Jafar Panahi

Az 56. Berlinalén debütált Pályán kívül (Offside) című mozija, mely el is vitte a zsűri nagydíját

Azóta a Pályán kívül bejárta a világ fesztiváljait, Berlin mellett Karlovy Varyból is tudósítottunk róla. Panahi filmje egy teheráni stadionban játszódik, egy nagyon fontos meccs alatt, ahová férfiaknak öltözött nők is szeretnének bejutni szurkolni. A film címének jelentése („offside”) a futball nyelvében a lest jelenti, itt pedig azt a helyet, ahol a lányok és fogva tartóik kerültek. A film egész idő alatt a stadion egy külső szegletében játszódik, ahová a fiatal rendőrök egy tucatnyi nőt gyűjtöttek össze. Itt őrzik, amíg nem jön a parancs a továbbiakról. Ám, aki a parancsot adja, az természetesen meccset néz, így fogoly és őr együtt várják a játék végét. Közben egyikük tudósít a meccsről egy nyíláson át, a többiek meg próbálják közösen elképzelni.

Panahi mindent kihoz az abszurd szituációból, ez a szomorú történet bővelkedik a humoros jelenetekben, a konyhanyelven megfogalmazott nagy igazságokban, keserűségben de mindenekelőtt a közvetlen és egyszerű képekben.

filmhu: Az irániak viccesnek tartják ezt a filmet?

Jafar Panahi: Persze. Az irániak legjellemzőbb tulajdonsága, hogy imádják a viccet és a humort. Ha öt percig beszélsz egy iráni emberrel, biztos, hogy az alatt elsüt egy viccet.

filmhu: Hogy jutott eszébe, hogy ebből a témából vígjátékot készítsen?

JP: Hadd magyarázzam meg másképp, ugyanis szerintem nem vígjátékról van szó. Inkább keserű humorról. Abban a pillanatban nevetsz, vagy mosolyogsz, de a szíved mélyén érzed, hogy valami itt nincs rendben, így értem a keserű humort. Az egyik szemed sír, a másik nevet ugyanabban a percben. De az egész szituáció is nevetséges. Hogyan foszthatod meg az embereket alapvető jogaiktól? Ez az őrült szituáció nevetteti meg az embereket.

A film címének jelentése („offside”) a futball nyelvében a lest jelenti, itt pedig azt a helyet, ahol a lányok és fogva tartóik kerültek

filmhu: A korábbi filmje a témában nagyon szomorúak, komolyak. Mi változott, hogy most ezt humorral látja?

JP: Egyrészt tény, hogy a korábbi filmjeimben ezek a helyzetek egyáltalán nem voltak vidámak. Ugyanakkor, ha emlékszik rá az előző filmem, a Vér és arany című film végén azért már történik valami vicces dolog. Az én hozzáállásom is változik, de a lényeg, hogyha a helyzet megkívánja, akkor humorosnak kell lennie filmnek is.

filmhu: Mennyire volt nehéz forgatási engedélyt kapni a stadionban egy ilyen meccsre?

JP: Minden alkalommal, amikor úgy döntök, hogy filmet csinálok, rengeteg nehézségbe ütközöm. Ez történt itt is. De minden alkalommal meg kell találni a módját, hogyan lehet elvégezni a munkát. Ennél a filmnél a szokásosnál is több nehézség adódott. Ugyanis azt mondták az engedély kérésekor, hogyha ezt meg akarom csinálni, akkor előbb meg kell mutatnom a korábbi filmjeimet. És ha azokat látták, akkor megmondják, hogy a forgatókönyvből mely részeket kell kihúznom. Szóval én tudtam, hogy ez lesz, úgyhogy azt találtam ki, hogy a forgatókönyvet valaki más nevén adtam be, így nem tudták, hogy én vagyok a forgatókönyvíró. Így megkaptuk az engedélyt, és amire az egész kiderült, akkorra már késő volt, nem tehettek semmit. De ugyanakkor nagy szerencsénk volt, aki utolsó pillanatban másképp határozhatott volna, az az ember imádja a filmeket, akárcsak a fia. És a fia játszik a filmben. Ő az egyik a három katona közül.

filmhu: Mi történik ez után ezekkel a lányokkal? Börtön? Vagy súlyosabb?

JP: Nem. Ezeknek a fiatal lányoknak, akiket itt letartóztattak, először értesítik a szüleiket, majd a hatóság jelenlétében meg kell ígérniük, hogy soha többet nem tesznek ilyet. Ha másodszor is ez történik, akkor pénzbírságot kell fizetniük, és ha harmadszor is letartóztatásra kerül sor, akkor kerülnek elzárásra, ha jól tudom. De személyesen nem jártam utána ennek, hisz a filmem témájában az összes büntetés, amit kapnak, az, hogy ígéretet kell tenniük, hogy többé semmi ilyesmit nem csinálnak a jövőben.

filmhu: A filmben a nők és a férfiak együtt beszélgetnek és értékelik a világ futballját. Ez összetartó erő közöttük?

JP: Nézze, a foci egy olyan sport, ahol tizenegy ember közösen, egy csapatban azon kell dolgozzon, hogy gólt lőjenek. A filmem esetében is hasonló a helyzet. Teljesen különböző emberek összekerülnek, „együtt játszanak”, hogy közös nevezőre kerüljenek. És végül az egész valóságos nemzeti ünnepbe fordul át. Nem számít, hogy az egyik fogoly, a másik az őrzője. De visszatérve a kérdésére, hogy a foci Iránban tényleg összehoz-e nőket és férfiakat: ezt nem tudom.

filmhu: Van egy pont a filmben, amikor a katonák a meccsről beszélnek, és egyikük azt mondja, hogy Azizit ( http://en.wikipedia.org/wiki/Khodadad_Azizi ) azért nem választották be, mert egy bizonyos helyéről származik Iránnak. Ez igaz?

A forgatókönyvet valaki más nevén adtam be, így nem tudták, hogy én vagyok a forgatókönyvíró

JP: Nem, Azizit Iránban nagyon sokan szeretik. Ő nyolc évvel ezelőtt lőtt egy gólt, ami miatt Irán részt vehetett a világbajnokságon. A mai Azizi természetesen nem a nyolc évvel ezelőtti játékos, de az emberek rajonganak érte és ezért mindig látni akarják a pályán. Azizi egy Mashad nevű városból származik, mint a filmben az a bizonyos katona. És ez az ő saját elmélete.

filmhu: Kia Kiarostami (Abbas Kiarostami unokatestvére), azt mondta a Berlinalén látható iráni filmekről, hogy nem elég kritikusak az iráni rendszerrel.

JP: Rengeteg elveket szajkózó emberrel vagyunk körülvéve. Az egyik az elfogult szűk-látókörűek csapata, akik a kormány álláspontja mellett vannak. Ezeknek az a véleménye rólunk, hogy mi Izrael és Amerika kémei vagyunk. A másik csapat azok az irániak, akik külföldön élnek. Ezek szerint meg azért élünk mi Iránban, mert a politikai hatalmon lévők befolyásolnak bennünket, és mi őket propagáljuk. Először is azt szeretném, hogy nézzék meg a filmeket és utána bíráskodjanak.

filmhu: És mennyi esély van arra, hogy bemutathatóak legyenek ezek a filmek?

Hogyan foszthatod meg az embereket alapvető jogaiktól? Ez az őrült szituáció nevetteti meg az embereket

JP: Ezt nem lehet előre megállapítani. Az egyik bíráló nagyon szigorú és az égvilágon semmit nem engedélyez, később ugyanebben a pozícióban lévő másik személy teljesen másképp kezel. Mert éppenséggel más dolgok érdeklik. Tehát a filmkészítő nagyon okos kell legyen, hogy felismerje, milyen helyzetekbe kerülhet, és mindegyikből a legtöbbet hozza ki. De mindenekelőtt azt kell jól kitalálni, hogy mikor akarsz filmet készíteni. Én például a legutóbbi választások előtt készítettem ezt a filmet. Azért, hogy mire elkészül, azt mondhassuk, annak akinek gondja van vele, hogy ez korábban készült, és azok engedélyezték. Persze sosem lehet tudni, hogy lesz-e problémájuk vele vagy nem.

De igazából amikor elhatározom, hogy megcsinálok egy filmet, sosem gondolok arra, hogy mi történhet. Ebben az esetben is erről volt szó. Persze még az is lehet, hogy blockbuster lenne, és sokan megnéznék. Nem tudom, és nem is foglalkozom vele.

filmhu: Segít-e, hogy Ön nemzetközileg elismert rendező? Vagy ettől inkább gyanúsabb lesz?

JP: Mindkettő lehetséges. Ezek az állami emberek mindig keresnek valami gyanúsat. Nem bíznak bennünk, néha elvisznek a minisztériumba és megkérdezik, hogy el akarom-e hagyni az országot, hisz annyi barátom, szimpatizánsom van külföldön. Ilyenkor azt mondom, hogy soha nem hagynám el Iránt, mert szeretem és itt akarok élni életem végéig. Másrészről az tényleg nagyon bíztató és pozitív, hogy sok külföldi értelmiségi támogat. Ebből a szempontból segít, hogy az egész világban ismernek.

filmhu: Hogyan működik a filmtámogatás Iránban?

JP: Mint említettem, el kell fogadtatni a forgatókönyvet, amelyből néhány részt valószínűleg kihúznak, de ha a végén elfogadják, akkor felajánlanak egy összeget, amelyből a filmet elkészítheted. De ez a pénz nem a filmé, nem is a tied, ugyanis a film elkészülte után vissza kell adni. Szóval hiteleznek neked, de ezt az utolsó fillérig vissza kell fizetni részletekben. Ez az egyetlen támogatás létezik.