A Szerelmem, Elektra, az a film, amelyben Jancsó Miklós tapasztalt magabiztossággal alkalmazza a bonyolult koreográfiákra, kameramozgásokra épülő hosszú beállítást, és amelyben Törőcsik Mari is játékos, de már érett, határozott színésznőként áll előttünk. Más ez a film, mint a rendező megelőző munkái, holott formailag nem mutat újat. Fél évszázaddal később ugyanolyan talány, miként érték el az alkotók, hogy engedték nekik leforgatni és bemutatni. Vajon moziba kerülhetne ma?
Évfordulós filmekről írni, beszélni mindig nehéz vállalkozás: kötelező a pátosz és árad a nosztalgia. A Szerelmem, Elektra kapcsán is így van, sokan még emlékeznek arra, hogyan készült, esetleg fiatalon ott voltak a több száz statiszta között, vonattal mentek a forgatásra, ultiztak a felvételek közti hosszú szünetekben. Vagy a hadiszemle-szervezőnek is beillő rendező munkatársaként küzdöttek a hosszú felvételekkel, próbákkal, amelyek olyanok voltak, hogy megpróbálták Jancsót átcsábítani a filmiparból a hadseregbe.
Van persze a filmnek más, könnyen megragadható nosztalgiafaktora is: Törőcsik Mari a bemutatás évében éppen negyven éves volt, Cserhalmi György huszonhét. A forgatáson sok legendás figura jelen volt, részt vett Szentjóbi Tamás, aki egy avantgárd akcióját szerette volna a filmben elhelyezni. Vagy Jancsó állandó színésze, Madaras József, de felbukkan a korszak sok más, szépségéért is csodált sztárja, Balázsovits Lajos és persze Cseh Tamás, akinek már a jelenléte, megjelenése is felér egy játékos, cinkos kikacsintással.
Sajnos ahhoz, hogy egy Jancsó-filmet szeressünk, kevés a nosztalgia. Ez a film is ellenáll a nosztalgiázásnak, nem hagyja a nézőt elrévedni hősei fiatalságának képében, a korszak és a jancsói stílus látványos gesztusainak manírjában. Sokkal többet mutat ezeknél, és nem csupán azért, mert fő mondanivalója, a zsarnokság és erőszak legyőzhetetlenségének víziója máig fenyegető és érvényes. Ahogy egy kritikában Báron György megjegyzi, a Jancsó-filmek közös vonása a rejtjeles, utalásos beszédmód, ez a beszédmód pedig „illúziókat feltételez: van kinek üzenni, vannak, akik ismerik a kódot.” A filmben elhangzó szövegekben nincs sok rejtjel, nyíltan forradalmiak, ennek ellenére ez az utalásosság nagyon is jellemzi a Szerelmem, Elektrát, végső soron ez az a nyelv, amellyel cinkosává teszi a nézőt.
A zsarnokság továbbél, az erőszak továbbél
És persze ott van a radikális forma, a Szerelmem, Elektra elsősorban formai, technikai bravúr. Jancsóhoz mérten is kevés, mindössze 12 snittből, 6-7 perces hosszú beállításból áll a film. Nincs improvizáció. Összetett szimbólumok és bonyolult koreográfiák, kompozíciók folynak egymásba, jelzésértékű gesztusok, szigorúan megtervezett képek. Minden snittet legalább egy napig próbáltak, három-négyszer vettek fel, a jelenetekben több száz statiszta látható.
Jancsó művészetében a hetvenes évek, Gelencsér Gábor szavaival: a „»képi fordulat« korszaka". Rítusok (Még kér a nép), mítoszok (Elektra), gyertyák, (bivalyok, pávák...) és táncszerű koreográfiák kerülnek a korábbi filmek parabolikus elbeszélésmódjának helyére, ahogyan a későbbi, Olaszországban készült tévéfilmjeiben, a Technika és rítusban és a Róma visszaköveteli a cézárt című filmben is. A parabolikusság helyére a képi stilizálás lép. A történet, az elbeszélés több helyen teljesen eltűnik, helyére a szimbolikus motívumok kerülnek.
Hetvenes évekbeli korszakát követően Jancsó, Szabó Istvánhoz (Mephisto) vagy Bergmanhoz (Fanny és Alexander) hasonlóan a midcult művészfilm irányába akart elindulni: trilógiát tervezett (Magyar rapszódia, Allegro Barbaro), de ezek a filmek nem jelentettek elmozdulást a korábbi parabolikus elbeszélői, képi stílusától. Nem tudott konvencionális életrajzi filmet készíteni, és a harmadik rész, a Concerto nem is készült el. De a táncoló, zenélő, éneklő, a hatalommal folyton szembeszegülő fiatalok megmaradtak az ezek után következő filmjei vezéralakjainak is, a szoros koreográfiákat, a geometrikus alakzatokat viszont a későbbi filmjeiben már felváltotta az improvizáció és egyre lazább szövésű epizodikusság.
Csábít és irritál, lázad és új korszakot nyit
Jancsó és alkotótársai, Hernádi Gyula és Gyurkó László eredetileg vad sziklákat, tengert képzeltek helyszínnek, helyette a Szegénylegényekből, a Csend és kiáltásból ismert vidéken, az üres pusztában, Apajpuszta elvont terein kötött ki a stáb. Arról beszélni, hogy hiába keressük a szabadságot a legjobban olyan tájon lehet, ahol semmi, még egy fa sem áll a szabadság útjába, olyan szigorú formanyelven, amely nem engedi meg az improvizációt, az elkalandozást, a szabad mozgást. Van persze abban valami tiszteletet parancsoló, hogy pont akitől a legtöbbet tudunk meg a szabadságról, ő élvezte a legjobban a szigort követelő nagy tömegjeleneteket, ő vágyott hadiszemlét, felvonulásokat, ünnepségeket rendezni, és ebben a filmjében is mesterien szervezi a tömeget, a képen kívüli és a képen megjelenő akciókat, a szereplők kavalkádját.
A filmről szinte mindenki leírja, rejtély, hogy a korabeli engedélyezési procedúra hogyan engedhette át. Lehet Gyurkó személye, Jancsó nemzetközi elismertsége és persze maga Elektra, a klasszikus műveltséghez kötődő alakja is a megfejtés. Mindenesetre a Szerelmem, Elektra minden szavával, de radikális, a konvenciókat lerázó formanyelvével a zsarnokság ellen szól. „Vétkes, aki a népet megterheli a szabadsággal, mert az egyszerű ember nem tud azzal mit kezdeni” – hangzik el benne, és ezeket a gondolatokat épp olyan könnyű az egykori kádárizmusra, mint a mára vonatkoztatni, ahogyan a zsarnokság, az erőszak továbbélését vizionáló képeket is. Persze már a korabeli kritika sem éltette : „Jancsó invencióképessége alábbhagy” – írta a filmről Almási Miklós, másutt az ítélet: „a nézőt itt szándékosan héklizik” (Rényi Péter), Jean-Pierre Jeancolas a cannes-i bemutató kapcsán született kritikáját pedig Marx József Jancsó-életrajza is felidézi: „Le film séduit et irrite”. A film csábít és irritál. Talán tényleg csak ezért vonzódunk hozzá ma is.
A Szerelmem, Elektra elérhető a Filmio kínálatában.
A cím Hirsch Tibor kritikájából származik. (Prufrock úr szerelmes éneke. Filmvilág, 2001/02. 16-19.o.)
Felhasznált Irodalom
Gelencsér Gábor: Közelkép. Portrék, témák, formák a magyar film történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest, 2022.
Marx József: Jancsó Miklós két és több élete. Életrajzi esszé. Vince Kiadó, Budapest, 2000.
