2004. 06. 03. Stőhr Lóránt
Tudomásom szerint az erdélyi filmfesztiválok többnyire magyar kezdeményezés nyomán születnek, magyarok szervezik, ezért elsősorban magyar közönség látogatja őket, amiről közvetlen tapasztalatokat a marosvásárhelyi Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztiválon szerezhettem. Az idén harmadik alkalommal megrendezett kolozsvári Transylvania International Film Festival kivétel ezen a téren.
|
filmes tömeg |
A román szervezésben létrejött fesztiválnak természetesen könnyebb megszólítania és a moziba invitálnia a román közönséget, mint amikor ugyanezzel erdélyi magyarok próbálkoznak, így aztán a TIFF programjain a mozik előcsarnokában és nézőterén román és magyar szót egyaránt hallhattam felhangzani. A szervezők célja azonban nyilvánvalóan nem csak egy kétnemzetiségű, hanem egy valóban nemzetközi filmfesztivál megalapozása volna, amire Erdélyen kívülről is ellátogatnak a film szerelmesei. Ennek az igénynek a megvalósítását célozta a vetítések során a kétnyelvű, román és angol feliratozás valamint a külföldi szakemberekből álló zsűri, ami a fesztivál rangjának kivívásához elengedhetetlen. (A programfüzet viszont érthetetlen módon csak román nyelvű leírásokat tartalmazott.) Erdélyben kétségkívül Kolozsvár a legideálisabb helyszín egy nemzetközi nagyjátékfilmes fesztivál létrehozására. A Nagyváradtól Kolozsvárig vezető közút felújításával Erdély legnagyobb városa Magyarország felől az igényesebb és óvatosabb autósok számára is megközelíthetővé vált, ami a romániai utak minőségének ismeretében nagyon nagy szó. A szállásról azonban nem árt időben gondoskodni, mert idén a helyi youth hostel zsúfolásig volt tömve a fesztiválra érkező fiatalokkal.
|
A kolozsvári Republica mozi |
Kolozsvár azonban nem csupán infrastrukturális okok miatt tűnik alkalmasnak filmfesztivál helyszínéül, hanem azért is, mert ez a város az erdélyi magyar filmelmélet centruma. Egyrészt itt szerkesztik az egyetlen filmművészeti folyóiratot Romániában, a Filmtettet, aminek első román nyelvű pilot-száma, a Filmact éppen a fesztivál idején látott napvilágot. Másrészt az erdélyi magyar nyelvű egyetem, a Sapientia Kolozsvárott indította el tavaly az első „Film, fotó, média” elnevezésű szakját Pethő Ágnes vezetésével, amely egyszerre képez a mozgóképpel gyakorlatban és elméletben foglalkozó szakembereket. Hogy az egyetemi képzés és a fesztivál között milyen informális kapcsolatok alakulhatnak ki, jól példázza, hogy a szak tanárai éppen a TIFF kezdetére, május 28-29.-re szervezték filmelméleti konferenciájukat. Az Egyidejűségek című konferencián a budapesti, a pécsi és a kolozsvári filmes szakok tanárai és diákjai mellett debreceni és szegedi egyetemi szakemberek filozofikusan komoly előadásokkal készítették elő a terepet, a néző agyát a fesztivál filmjei számára.
A kolozsvári filmfesztivál színvonalát leginkább a vetítőhelyek veszélyeztették. A filmvetítések három moziban és egy szabadtéri helyszínen, a Babes-Bolyai Egyetem udvarán zajlottak. Ezek közül két helyszínen jártam: a Republica mozi hatalmas szocialista hodály, borzalmas berendezéssel, kényelmetlen székekkel és rettenetes akusztikával, a Victoria szépen felújított filmszínház, de a filmek élvezetét jelentős mértékben rontották a mozi zörgő hangfalai. Kárpótlásul viszont diákigazolvánnyal kétszáz, anélkül háromszáz-ötven forintnak megfelelő leiért lehet filmeket nézni, ha pedig bérletet vált az ember, magyar jegyárakhoz képest nevetségesen olcsón ülheti végig a fesztivál vetítéseit. A filmkínálatra pedig igazán nem lehet panaszkodni. A TIFF sokoldalúságát tekintve nagyban emlékeztetett a budapesti Titanic fesztiválra azzal a fontos különbséggel, hogy a Transylvanián van versenyprogram is. Igaz, ez egyelőre meglehetősen szerény, összesen egy tucat filmet válogattak össze a zsűri előtti megmérettetésre. A versenyprogram és egyben a fesztivál egész programjának egyetlen magyar részvevője Antal Nimród Kontroll című filmje, ami legutóbbi információim szerint a közönségszavazáson a második helyen állt. A versenyprogram másik ismert alkotása a dán Rekonstrukció (amely kategóriájában a legnépszerűbb filmnek számított), míg a többi - német, francia, orosz, finn, norvég, bosnyák, spanyol és perui - versenyfilm nem jutott még el a magyar mozikba.
|
Josue Mendez: Santiago napja |
Ezek közül két filmre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik a
Dias de Santiago (
Santiago napja), amely a
Taxisofőr érdes perui átdolgozása. Josue Mendez filmjének főhőse háborús veterán, aki hat évig harcolt a dzsungel mélyén ecuadori gerillákkal, majd miután leszerelt, nem kell többé a gazdagokra és szegényekre élesen kettéosztott dél-amerikai társadalomnak. Santiago elektronikát szeretne tanulni, de semmilyen kedvezményt nem kap hazafias érdemeire való tekintettel, így aztán a tanulás mellett taxisofőrként kell keresnie kenyerét. Santiago az előképhez, Robert De Niro figurájához hasonlóan magányos és zavarodott férfi, aki rendbe akarja tenni a világot, szeretné kisöpörni a sok mocskot a városból, de egészen a történet végéig ellenáll az erőszak vonzásának, míg aztán váratlan akciósorozatba kezd. Santiago didaktikus belső monológjait és a történet kiszámíthatóságát a Peruról készült karcos, fekete-fehér, kézikamerás felvételek ellensúlyozzák, sötét látleletet nyújtva a dél-amerikai ország közérzetéről. A másik általam látott érdekes versenyfilm a
When the right one comes along (
Mikor felbukkan a nagy Ő) egészen más hangfekvésben meséli el egy német takarítónő és egy török vendégmunkás szerelmének történetét. A német-svájci koprodukcióban készült film tele van játékos improvizációval, humorral, bolondozással, ami nagyrészt a tenyeres-talpas, butácska takarítónőt alakító Isolde Fischernek köszönhető, aki láthatóan szívvel-lélekkel vett részt a film forgatásán. A Stefan Hillebrand-Oliver Paulus rendezőpárosnak a kulturális különbségek legyőzéséről, a tolerancia dicséretéről és az őrült szerelemről szóló dolgozatát olyan felejthetetlen jelenetekkel sikerül mulatságosra hangszerelnie, mint amikor a német takarítónő és a török biztonsági őr felmosóronggyal kardoznak vagy amikor a főhősnő egy kukoricásból előbukkanva lel rá Törökországba hazatért szerelmére. A bolondozás azonban néha átcsap érzelmeskedésbe, ami nem tesz jót ennek a Dogma-filmek módjára, laza kameramozgásokkal felvett játszadozásnak.
|
Matthew Barney: Cremaster 3 |
A versenyprogramon kívül nagyobb sűrűséggel bukkantak fel Magyarországon már vetített filmek és nagy kaliberű rendezők munkái. A Supernova szekció mintha egyenesen az elmúlt hónapok magyarországi filmforgalmazását követné:
Dalok a konyhából, Nem félek, Visszatérés, Kill Bill 2., Elefánt, hogy csak néhány címet soroljak. Ugyanakkor meglepő módon a Coen-testvérek Cannes-ban bemutatott
Betörő az albérlőm című új opusza is bekerült ebbe a válogatásba - kivételes módon megelőzve a magyar forgalmazókat. Az Aurora az észak-európai, a Focus Korea - magától értetődően - a koreai filmek szekciója, míg a 3x3 szekcióban Wong Kar-Wai, Kim Ki-duk, Lars von Trier képviseltette magát három-három filmmel; amiben ismét csak némi Titanicos felhangokat véltem felfedezni. Bill Plympton neve viszont a Mediawave látogatói számára csenghet ismerősen. Igazi csemege volt ugyanakkor az emberi testet megszállottan filmező Matthew Barney
Cremaster 3 című munkája valamint a híres filmrendezők reklámfilmjeit csokorba gyűjtő Kings of the Ads összeállítás. Bár a TIFF kevés ilyen ritkasággal és meglepetéssel szolgált, aki lemaradt a Titanicról és kíváncsi a perifériák, köztük Románia filmművészetére, annak érdemes május végén, június elején Kolozsvárra látogatnia. Ha másért nem, a nálunk már kiveszett olcsó mozik posztszocialista bájáért.