A filmterv egy Németországba ingázó idősgondozó nőről, Zsuzsáról és családjáról szól, aki az anyagi fennmaradás miatt jár ki, de az évek során rájön, hogy rengeteg olyan pozitív töltetet és megbecsülést is kap a 93 éves német hölgytől, amit otthon nem feltétlenül érzékel. A film a külföldi idősápolás gazdasági és társadalmi következményeinek bemutatása mellett sokkal inkább annak az érintett szereplőkre gyakorolt személyes, lélektani hatását járja körbe. Hogy miként fejlődik a viszony ápolt és ápoló között távol a családtól, illetve milyen folyamatok zajlanak le az otthonmaradottak életében, jelen esetben Zsuzsa férje, Imre és a frissen beköltözött Zsuzsa anyukája között.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma? E
2019 nyarán kezdtem el foglalkozni a külföldre ingázó gondozók témájával, miután a feleségem édesanyja, aki szintén a szakmában dolgozik Németországban rengeteget mesélt a munkájáról. Először szociológiai tanulmányokat olvastam az ingázó ápolókról (Gábriel Dóra, Turai Tünde, Váradi Mónika írásai és a Friedrich Ebert Stiftung rendezte konferencia is sok új szempontot vetett fel), gondozói Facebook-csoportokhoz csatlakoztam, majd sofőrként kezdtem el dolgozni, hogy az utak során jobban megismerjem a közösséget és megtaláljam a film főszereplőjét. Ahogy elmélyültem a témában azt vettem észre, hogy egyre több ismerősöm tud kapcsolódni közelebbi vagy távolabbi rokonok vagy ismerősök élményeivel, ami egyre inkább elhitette velem, hogy érdekelhet másokat is ez a filmterv. Az előkészítés során sajnos elvesztettem az édesapámat, akinek ápolása során még inkább tudatosult bennem, hogy beszélnem kell azokról a nehézségekről, amik szeretteink gondozása közben kerülnek elő.
Hernádi Ambrus
Emellett rendkívül érdekes az a kölcsönös kiszolgáltatottság, ami a nyugati rohamosan öregedő társadalmat és a munkát kereső Kelet-Közép Európaiakat összeköti és egymás mellé rendel akár sok száz kilométerre élő teljesen idegen embereket. Ennek a gazdasági folyamatnak az egyéni kapcsolatokon lecsapódó változásai érdekelnek igazán, mert rengeteg magyar család érzi a kint dolgozó nők hiányát, ami egészen új és érdekes családi dinamikákat eredményez. Csupán egy szempontot kiemelve ezek a jobbára vidéki nők lesznek a fő keresők a családban, illetve az otthon hagyott férjek kénytelenek átvenni a háziasszony szerepét vagy Zsuzsáék esetében Imre olykor a gondozó szerepét is magára vállalja Zsuzsa anyját illetően.
Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?
A film megfigyelő dokumentumfilmes módszerrel készül. Igyekszem szituációkon keresztül elmesélni Zsuzsa és családjának történetét és minél természetesebben bemutatni a gondozói közösséget. Sok időt töltöttem velük és úgy érzem, hogy egyre természetesebben kezelik azt az abszurd helyzetet, hogy valaki filmezi az intim hétköznapjaikat. A gondozókat szállító kisbuszban is egyre kevésbé lepődnek meg, ha előkapom az anyósülésről a kamerát.
Vizuálisan is el szeretném különíteni Zsuzsa németországi és otthoni életét. A 93 éves gondozottal kint töltött idő egy teljesen más időszámítás Zsuzsának, amit a statikus kamera, hosszabb beállítások és nyugodtabb tempó jelenítene meg. Ezzel ellentétben az otthon töltött hónapokat, amikor Zsuzsának újra és újra szembe kell néznie a ráömlő nehézségekkel, kissé zaklatottabb kézikamerás stílus és lendületesebb vágás jellemezné.
A gondozó
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
Bizonyos tekintetben nagyon előttem van a film és az előkészítési anyagokat forgatva látom, hogy ezzel a megfigyelő módszerrel végig lehet vinni Zsuzsáék történetét, de mindeközben nyitott maradok olyan elemeltebb megoldásokra is, amit az alapvető hozzáállás és a történet alakulása is megenged. Mindenképp hű szeretnék maradni Zsuzsáék életéhez és nem szeretném olyan irányba elvinni a filmet, ami már nem azt az alapvető igazságot közvetíti, ami belőlük árad. Sokat dolgoztam a filmen egyedül, szóval nagyon jó lenne bevonni alkotótársakat, akikkel együtt új ötletek és váratlan irányok is jöhetnek, amikre abszolút nyitott vagyok.
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?
Régóta foglalkoztat a munkásosztály szerepe a társadalomban és hogy mennyire alulreprezentáltak ennek a rétegnek a mindennapi problémái. Úgy érzem, hogy sokkal könnyebben lehet dramatizálni exotikus karaktereket vagy szenzációs történeteket, ezért inkább nem is beszélünk hétköznapi emberekről.
Ennek ellenmenve választottam diplomafilmem témájának egy New York-i benzinkutas testvértriót, akik az Írországból emigrált apjuk alapította családi üzletet viszik heti hat nap kemény munkájával. A rövid film a mindennapjaik bemutatása mellett arra keres választ, hogy másodgenerációs amerikaiként miért éltetik Trump bevándorlásellenes politikáját, miközben emigrált szülők leszármazottai és a társadalmi mobilitás számukra sem lehetséges. Ezen kívül több filmtervemben előjött már az öregedés és a nyugdjíba vonulás problémája, amire nagy hangsúly esik A gondozó-ban is.
A gondozó
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?
Az Inkubátor fejlesztési szakasz első felében még egyedül dolgoztam, aztán megállapodtunk Balogh Ritával és Frank Barbarával, akik nagyon lelkesek voltak a filmtervvel kapcsolatban. Szükségem volt a pozitív energiájukra, miután hosszabb ideje egyedül fejlesztettem a filmet. Rita sok éve bizonyítja a BIDF fesztivál kapcsán, hogy nagyon jó ízléssel válogat a dokumentumfilmek között, Barbit pedig még régebbről ismerem és tudom, hogy neki is nagy tapasztalata van dokumentumfilmes és tévés fronton is. Mellettük Vághy Anna és Varga Noémi csatlakozott a projekthez vágóként, akikkel nagyon izgatottan várom a közös munkát.
Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?
Szabadúszóként dolgozom dokumentumfilmes projektekben, de az időm nagy részében a filmtervet fejlesztem. Sokat járok Zsuzsáékhoz, rendezem a már meglévő előforgatott anyagot és Nagy V. Gergővel sokat dolgoztunk a forgatókönyvön az Inkubátor fejlesztés során. Most teljes erőmmel a pitchre koncentrálok, hogy maximálisan át tudjam adni a projekt szépségét.
Hernádi Ambrus budapesti dokumentumfilm rendező, első mesterdiplomáját az ELTE Filmszakon szerezte, amely után hét évig kameraasszisztensként dolgozott számos elismert rendezővel és operatőrrel, ahol mély gyakorlati tapasztalatra tett szert. Szociális érzékenysége a dokumentumfilmek világa felé terelte, ezért elvégezte a new york-i The New School dokumentumfilmes képzését, ahol 2019-ben diplomázott Pat’s Boys című rövidfilmjével. 2019 nyarán kezdte el fejleszteni első egészestés dokumentumfilm tervét, A gondozó-t, aminek főszereplője egy idősápolóként külföldre ingázó magyar nő. Különböző egyetemeken szerzett elméleti tudását a sok éves gyakorlati tapasztalatával ötvözve készíti filmjeit. Leginkább személyes történetek elmesélése érdekli kreatív dokumentumfilmes hozzáállással. Filmjeiben olyan emberekről mesél, akik szociális vagy társadalmi helyzetüknél fogva kevésbé tudnak megjelenni a mainstream médiumokban.
Az Inkubátor döntős rendezőit bemutató sorozatunk folytatódik, a korábbi interjúk itt olvashatóak:
Berényi Andor: Könnyű Álom
Ducki Witek: Félsivatag
Gyimesi Anna: A medvenő
