Az óriási bevételen túl a korábban csak (leginkább animációs) rövidfilmeket készítő fiatal amerikai rendező első filmjével nemcsak a sajtó, hanem olyan idősebb pályatársak tiszteletét is kivívta, mint Peter Jackson, Tobe Hooper vagy Quentin Tarantino, akinek lelkesedése teljesen érthető, hiszen Eli Roth filmjének alapelve szinte ugyanaz, mint a Tarantino-filmeké. A Kabinláz ugyanis vállaltan ponyvahorror, bravúros tisztelgés a ’70-es és ’80-as évek klasszikus horrorfilmjei előtt, zseniális stílusimitáció, teleszőve rejtett és nyilvánvaló filmes utalásokkal, miközben véletlenül sem akar többnek látszani, mint ami.

Szélsőségesen abszurd és halálosan komoly

A film egy erdei kunyhóban töltött hétvége elfajulásának története, a fiatalok testét egy ismeretlen eredetű húsevő vírus támadja meg, emiatt aztán a buli eszelős ámokfutássá válik, a barátok pedig egymás ellen fordulnak. A rendező ügyesen használja a műfaj kliséit, miközben mindvégig kerüli a különböző buktatókat és egyetlen pillanatra sem veszi túl komolyan önmagát. A Kabinláz szándékosan cinikus, gusztustalan és groteszk, egyszerre van benne jelen a szélsőséges abszurd és a halálos komolyság. Ez a kettősség fontos tulajdonsága Eli Roth filmjének: tudja magáról, hogy csak egy horror, de egyúttal azt is, hogy nem lehet más, mint önmaga paródiája. Talán éppen ezért működnek jobban azok az újgenerációs horrorfilmek, amelyek szintén tisztában vannak a műfaji panelek kiüresedésének kikerülhetetlen tényével, mint például az Undead, a Shaun of the Dead vagy a Dead and Breakfast.

A Kabinláz bevallottan sokat merít a klasszikus road movie-k és horrorfilmek világából, hangulatából (The Last House on the Left, The Hills Have Eyes, Evil Dead). Eli Roth szinte minden jelentős régebbi horrorfilmből beépített egy-egy jelenetet a forgatókönyvébe, aminek alapötlete már 1993-ban megvolt (amikor Izlandon egy - szerinte húsevő - vírus támadta meg az arcát). A csavarhúzó a fülbe-jelenet eredetije például a Holtak hajnalában látható, a filmvégi túlélő lelövése Az élőhalottak éjszakájában, a fészerbe zárás A dologban, a benzinkútnál látható harapás-jelenet pedig az eredeti Texasi láncfűrészes mészárlásban, aminek egyúttal a remake-jére is utal egyetlen beállítással (lásd fenék-jelenet).

A képi hommage-okon túl a film zenéje is - amit Nathan Barr komponált Angelo Badalamenti témái alapján - tudatosan retró, annyiban legalábbis, hogy a bonyolult és hatásvadász dallamok helyett sokszor csak különböző hangeffektusokat és zajokat hallhatunk, mint a fenti filmek többségében. A színek folyamatos és szinte észrevétlen elsötétedése is egy ilyen szándékos retró-effekt.

Húsevő vírus támadta meg
Eli Roth forgatás közben

A Kabinláz valójában tehát okos, többrétegű film, ami sok más kapcsolódási pontot is magában rejt, egyrészt kommersznek tűnő tinihorror, amit ugyanúgy átitat a paranoiás félelem a betegesnek tartott vidéktől, mint Hooper vagy Craven korai filmjeit, másrészt viszont szokatlanul gusztustalan biohorror, ahol a fertőzés motívuma főleg a korai Cronenberg-filmekre (Shivers, Rabid) emlékeztet.

A forgatókönyv viszont kétségkívül nem a történet eredetiségére, meghökkentő fordulataira vagy a szereplők jellemrajzára épít, a cselekmény esetlegességét, a kisebb logikátlanságokat és a suta dialógusokat azonban könnyen megbocsáthatjuk, ha a profi vizuális effektusokra gondolunk, vagy az átlagon felüli színészi alakításokra, esetleg a különleges mellékszereplőkre, mint amilyen például a remete vagy Winston, a rendőr karaktere volt, de egy cameo erejéig (a füves srác képében) maga a rendező is feltűnik a filmben.

A ’70-es és ’80-as évek stílusában forgatott horrorfilmek a reneszánszukat élik manapság (Halálos kitérő, House of 1000 Corpses stb.), ezek közül Eli Roth első filmje toronymagasan kiemelkedik. Emlékezetes jelenetei és poénjai, bizarr, Bacon-festményeket idéző látványvilága, merészsége és lazasága teszi a Kabinlázat az ezredforduló egyik emlékezetes és jelentős horrorfilmjévé.