Filmhu: Hogy született meg a film ötlete?
Hevesi Nándor: Megnyertük egy spanyolországi experimentális filmfesztivál 3000 eurós fődíját, ebből indítottuk el a projektet. Super 8-assal kezdtük, saját büdzséből, haverokkal, de ez a pénz gyorsan elfogyott. Kifutottunk a nyersanyagból is, Super 8-asra volt szükségünk. Egy horvát filmfesztiválon találkoztunk Szekeres Dénessel a Focus Fox-tól, aki felajánlotta, hogy segít, de Super 8 helyett csak 16 mm-es filmet tudott adni. Jó ideje ott pihent a raktárukban, senki nem használta, ahogy a kamerát sem, amit Sipos Gáboréktól, azaz a Laokoontól kaptunk.
Szilágyi Kornél: A 16 mm-es filmhez kellett egy operatőr is. Rév Marcit szemeltük ki, aki belement, bár épp rengeteget forgatott, Mivel csak 2-3 havonta ért rá, közben írogattuk a forgatókönyvet. Több részletben írtuk meg a filmet: 3-4 oldalként indult, amihez fokozatosan találtuk ki a jeleneteket. A Filmalaphoz nem akartunk pályázni.
HN: Azért nem, mert ez vállaltan forgatókönyv nélküli projekt. Organikusan fejlődött. Kis projektnek indult, de aztán Kovács Gábort is megkerestük, aki nem egyedül akart segíteni, hanem összeszedett egy produceri csapatot. Végül vagy egy tucat fő jött össze, akik rengeteget segítettek a készítés különböző fázisaiban, és ők adták össze a büdzsét is. A stábból és a színészgárdából sokan inkább filmszerelemből segítettek, nem az anyagi haszonért. Kis stábbal dolgoztunk, haverokkal, úgyhogy jó volt a hangulat.
Filmhu: Miért akartatok Super 8-as, vagy annak hiányában 16 mm-es filmre forgatni?
HN: Sosem dolgoztunk videóra, úgyhogy ez nem volt kérdés. A korábbi nagyjátékfilmjeink mind Super 8-ra forogtak, és onnan nagyították fel őket 35-ösre, hogy a mozik játszhassák. Az új filmünket sajnos DCP kópián fogják vetíteni.
SZK: Imádjuk a filmet mint matériát, hordozót. Máshogy kell vele gazdálkodni, kevesebb van belőle. Nem lehet vele tizenötször felvenni egy jelenetet, hanem maximum kétszer, de leginkább csak egyszer. Az utómunka során is máshogy kell vágni, szerkeszteni, mivel nem lehet belőle száz órát forgatni.
Filmhu: Nem kockázatos moziba küldeni egy ilyen kísérletező művészfilmet, amikor nagy büdzséjű közönségfilmeket vesznek le a műsorról 1-2 hét alatt?
HN: Forgalmazót nem találtunk, de a mozivezetők nagyon nyitottak voltak, általában felvették a műsorukra. Hogy meddig marad műsoron, az a marketingen múlik, arra viszont már nincs pénz. Gerilla reklámkampányt csinálunk, például matricázunk.
SZK: Valahol be kell mutatni, erre van a mozi. A közönségnek csinálunk filmet, nem magunknak. De tényleg nehéz manapság nagy nézőszámmal vetíteni egy filmet a mozikban. A mozibajárók általában előre tudhatják, hogy mit fognak kapni egy filmtől, a miénk viszont valami egészen más, és ezért hiánypótló. Van egy kis mitológiánk is Magyarországon, sok filmrajongó hallott már rólunk, van egy kis holdudvarunk, akik szeretik a filmjeinket, és az egyetemistáknak is tetszhet.
Filmhu: Miért lett ez a film egész estés, és nem rövid?
HN: Mostanában csináltunk pár rövidfilmet, úgyhogy ezúttal mozit akartunk. Kábé hét évente csinálunk egy-egy nagyjátékfilmet. Egész estés játékidőt akartunk, ami 60 perctől 150-ig is terjedhet, de a vágás pont másfél órát hozott ki.
SZK: Hatékonyabban lehet üzenetet közvetíteni nagyjátékfilmmel, mert komolyabban veszik, el lehet vinni fesztiválokra. Később is fogunk persze rövidfilmet csinálni, szeretjük azt a formátumot is, mert gyors és naprakész.
Filmhu: És ha nem kerestek pénzt egy-egy nagyjátékfilmen, akkor mi motivál titeket?
SZK: Szeretünk filmezni, de inkább az a motiváció, hogy történnek események, amik izgatnak minket, és ezekre reflektálunk. A film a mi eszközünk arra, hogy felhívjuk a figyelmet bizonyos dolgokra, hogy lázadjunk.
Filmhu: Miért gróf Batthyány Ervin áll a film középpontjában? Hogy bukkantatok rá?
HN: Sokat olvastunk az anarchizmusról, többek közt a magyarországi fejezetéről is. A gróf feladta a családi vagyonát, anarchista szabadiskolát alapított, mire a családja elmegyógyintézetbe záratta, és ellene fordult egyház és az állam is. Van viszont a filmben más megtörtént eset is, például az, amikor az egyik karakter biciklis futárként nem kézbesít egy meghívót, hanem felhasználja, és valami szupertitkos biztonságügyi megbeszélésbe csöppen bele. A polgári engedetlenségről, a civil kurázsiról is szól a film, vállaltan didaktikus, propagandisztikus tónusban.
SZK: Aktuális dolgokról akartunk beszélni, és ehhez a gróf története illett a leginkább. Az anarchizmus filmes feldolgozása ráadásul régi ötletünk, korábban egy HBO-s pályázatra is hasonló karakterről szóló sztorival neveztünk. De nem csak ő áll a középpontban, nem csak róla szól a film, absztraktabb annál.
Filmhu: Az anarchizmussal illő témát választottatok a stílusotokhoz. Teljesen ösztönből filmeztek, vagy szeretitek inkább irányzatokhoz vagy elődökhöz kötni magatokat?
SZK: 22 éve nyomjuk együtt, de ez nem fix állapot, hanem folyamatosan változik, remélhetőleg fejlődik. Szeretünk lazán forgatni, szabadságot adni az improvizációnak, miközben közben sok példaképünk van.
HN: Valaki egyszer azt mondta, hogy mi nekrorealisták vagyunk, mert a halál a központi témánk. Ettől a visszajelzéstől jutottunk el egy Jevgenyij Jufit nevű rendezőhöz, akit tényleg rokonléleknek éreztünk, nekem rögtön az egyik kedvencemmé vált. Kevesen ismerik, szinte láthatatlan, pedig fantasztikus.
SZK: A szürrealista, dadaista filmeket kedveljük, amik elgondolkodtatnak, asszociációra ösztönöznek, szabadságot hagynak az agynak, és mi is azt szeretnénk, ha a filmjeink tágítanák, felszabadítanák a néző tudatát. Kísérleti filmeseknek nem tartjuk magunkat, mert nem a mozi médiumával, hanem inkább a történet kronológiájával játszunk. A filmjeink általában nagyon sűrűek, tömények, azért is, mert hétévente állunk elő egy mozival, és azalatt sok mondanivaló összegyűlik.
HN: Ha nézőként egy cselekményt nem kell rögtön összeraknunk fejben, hanem elengedhetjük magunkat, sokkal jobban szórakozunk. És végül úgyis összeáll a történet, kialakul egy összkép a közönségben. A hagyományos realizmust és történetmesélést nem preferáljuk. Persze vannak klasszikusok, amiket bírunk. Nem csak Jodorowsky hatott ránk, hanem Cassavetes is, és még rengeteg magyar direktor, de úgy érezzük, hogy a csapból is a tradicionális narratív filmek folynak. Amikor először megnéztem a kész változatot az új filmünkből, Jancsó Miki bácsi jutott eszembe. “Nem filmezni, ordítani kell” - mondta, és ez a mi filmünk mottója is lehetne.
Filmhu: Főleg inspirációkat, nagy öregeket említettetek. Művész- vagy kísérleti vonalon láttatok mostanában olyan feltörekvő alkotót, aki tetszett? A Berlinálén például?
SZK: Néztem vagy napi három filmet, de kísérletit csak a rövidfilmes szekcióban láttam. Az viszont tetszett, hogy az egész estés dokumentumfilmek egyre jobbak, imádtam azt is, ami végül nyert (Fire at Sea - a szerk.), ahogy a mexikói emberrablásokról szóló Tempestadot is.
Filmhu: Kialakult alkotói módszerrel dolgoztok, legyen szó akár az ötletelésről, akár a forgatásról? Van specialitásotok, vagy mindketten ugyanazt csináljátok, összhangban?
HN: Nincs munkamegosztás, mindig a helyzet diktál. Kívülről jövünk a filmes színtérre, így nem specializálódunk. Ahhoz vagyunk szokva, hogy mindent mi csinálunk.
SZK: Eddig nem is nagyon dolgoztunk operatőrrel, mi vettük fel a filmjeinket, és sokszor mi is szerepelünk bennük.
HN: Néhány rövidfilmben azért kellett maszkot húznunk, mert nem volt szereplőnk.
SZK: Aztán ha az egyikünk megunta a szereplést, akkor a másikunk húzott maszkot, és így persze a karakter hol magasabb volt, hol alacsonyabb.
Filmhu: Bár említettétek, hogy ritkán jelentkeztek nagyjátékfilmmel, de lehet már tudni valamit a jövőbeli terveitekről? Mit várhatunk tőletek?
HN: Van egy hagyományos forgatókönyvünk, amit már 4-5 éve írunk Tolnai Szabolcssal hármasban. A Kormányeltörésben után ismét Domonkos István egyik munkáját dolgoztuk fel, aki nem csak a XX. század egyik legfontosabb magyar versét írta meg, de van egy A kitömött madár című önéletrajzi regénye is. Domonkos ‘71-ben emigrált, és jazz-zenészként, költőként, romaként írt egy olyan könyvet, ami szerkesztésmódjában és hangulatában emlékeztet a Tavaly Marienbadbanra, műfajilag szerelmi krimi, egészen költői darab, kishíján romantikus, bár ehhez a zsánerhez azért nem nagyon nyúlnánk. Klasszikus narratívája van, bár összekevert idősíkokkal. Már a Filmalapnál is járt.
SZK: Nem újdonság, hogy forgatókönyv alapján filmezünk, nem idegen tőlünk ez sem. Az egész estés debütálásunk, A program egy A4-es oldalként indult, de az előző két nagyjátékfilmünknek, A másik ember iránti féltés diadalának és a Lassú tükörnek készült forgatókönyve, amire állami támogatást is kaptunk annak idején, és 70-80%-ban hűek is maradtunk a szkripthez, a többi pedig improvizációból született. Előfordult már olyan is, hogy írtunk egy hagyományos forgatókönyvet, amit támogattak is, de pont akkoriban zajlott a Filmalapos rendszerre való átállás, így nem lett a projektből semmi: A román Mircea Cărtărescu Dilingó című történetét adaptáltuk. A kitömött madár szkriptet legutóbb 150 oldalról húztuk meg 115-re.
