Az üldözők (1956) című klasszikusát nemrég restaurálta a Warner Stúdió. Ennek díszbemutatóján a rendező unokájával, Dan Ford-dal elevenítettük fel az Érik a gyümölcs, A besúgó, A hatosfogat, a Mogambo, a Hová lettél drága völgyünk?, az Aki lelőtte Liberty Valance-t alkotójának alakját. 

filmhu: Fordot a bátyja, Francis Ford hozta Hollywoodba. A némafilm korszakában kezdte pályáját, 1917-től ötven éven át ontotta a filmeket. Mi volt e hiperaktivitás titka?

Dan Ford: Mindig mozgásban volt, előkészítette, forgatotta vagy vágta valamelyik filmjét. Mohón falta a történeteket, sosem hagyott szabadidőt magának. Mindig későn feküdt le, esténként még alapanyagot keresett a filmjeihez. Elsősorban a novellák érdekelték, nem a regények. Azon filmjei, melyeket a legszemélyesebb alkotásainak tartott, mind így készültek: ő találta a novellát, és felügyelte az adaptációt. Persze sok olyan munkája akadt, ahol mindössze legyártotta a forgatókönyvet, amit a kezébe nyomtak. Szerintem nem nagyon érdekelték ezek. Az volt az alapelve: „Sose próbáld meg felülmúlni önmagad. Csinálj egy nagy, ambiciózus filmet, amit mindig kövessen egy kisebb produkció.” Azt hiszem, jó tanács, sokan megfogadhatnák.

filmhu:Négy Oscart kapott A besúgó, az  Érik a gyümölcs, a Hová lettél drága völgyünk, A csendes férfi című filmekért. De vajon melyeket tartotta a kedvenceinek?

D.F.:A csendes férfi, A besúgó, Aki sárga szalagot viselt voltak a kedvencei és a lovas- századokról szóló trilógiája.

filmhu:Ön szerint mi a legnagyobb tévedés, amely Fordról él a köztudatban?

D.F.: (Hosszasan elgondolkodik) Az új dokumentumfilmben, amit róla készítettek The American Maverick címmel, mindig azt emlegetik, milyen boldogtalan élete volt. Ez nem igaz. Szerintem nagyon is boldog ember volt! Érdekes, nagy ívű életutat járt be.

filmhu:De élete végén megkeseredett emberré vált.

D.F.: Ez igaz. Mert nem dolgozhatott többé. Világéletében munkamániás volt. Utólag úgy látom, simán elfoglalhatta volna magát a televízióban, hogy ébren tartsa a kreativitását. Ehelyett a semmittevés lett a kenyere, amitől utolsó éveiben depresszióba esett. Aztán megbetegedett (gyomorrákban halt meg – K.L.). Utolsó néhány éve meglehetősen rossz hangulatban telt el.

filmhu:Az amerikai értékek és a hősiesség jellegzetesen amerikai, pionírokat idéző mítosza fűtötte Ford filmjeit. Ő erősítette ezt a mítoszt, vagy maga is része volt, és hasonló egyéniség volt az életben?

D.F.: Személyiségét talán jobban meghatározta az, hogy bevándorlók gyerekeként született, mint az, hogy nagyon fontosnak tartotta saját „amerikaiságát”. Úgy érzem, a stúdió tudatosan erősítette Fordnak ezt az imázsát, ő pedig beleillett e képbe. Kölcsönös lehetett a dolog.

filmhu:Kortársai közül kinek a munkáját tartotta legtöbbre?

D.F.: Szellemi testvérének Frank Caprát tartotta. Capra Olaszországban született, és nagy erővel ünnepelte az amerikai élet mítoszait, az amerikai álmot. Teljesen különböző filmeket készítettek, de a lényeg ugyanaz volt számukra. Mellesleg nagyon jó barátok voltak.

filmhu: Mely írók inspirálták Fordot?

D.F.: Inkább a történelmi figurák érdekelték. Az amerikai pionírok. Írók közül Conan Doyle-t kedvelte. Bár Sherlock Holmest nem neki találták ki, Doyle-nak több olyan történelmi regénye volt, amit nagyon megragadta Fordot.

filmhu: Milyen kapcsolat fűzte filmjei sztárjához, John Wayne-hez?

D.F.: Nem hiszem, hogy túlzottan hasonló figurák lettek volna. Az érdeklődési körük egyezett meg. Mindketten imádták a focit, az amerikai futballt, a szabadban tölteni az idejüket, habár nem ugyanott. Ford ugye a Monument Valley-be ment (ahol filmjeit forgatta – K.L.), Wayne viszont az óceánért rajongott. Érdekes, hogy John Wayne-re úgy gondolunk, mint aki folyton a lovon ül. Ki kell, hogy ábrándítsam: magától egy ló közelébe sem ment volna. Mégis sok időt töltöttek együtt. Jó barátok voltak, afféle apa-fiú, vagy testvéri, mentori kapcsolat fűzte őket egymáshoz.

filmhu:Peter Bogdanovichnak adott interjúiban Ford igen kellemetlen alaknak látszik, akit idegesít, ha a munkájáról faggatják.

D.F.:  Rettenetesen utálta, ha a munkájáról kellett beszélnie. Ki nem állhatta, ha a szakmai titkait kell kiteregetnie. Egy bűvész sem tenne ilyet. Azt sem szerette, ha mások elemezték őt. Ma biztosan gutaütést kapna attól a figyelemtől, amit a sajtó zúdít a filmipar hírességeire. Akkoriban nagyságrendekkel kisebb volt a sajtó jelenléte egy rendező életében. Biztos hevesen utálkozna, ha látná a tévében, vagy DVD-ken kollégáit, ahogy elmesélik, mit hogyan forgattak, meg a sztárokat, akik kitálalják a magánéletüket.

filmhu:Ön sokat találkozott vele?

D.F.: Sajnos élete vége felé. Húsz éves voltam, amikor meghalt, és a legjobb éveiben nem nagyon találkoztunk vele, hiszen mindig úton volt, forgatott valahol. Gyerekként az maradt meg bennem, hogy nagyon aktív, állandóan dolgozik.

filmhu:Ön apai ágon Ford-unoka. Milyen volt ilyen híres családnévvel felnőni?

D.F.: Könnyű. Legalábbis jóval könnyebb, mint a gyerekeként felnőni. Nekem sokkal probléma-mentesebb kapcsolatom volt az apámmal. Tudja, akkoriban Hollywood kisváros volt, ahol nem rúghattál labdába egy John Ford mellett. Apám (Patrick Ford, aki társproducerként dolgozott a papa filmjeiben – K.L.) sehogyan sem tudta túlszárnyalni. Mire én felnőttem, Ford már nagyjából félreállt.

filmhu:Rossz apa volt?

D.F.: Annyiban igen, ahogy egy folyton távollévő filmsztár nem ideális szülő a gyerekei számára. Nehéz lehetett így neki. Azt hiszem, közelebb állt a lányához, Barbarához, aki vágóként dolgozott neki. Négy gyereke származott az első házasságából, gyermektelen volt a második frigye, a harmadikból két gyermeke született – tehát összesen hét utódja volt, két teljesen különböző generáció. Meg kell hagyni, az utolsó házasságából származó gyerekeinél mindent megtett, hogy bepótolja a korábban elmulasztott apai feladatokat. Fiatal gyerekeinek „szuperapja” próbált lenni. Sajnos nemrég vesztettük el a legidősebb Ford-fiúkat, Tonyt és Michaelt.

filmhu:Élete utolsó évtizedében mit gondolt a filmművészet új fejleményeiről, például a francia új hullámról?

D.F.: Nem nagyon kedvelte.

filmhu:Ez érdekes, mert amikor Bernardo Bertoluccival beszéltem, ő egy kései Ford-filmet említett, amely a kameramozgás tekintetében magán viselte az új hullám hatását. Nem emlékezett pontosan a filmre, de a Seven Women-re tippelt.

D.F.: Vizuális értelemben a Cheyenne ősz is lenyűgöző dolgokat tartalmaz. Gyönyörű film. Nem lelkesedett a fiatalok mozijáért. Nézze, ő egy más érából jött. Ma talán könnyebben boldogulna Hollywoodban, mint akkor, a stúdiórendszer nagy változásainak közepette.  Habár az egyszer biztos, hogy nehezen tudna szót érteni a mai producerekkel, akik túlnyomórészt üzletemberek és kizárólag a számokhoz értenek. Kulturális értelemben nagy nehézséget okozna, hogy alkalmazkodjon hozzájuk.