Julia Jentsch: Nekem a téma maga és a történetből fakadó érzések időtlenek, csak az okok változtak. Az érdekházasság már nem elfogadott intézmény a mi kultúránkban, de ma is simán előfordulhat, hogy hozzámegyünk valakihez, aztán szép lassan, vagy gyorsan rájövünk, hogy az a férfi, vagy nő, nem is az, akinek gondoltuk, vagy a házasság intézménye maga nem olyan, mint amit vártunk tőle, ez ma is aktuális, ma is megtörténhet. Mit teszünk ilyenkor? Felrúgjuk a fojtogatónak érzett házasságot és követjük az érzéseinket, vagy beletemetjük a fejünket a homokba és azt mondjuk, most már mindegy, így kell lennie, vagy épp maradhat minden a kirakatban és tarthatunk szeretőt.
|
| Sophie Schollként |
Filmhu: A rendezőnő, Hermine Hunthgeburt megváltoztatta a történet végét az eredetihez képest. Miért?
J.J.: Először, mikor elolvastam meghasonlottam én is. Egyrészt tetszett így a befejezés, másrészt én is azt kérdeztem, hogy szabad-e ezt. Az igazi Effi Briest, akiről Fontane Effit mintázta 90 éves koráig élt egyedül és boldogan, Hermine ő előtte akart tisztelegni, ezért hagyta őt életben a filmben. Szerintem Fontane is csak azért öli meg, mert olyan volt a korszellem, az író ebben behódolt az akkori idők szellemének.
Filmhu: Fontane regénye kötelező irodalom az iskolában. Mikor olvastad, olyannak képzelted a hősnőt, mint amilyen te vagy? Egyáltalán, nem Hermine az első, akit megihletett Effi Briest alakja. Fassbinder is megcsinálta már 74-ben a maga Effi Briestjét. Ez előny, vagy hátrány neked, hogy vannak már elődeid a vásznon ugyanebben a szerepben?
J.J.: Mindkettőt szerettem, de Hanna Schygulla nagyon sokat visz bele korának nőideáljából és talán inkább szól a 70-es évekről, inkább a 70-es évek kritikája, mint egy történet a 19. századból. Mi máshová helyeztük a hangsúlyt. Fontos szerep jut a nászéjszakának, mikor egy 17 éves lány, mindenféle felvilágosítás nélkül a férjéé kell, hogy legyen, anélkül, hogy tudná, mi fog történni, vagy mi vár rá.
|
| Kosztümös történelmi játékfilmben |
Filmhu: Nem tudok nehezebb dolgot elképzelni, mint eljátszani, hogy szerelmes vagy, úgy, hogy az őszintének hasson, vagy szeretkezni valakivel kamerák előtt, akihez amúgy semmi közöd. Hogyan hozod magad szerelmes hangulatba?
J.J.: Erről szól a színészet. Mindig megpróbálom megkeresni, mit szeretek az adott személyben, mi szerethető benne és megpróbálok ebbe beleszeretni a jelenet erejéig és visszaemlékezni arra, hogyan viselkedem, mikor szerelmes vagyok. Ennek a kettőnek a keveréke jelenik meg a vásznon.
Filmhu: Általában erős és bátor nőket játszol a filmekben. Ez a te személyiségedből ered, vagy totális véletlen?
J.J.: Én nem vagyok az a hű de erős személyiség, aki mindig eléri azt, amit akar, bármi áron, sokkal inkább visszafogott és tartózkodó vagyok, de tudok erős lenni, ha arról van szó.
Filmhu: 2004 és 2006 közt, fiatal színésznőként sorban egymás után megkaptad az összes jelentős európai díjat (Ezüst Medve, Német Filmdíj, Európai Filmdíj, Oscar-jelölés), ne érts félre, de nem jött ez túl korán? Jó az, ha az ember a pályája elején elér szinte mindent?
J.J.: Ez tényleg kivételes. Az elején azt éreztem, meg sem érdemlem, de ma már úgy szemlélem, megerősítés volt, hogy van helyem a szakmában. Csak azt remélem, hogy amit csinálok, folytatható ezen a színvonalon.
