stúdióban, a stábtagok pedig egy visszapillantó tükröt szereltek az élő klasszikusként tisztelt rendező monitorára – hogy Scorsese láthassa, ha feltűnik mögötte a rettegett fivérek valamelyike. Harry Saltzman még saját feleségének rövidke cameóját is kivágatta az Oroszországból, szeretettel című Bond-filmből, és a gáláns szuperkémmel szemben milliomosként is híresen kisstílű, kötözködős alak maradt: a vendéglátóipar esküdt ellenségeként fellépve, mániásan panaszkodott az éttermekben, pitiáner kifogásokat keresett, kéjes élvezettel veszekedett a szerencsétlen pincérekkel. Üzlettársa, Cubby Broccoly imígyen jellemezte őt: „Ha ott lett volna az utolsó vacsorán, azt is visszaküldte volna a konyhára”. A híresztelésekkel szemben azonban nem volt teljesen szívtelen dög: miután a 007-es ügynök kalandjaival szemérmetlenül gazdagra kereste magát, egyik kutyájának a James, a másiknak pedig a Bond nevet adta.
 |
| David O. Selznick, Victor Fleming, Vivien Leigh és Clark Gable Az Elfújta a szél forgatásán |
A modern stúdiórendszerben a producer státusza is rengeteget változott. A nagy gyártók a befektetési kockázat miatt nem adnak könnyedén zöld lámpát egy projektnek, és minden lehetséges ponton ki akarják küszöbölni a kellemetlen meglepetéseket, illetve meg akarják osztani a felelősséget. A kérlelhetetlen szigoráról, irdatlan munkabírásáról és kényszerbetegségeiről egyaránt híres Howard Hughes, vagy David O. Selznick valószínűleg kiröhögték volna az olyan produkciókat, mint a 2006-os Superman Returns. Hughes kemény kézzel kontrollálta a stábot, betéve tudta a forgatókönyvet és percre készen ismerte a gyártási folyamat állását, Selznick pedig egyedül vezényelte le az Elfújta a szél grandiózus munkálatait; ellenben Superman újkori visszatérését nem kevesebb, mint kilenc producer igazgatta, akik közül négyen birtokoltak teljhatalmú státuszt. Manapság nem ritka, hogy akár tucatnyi producer is dolgozik egy filmen, így a producer olyan, mint a csokoládé: van belőle kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen, egész, megkezdett, édes, keserű. Az egyes funkciók szétválasztását a filmgyártás komplexitása tette szükségszerűvé: a line producer a forgatási folyamatot felügyeli és igazgatja, az associate producer előre meghatározott feladatokat lát el (helyszíni tárgyalások, szerződések, stb.), a co-producer kredit pedig gyakorlatilag bármit jelenthet. Úgy is válhat valaki producerré, hogy a forgatás során nem végez tényleges produceri feladatokat: Stan Lee azért kapott executive produceri kreditet a Pókember-filmekért, mert ő alkotta meg a szuperhős figuráját. Nemkülönben bevett szokás, hogy az adott film sikeréért nagymértékben felelős sztárszínészek is kreatív vagy pénzügyi kontrollt akarnak maguknak, ezért társproduceri jogot igényelnek és kapnak: Sigourney Weaver csakis ezzel a feltétellel vállalta el az Alien: Resurrection főszerepét, de Sandra Bullock, vagy Michael Douglas is gyakorta töltik be ezt a funkciót saját filmjeiben.
 |
| Producer vs. sztárszínész: Ben (Robert De Niro) Bruce Willis ellen |
Miután a stúdiófilmeket a producerek által szorongatott forgatókönyvírók írják, a témába vágó mozikban (The Producers, A játékos, Hollywoodi lidércnyomás) a producer leginkább hétpróbás gazemberként ábrázoltatik; a kellemetlen tapasztalatokkal bőséggel felvértezett David Lynch (a rendező a Dűne készítése során kiváltképpen sokat harcolt a nagyhatalmú Dino De Laurentiis-szel) Mulholland Drive-jában egyenesen a sátán földi helytartója, a kreativitás és a szakmai morál hidegvérű hóhérja. Az insider filmek világában nem először kiránduló Barry Levinson legutóbbi munkája, a What Just Happened rendkívüli kifejezőerővel, gyilkos iróniával és hűvös tárgyilagossággal mesél a hollywoodi producerek világáról. Főhőse, Ben (Robert De Niro) a producer a teljes idegösszeomlás szélére sodródik egy engedetlen, kreatív elképzeléseihez csökönyösen ragaszkodó rendező, a befektetés megtérülése miatt aggódó stúdiófőnök, illetve egy hisztériás szupersztár miatt. A renegát direktor nem akarja újravágni a film befejezését (amelyben lelőnek egy kutyát), Lou a várható veszteségek minimalizálása miatt revolverezi a producert, az önmagát alakító Bruce Willis pedig elhízva, mózesi méretű szakállal akarja eljátszani a szívtipró akcióhős figuráját, hogy ily módon demonstrálja „a kibaszott művészi integritását”. Ben feladata a homlokegyenest eltérő érdekek harmonizálása; pénzemberként, pszichológusként, barátként, művészeti vezetőként, farmakológiai szakértőként egyaránt meg kell felelnie, hogy a szigorú menetrend szerint elkészülhessen a mozi, és meglegyenek a kívánt számok. Öreg profiként jól ismeri a hollywoodi filmipar természetét, s a benne elfoglalt helyét; tisztában van feláldozható mivoltával, sokak által irigyelt hatalma törékenységével. A film egyik kulcsjelenetében a stúdiófőnök irodájában ül a rendezővel, a falon egy irdatlan méretű plakát feszül, amelyen egy őslény szeme villan, a szem alatt pedig egy felirat: $ 810 000 000. Ben a direktorhoz fordul, s atyai hangon okítja: „A végén nincs rendező, sem sztárok, még cím sincs; csak egy szám marad. Egy nagy szám.”.
