Lamia mindent megtesz azért, hogy a sütemény hozzávalóit időben beszerezze, Bagdad utcáit járva pedig megismerkedik egy diktatórikus társadalom archetipikus alakjaival. Van itt korrupt rendőr, háborúban megvakult veterán és testét feláldozni kénytelen terhes nő, Lamia ártatlan gyermekperspektívája mégis lehetővé teszi, hogy objektív szemmel követhessük az eseményeket. A háttérben folyamatos háborús fenyegetettség árnyéka lapul, a fő hangsúly azonban mindvégig a kislány személyes sorsának alakulására helyeződik.
Ez a narratív szerkezet erősen emlékeztet a ‘40-es évek olasz neorealizmusára. Az irányzat leghíresebb alkotása, Vittorio De Sica Biciklitolvajok című filmje hasonlóan közelít a kisember elesettségének ábrázolásához. Sica-nál is megjelenik a gyermek nézőpontja, aki tehetetlenül figyeli apja kétségbeesett harcát az őt kizsákmányoló rendszer ellen. A neorealizmus társadalmi drámái egyéni sorsok helyett mégis inkább a rendszerszintű igazságtalanság bemutatását helyezik előtérbe. Az elnök tortája azonban nemcsak a főszereplőt, hanem a mellékszereplőket is képes árnyaltan megrajzolni. Lamia segítőtársai a lopásra kényszerült, tisztaszívű Saeed (Sajad Mohama Qasem) és a hivatalos leveleket kézbesítő, jókedélyű postás (Rahim AlHaj).
Ez a két karakter egyedülálló módon képviseli az emberséget egy korrupciótól és elnyomástól beteg társadalomban. A Biciklitolvajokhoz hasonlóan itt is szinte csak amatőr szereplők láthatók, a bemutatni kívánt társadalmi csoportok minél hitelesebb ábrázolásának érdekében. A Lamiát alakító Baneen Ahmad Nayyef szintén nem hivatásos színész, kifejező tekintete mégis egyszerre tükröz ijedtséget és dacot az őt folyton arrébb hessegető felnőttekkel szemben.
A többdimenziós karakterek mellett a film másik nagy bravúrja az atmoszférateremtő, gazdag motívumkincs használata. A természet finom zörejei keverednek a város gépi zajával, benzingőzzel szennyezett levegőjével. Az így létrejövő autentikus hanghatás megteremtésén Zányi Tamás (cikkünk a film készítéséről) magyar sound designer és csapata dolgozott, a hangkulisszát kiegészítő képi metaforák is szépen működnek, a vízen lebegő csónak a bizonytalanság, a címben szereplő torta az elnyomó rendszer szimbólumává válik. Különös erővel bír az almalopás-jelenet, amikor az iskolába későn érkező Lamiától osztályfőnöke elkobozza az iskolatáskát és kiveszi belőle a kislány egész napos betevőjét.
Amíg az igazságtalanság a szemünk előtt játszódik le, a háttérben két kisgyerek Szaddam Huszein portréját rajzolják krétával a falra. Az elnök tortájában lépten-nyomon megjelennek hasonló, a hírhedt iraki diktátort éltető gesztusok, ezzel hangsúlyozva a személyi kultusz mindenre kiterjedő, pusztító hatását. A legmegrázóbb jelenetek közé tartoznak a katonai tüntetésen vonuló egyenruhás gyerekek és az iskolapadból felhangzó rigmus: „Vérünket és lelkünket érted áldozzuk, Szaddam!”
Hasan Hadi rendező egy interjúban azt mondta, a film alapötlete mellett több jelenet is saját, személyes élményeiből táplálkozik. Szerinte az egyik legnehezebb feladat volt megtalálni azt az összhangot, amely lehetővé tette, hogy a film a valóság talaján maradva mutasson be nehéz és egyben szép pillanatokat. Hadi, aki maga is Irakból származik, fő céljának tekintette, hogy az ország történelmének egy szeletét új nézőpontból mesélje el.
Ezzel a gesztussal filmje is nagyban árnyalja az embereben a korábbi filmélmények hatására kialakult képet Irakról, amelyek nagyjából kizárólag a háborús filmek kontextusában ábrázolják az országot (pl.: Bőrnyakúak, Amerikai mesterlövész, Bombák földjén). Az amerikai megszállás után éledező iraki filmgyártás viszont kísérletet tesz arra, hogy a helyiek szemével tekintsen a történtekre és a múlt helyett a háború nyomait vizsgálja az emberek lelkében. Az elnök tortája ezen filmek kánonjába illeszkedik: elsősorban nem a háborús eseményekre, hanem annak hatásaira (élelmiszerhiány, árva gyerekek, hadirokkantak, kórházi és bürokratikus állapotok) koncentrál.
A címbeli teljhatalmú vezető mindössze egy alkalommal villan fel a filmben, a diktatúra itt sokkal inkább a fejekben vert gyökeret.Az önkényes katonai vezetővé előlépett tanár is az elnyomó rendszerek pontos mását hozza létre osztálytermi keretek között. A gyerekeket azzal fenyegeti, hogy jelenti fog róluk és sorsolással dönti el, hogy kivel süttessen tortát. A film ezen jelenetei mondanak a legtöbbet kisember és diktatúra kapcsolatáról, egy mérgező ideológiákkal átitatott játszmáról, amely elől Lamia hiába próbálna elfutni.
Az elnök tortáját szerencsére nemcsak a szakma, hanem a helyiek is pozitívan fogadták. Ez a rendező szerint főleg annak köszönhető, hogy az iraki nézők egy saját környezetükben játszódó és az ő nyelvükön megszólaló történetet láthattak a vásznon. Az elnök tortájának szereplői a háborús filmekkel ellentétben nem katonák, hanem hétköznapi hősök: egyszerre a társadalom részei és vágyakkal teli magánemberek. Hadi ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Meg akartam mutatni a társadalom minden lehetséges arcát- a jót, a rosszat, és ami közötte van. Mert mi valójában ebben a köztes térben létezünk.” A film lezárása felnyitja a szemünket arra, hogy valahol a világban a háborús fenyegetettség sajnos továbbra is a mindennapok része és ami az egyik pillanatban még élet-halál kérdésnek tűnik, egy csapásra jelentéktelenné válhat. Az elnök tortája megtekintése után ott marad a gombóc a torkunkban, mégis elviszünk magunkkal valamit, ami talán sokáig velünk marad: a reményt.
Az elnök tortája április 2-től látható a magyar mozikban a bubbling_under forgalmazásában.
