Hova lehet innen még továbbmenni

A háromtagú zsűri tagjai (Tóth Zsolt operatőr, Kocsis Ágnes és Mészáros Péter filmrendezők) voltak azok, akik a versenybe került alkotásokról döntöttek, ebből következően alapvetően pozitív véleménnyel voltak az összes szóba került alkotásról (ez alól a Stricik volt az egyetlen kivétel). A versenyben érdekelt rendezők többsége kíváncsi volt a zsűri véleményére, ezért a filmek nagy része terítékre került az értékelés során. Az alábbiakban – a zsűrihez hasonlóan – mi is sorra vesszük a filmekről elhangzott legfontosabb véleményeket.

Császi Ádám filmje, az Ünnep „extrém drámai történetet mesél el, én talán nem is mertem volna egy ilyen nehéz témához hozzányúlni” – mondta Kocsis Ágnes. A rendező szerint a film legnagyobb erénye a letisztult, minden hatásvadászatot nélkülöző képi világa, bár a főszereplőnő játékát kicsit túlzónak találta. Mészáros Péter a nagyszerűen felépített forgatókönyvet dicsérte elsősorban.

Bálint Dániel Vacsora című filmjében az abszurd fordulat váratlanságát, valamint a kiváló színészi alakításokat emelték ki a zsűritagok. Lichter Péter Félálom című kísérleti filmje Mészáros Péter nagy kedvence volt: bravúros látványvilága remekül jelenített meg egy belső állapotot, bár egy leheletnyit hosszabbnak érezte a filmet az optimálisnál.

Reisz Gábor részvételét nagyon várták a zsűri tagjai, szerették volna megtudni ugyanis, miért vágott ki 6 percet az eredetileg 26 perces kisfilmjéből, a Valakinek a valamijéből. Kocsis Ágnes különösen fájlalta ezt a változtatást, szerinte ezzel a 6 perccel éppen a film legfontosabb lélektani jelentésrétege veszett el. A rendező nem értett egyet Kocsissal: ő még a hosszabb verzióval is elégedettebb volt, mint a zsűri által legjobbnak tartott 26 perces változattal.

Breier Ádám Catherine magánélete című filmje „borzongató, izgalmas alkotás az első pillanattól az utolsóig, és nagyon jó döntésnek tartom a befejezés nyitottságát” – mondta Mészáros Péter. Tóth Zsolt szerint szép kiállítású film, bár egy kicsit határozottabb operatőri jelenlétet várt volna.

„Ki merem mondani, zseniális filmet láttunk” – mondta Mészáros Péter Szimler Bálint Itt vagyok című munkájáról. „Visszafogott, minden emberi rezdülésre érzékeny kamerakezelés, eredeti jelenetek, és szellemes dialógusok jellemzik a filmet, a főszereplő pedig tökéletes választás.” „Amennyiben tényleg elkészül a nagyjátékfilm-változat, az elsők között leszek, aki megnézi. Már csak arra lennék kíváncsi, hova lehet innen még továbbmenni.” – mondta Mészáros.

Catherine magánélete

Szurdi Miklós Showdown-ja képviseli Mészáros szerint azt az egyre népszerűbbé váló irányzatot, melynek filmjei magyar stábbal, ám angol nyelven készülnek. A klasszikus dramaturgiájú film legnagyobb erénye a frissnek ható párbeszédek voltak, a zenehasználatát azonban kissé negédesnek találta a zsűri.

„Ez a film iskolapéldája annak, hogy nem lehet kidobni a hagyományt a kukába, és helyette követni az amerikait”. „Nagyon megbántam, hogy az előzsűrizéskor annyira kardoskodtam a bejutása mellett.”– Mészáros Péter igen kemény szavakkal illette Géczy Dávid Stricik című filmjét. Kocsis Ágnes szerint túlságosan harsányak a színészi alakítások, és ez az a pont, ahol a leginkább megbicsaklott az amerikai trendek átvételére való törekvés. Egy-egy Scorsese film nem utolsó sorban attól tud működni, hogy nagyon hitelesek a benne szereplő színészek. Hazánkban egészen más típusú – inkább a színház felől megközelített – színjátszási metódus jellemző, ami egyszerűen nem illik ehhez az amerikai filmkészítési stílushoz. Mészáros Péter szerint rendkívül igényes kiállítású Géczy Dávid munkája, ugyanakkor a túlzások filmje is: „túlságosan cool akart lenni, túlságosan amerikai, a dialógusok rokokóját pedig még maga Csokonai Vitéz Mihály is megirigyelhette volna.”

A nem túl hízelgő bírálatot kétszer is meghallgathatta a közönség, mivel első alkalommal – külön nézői kérésre – az alkotó jelenléte nélkül mondták el véleményüket a zsűritagok. Az értékelés vége felé azonban a rendező is megérkezett, aki szerette volna személyesen is hallani a korábban elhangzott bírálatokat. Géczy önnön maga védelmére kelve elmondta, másfél éven át, saját élményeit is felhasználva írta meg a forgatókönyvet, és sajnálja, hogy a kritika kizárólag formai szempontból értékei a filmet, és azt, hogy „senki sem beszél arról, amiről ez a film igazából szól.” A rendező szerint a nézői visszajelzések nem igazolják a zsűri véleményét, a közönség nagy része „jól vette a filmet”.  

A Stricik-kel állította szembe a zsűri a Csak segélyhívás-t, mely szintén műfaji kísérlet, ám előbbivel ellentétben ízlésen tálalja az amerikai toposzt, van stílusa, és egyetlen pillanat erejéig sem lép ki a műfaj keretei közül. A film leggyengébb láncszeme Mészáros szerint a főszereplő színész, Kocsis Ágnes pedig kicsit hosszúnak találta a film első felét. Géczy Dávid a saját filmjével való szembeállításról elmondta, hogy bár többször is látta Lőrincz-ék filmjét, nem látott mást, mint egy Lynch ihlette lufit, a (korai filmek) lynchi tartalma nélkül.  

A Lőrincz Nándor vezette rendezőgárda az értékelésen „lebukott” a zsűri előtt, itt tisztázódott ugyanis, hogy mind a Nagy Kovács Lőrincz néven jegyzett Csak segélyhívás, mind a Lőrincz Nándor fémjelezte Egyéjszakás ugyanazon rendezőtrió alkotása.

Nagypál Orsi szintén két filmmel képviseltette magát a mezőnyben. A zsűri a rendező profizmusát emelte ki elsősorban: „a Paktum-ba nem lehet belekötni – ez az előnye és egyben hátránya is a filmnek. „Látszik, hogy a kisujjadban van a szakma, ugyanakkor nem érezzük benne a saját hangodat.” – mondta Mészáros. „A Hidegzuhany nem tökéletes, viszont sokkal személyesebb alkotás, melyet hibái ellenére is kötelezővé kéne tenni minden gimnáziumban” – tette hozzá a rendező.

Lakos Nóra Otthon című filmje „volt az egyetlen, mely direkten, mégsem didaktikusan reflektált a mai magyar valóságra.” „Szimpatikus, szellemes munka, jó színészekkel és tartalommal.” – értékelt Mészáros Péter.  

Potyondi Edina A gyűjtő című filmjének „elborzasztó világa” a legmegragadóbb vonása. Szeiler Péter „belterjes közegben játszódó” Halotti beszéd-e Kocsis Ágnest a 70-es évek lengyel filmjeire emlékeztette, Mészáros Péter szerint az erős atmoszférájú, sűrű történetszövésű alkotás akár nagyjátékfilmként is működhetne.

A Buharovok legújabb kísérleti kisfilmje (Jancsika és a libuskák) kapcsán Kocsis Ágnes elmondta, szereti az alkotókra jellemző humort, és hihetetlen kreativitást, valamint az abszurd, ugyanakkor nagyon pontos és bölcs látásmódot.

Az elmondottak alapján Szimler Bálint filmje tűnik esélyesnek a legjobb kisfilm díjára, ám azok között is lehet néhány titkos favorit, melyek végül nem kerültek szóba az értékelő fórumon.