“A gitározás remek hobbi, John, de a zenéből soha nem fogsz megélni.” - mondta állítólag Lennon nagynénje a tizenhat éves beatniknek. Lennon még abban az évben, 1956-ban megalakította első zenekarát, a Quarryment - azt a bandát, amelyből a Beatles pár évvel később kinőtt. A Lennont öt éves kora óta nevelő Mimi néni nagyot tévedett: unokaöccse élete és munkássága ma már szerves része az egyetemes zenetörténetnek. Lennon nemcsak megalapította a Beatlest, de alakította is: zenét és dalszöveget írt, ráadásul ő volt az, aki elsőként kiábrándult a Beatles-álomból. Ő volt az, aki legelőször ráébredt, hogy a Beatles tagjai lázadókból szépen lassan átlényegültek pop-istenekké, dollármilliókat érő fogaskerekekké a lelketlen popgépezetben.
![]() |
Átkelés az Abbey Roadon |
Lennon megítélése szempontjából a legfontosabbak a szóló évek. A dalszerzőből, ex-Beatleből ekkor lett ikon, ekkor szerveződött köré kultusz, amit halála nem tompított, hanem óriásira duzzasztott.
A Beatlesben még csak ösztönös rebellis volt, később viszont a népszerűséget tudatosan felhasználó politikai aktivista. Bár a Beatles színrelépésével a rock történetének valóban az egyik, ha nem a legnagyobb robbanását váltotta ki, kulturális és társadalmi értelemben egyaránt, mégis az események a gombafejűektől függetlenek voltak. Mondhatni szerencséjük volt: az ifjúsági lázadások korában ugyanis szükség volt egy olyan együttesre, amelyik képes zenében visszaaadni a kor fiatalságának életérzését. A Beatles szintetizáló (a rock'n'roll, rhythm and blues, skiffle, blues és a dixieland elemeiből táplálkzó, de abból új minőséget és irányt létrehozni képes) zenéje valóban szervezőerőt jelentett a hatvanas évek elején, de erről a Beatle-fiúk mit sem tudtak, csak zenélni akartak. Ezzel szemben az önállósult Lennon már tudatosan kapaszkodott a pacifista eszmékbe.
![]() |
A Beatles-médiatermék kellékei |
„A zene akkor halt meg, amikor Brian Epstein (a Beatles menedzsere) egyenöltönyt adott ránk, és a másfél-kétórás műsorunkat húsz percre csökkentette...Minden este ugyanazt a műsort, ugyanúgy leadni, dögunalom.” - mondta Lennon 1971-ben híres, a Rolling Stone-nak adott interjújában. Tehát bár a világ a Beatles lába előtt hevert, a rajongó tömeg élő barikádként gátolta a négyesfogatot a zenei fejlődésben: a beatlemániákusok megszállottan ugyanazt a hangzást követelték a csapaton. A Revolver és a Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band „kísérleti zenéjével” nem igen tudtak mit kezdeni. „Jó, ha száz ember él a Földön, aki érti a zenénket.” - nyilatkozta keserűen Lennon, alig egy évvel azután, hogy ominózus Jézus-Beatles hasonlatával előjött.
A lázadó Lennon a beatlemania és az üzlet Beatles felett aratott diadalát nem tudta elviselni, elege lett az együttesből, ami számára már nem volt több a menedzserek (és Paul McCartney, aki Epstein halála után fokozatosan megpróbálta átvenni az irányítást a Beatles-birodalomban) aranytojást tojó tyúkjánál. Ekkor találkozott a japán, avantgard művésznővel, Yoko Onoval, és ekkor ugrott fejest az undorground kultúrába.
Még vegetált a Beatles, amikor 1968 novemberében Onóval közösen kiadták a nem mellékesen hallgathatatlan Two Virgins című lemezt, amelynek - érthető okokból – a borítója ma is híresebb, mint maga a lemez. (Lennon és Yoko Ono anyaszűlt meztelenül, kéz a kézben, háttal a szemlélőnek, amint épp visszafordulnak és ártatlanul a kamerába néznek).
![]() |
Yoko Ono és John Lennon
Vissza a régi-új lázadáshoz |
Lennon ekkor már tudatosan építette maga körül a hippi-mítoszt, de provokatív megjegyzéseivel, akcióival (makkot küldött a politikusoknak, mondván, ültessék el, addig sem politizálnak) nem a tiniket akarta aktivizálni, hanem mindenkit, aki él és mozog.
Az elkövetkező években minden társadalmi problémáról énekelt, még saját drogfüggőségéről is (Cold Turkey), a zenét pedig tudatosan minimalizálta, a szöveg egyszerű, nyers, kifejező – ahogy ő mondta: simple english. Mindenkihez el akart jutni.
Közben a Beatles-legendát is igyekezett lerázni magáról, God című számában tárgyilagosan énekli, hogy már nem hisz a Beatlesben, az Imagine album How do you sleep című dalában kőkeményen ráront Paul McCartneyra, de az Instant Karma “mi a fenét képzelsz, ki vagy, tán szupersztár?!”-strófájából is kihallatszik a sztárkultusszal szembeni idegenkedése. Saját magát is zenészként, művészként és gondolkodó emberként (és nem utolsó sorban zseniként) határozta meg, nem pedig sztárként. “Azok nem túl sokat tudnak mondani az életről.”
![]() |
Címlap 1980 december 9-én |
Öt évig alig lehetett hallani róla. 1980-ban azonban két szenzációs hír járta be a világot Lennonnal kapcsolatban. Novemberben öt év hallgatás után megjelent új, duplaalbuma a Double Fantasy. És hogy december 8-án agyonlőtték.
Yoko Ono a nyilvánosság teljes kizárásával hamvasztatta el férje testét, a temetés helyett a rajongóknak a Central Park-beli gyászszertartással, kétszázezer fős tömegdemonstrációval kellett beérniük, ahol hatalmas transzparenseken öles betűk hirdették: Peace.
Lennon a hatvanas évek végén a 2000-ik évre tette a világbéke kiteljesedésének esztendejét. Vajon mit jósolna ma, ha élne?