Kamera Hungária Fesztivál II.

A Művészetek Háza Galériájában rendezett beszélgetések, viták többnyire a hírműfajokra koncentráltak, így nem csoda, hogy hamar felütötte rút fejét a napi politika. Ám még mielőtt Tóta W. Árpád, az Index főgonosza és Szikszai Péter, a Hír TV képviselője egymásnak feszültek volna a tömött széksorok előtt, Pikó András beszélgetett a hír kategória előzsűrijének két tagjával, Hardy Mihállyal és Kiszely Zoltánnal. Érdekes problémákra hívták fel a figyelmet – többek között – az írott médiát másoló elektronikus sajtóval, a „talking heads” tévéműsorokkal és az újságírói elfogultsággal összefüggésben.

A már említett politikai mérkőzéssorozatot nem szívesen részletezném, viszont különös színfolt volt Szikszai részéről ismert és szeretett filmek belekeverése a témába: a „forradalom” kifejezés kapcsán összefüggésbe hozta az MTV ostromát az Eper és vérrel és a ha… című Lindsay Anderson klasszikussal. Ez talán nem volt teljesen rendben (legalábbis szerintem).

Mozis szempontból is fontos kérdés a digitalizáció, vagyis az analóg technika lecserélése a digitálissal, amiről Baló György és a téma szakértői folytattak közepesen érdekfeszítő beszélgetést a zsurnaliszták csörtéje után. Izgalmasabb program volt két rövid (egyenként nagyjából félórás) tévéjáték vetítése egymás után a Breuer Marcell teremben. A két Bolyai – Variációk egy drámára és A harmadik fiú nem csak saját érdemeik/hibáik okán bizonyultak elgondolkodtatónak, hanem egymással összehasonlítva is.

Előbbi alkotásnak az adott szomorú aktualitást, hogy az egyik főszerepet a nemrég elhunyt Szakácsi Sándor játszotta. Kár, hogy Bereczki Csaba filmje nem sikerült igazán jól. A Németh László műveiből készült adaptáció megértésének feltétele az eredeti írások ismerete – ha viszont ez adott, minek megnézni a tévéjátékot? A két Bolyai picit unalmas, viszont nagyon színpadias alkotás. A kiváló színészek hiábavaló küzdelmet folytatnak a papírízű dialógusokkal, amin a humor teljes hiánya sem segít.

A szombati nap legkellemesebb meglepetése Ragályi Elemér: Nincs kegyelem

Mintha csak a logikusan felbukkanó kérdésre („Akkor mire jó egyáltalán ez a tévéjáték nevű valami?”) adna választ A harmadik fiú. Háy János sikeres színpadi szerző, a forgatókönyvéből készült tévéjáték mégis éppen csak annyira teátrális, amennyire egy tévéjáték szükségszerűen az. Miklauzic Bence sűrű, szórakoztató, eredeti vizualitású művet rendezett. A Bolyai erőltetettsége valószínűleg sokat dob A harmadik fiú okozta élményen – nehéz „helyi értéken” kezelni a két filmet, ha egymás után tekinti meg őket a néző.

A szombati nap legkellemesebb meglepetése egyértelműen Ragályi Elemér elsőfilmje, a korábban Fekete fehér címen, tévében bemutatott Nincs kegyelem volt. (Az „elsőfilm” nem elírás: a Csudafilm ezek után inkább nevezhető az Apám beájulna farvizén összehozott Kern–Kálomista produktumnak, mint a kiváló operatőr első játékfilmjének.) A Pusoma Dénes történetét feldolgozó mű ügyesen kerüli el a szokásos csapdákat, az unalmat és az egyoldalúságot (pedig eleinte úgy tűnt, fennáll a veszélye, hogy a bírák, ügyészek és rendőrök a Gonosz követeként jelennek meg). Nem véletlenül mondta Ragályi a filmet követő beszélgetés elején, hogy megtalálta rendezőként a saját hangját.

Az utolsó nap ismét csak a gyermekkori táborozásokat juttatta az eszembe: „ebéd, szabad program, bepakolás, indulás haza”. Újra előkerült az esélyegyenlőség, volt játékos vetélkedő és Rúzsa Magdi-koncert, aki eddig nem látta, megnézhette a Csak szex és más semmit stb. Emlékezetes volt az alig néhány embernek levetített Naplófilm, amely egy 12 éves fiú naplója alapján rekonstruálja 1956 eseményeit a kísérleti film, az animáció és a dokumentumfilm eszközeivel. Gothár Péter tévéjátéka, a Fekete tej is figyelemre méltó alkotás. Vaszilij Szigarev darabját Parti Nagy Lajos alkalmazta színpadra, aminek lehet némi köze a szereplők használta szellemes nyelvezethez.

A Kamera Hungária Fesztivál díjátadója április 4-én, szerdán lesz Budapesten.