Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje pénteken este kezdődik, s kilenc nap alatt több mint 60 ország alkotójának mintegy 170 filmjét láthatják az érdeklődők. Az ünnepélyes díjkiosztót július 9-én este tartják.

A nyitóesten Paolo Genovese olasz filmrendező Supereroi (Szuperhősök) című filmjét láthatják a nézők, míg a szemle zárófilmjeként George Miller ausztrál filmrendező Three Thousand Years of Longing (Háromezer év vágyakozás) című alkotását tűzik műsorra. A versenyprogram filmjeit nemzetközi zsűri fogja elbírálni. A főprogram győztesének a Kristályglóbuszon kívül pénzjutalom is jár.

A gazdag kínálatból 27 filmnek Karlovy Varyban lesz a világpremierje, hat alkotásnak pedig ez lesz az első európai bemutatkozása. A főbb programkínálat 13 alkotója a múltban már részt vett a nyugat-csehországi filmszemlén, kilenc rendező viszont most mutatkozik be első ízben a cseh nézőknek.

Flux Gourmet

A korábbi évekhez képest változás, hogy megszűnt a fiatal kelet-európai filmeseket bemutató East of the West elnevezésű szekció. A Proxima váltotta fel, amelyben azonban a világ bármely táján élő kezdő alkotók bemutatkozhatnak.

A Horizons szekcióban vetítik majd a Nemes Anna és Csuja László rendezte Szelíd című alkotást. Szintén ebben a válogatásban lesz látható a brit-amerikai-magyar koprodukcióban készült Flux Gourmet című film, amit Peter Strickland rendezett.

A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválnak idén is több sztárvendége lesz. Mások mellett Geoffrey Rush ausztrál színész, aki Kristályglóbuszt kap a világ filmművészetét gazdagító rendkívüli munkásságáért. Az Oscar-díjas ausztrál a rangos elismerést a filmszemle zárógáláján személyesen veszi át. Benicio del Toro amerikai színész és producer ugyanazon a gálán a fesztivál elnökének díját (President's Award) kapja.

Szelíd

Szintén fesztiválelnöki díjban részesül Bolek Polívka legendás cseh filmszínész, rendező és forgatókönyvíró, aki az elismerést a nyitó gálán veszi át. Tizennyolc év után újra Karlovy Varyba látogat Liev Schreiber amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező. A filmszemlén tisztelegni fognak a közelmúltban elhunyt Eva Zaoralová emléke előtt, aki sok éven át dolgozott a rendezvény művészeti igazgatójaként.

Ukrán filmesek egy csoportja és Ukrajna prágai nagykövete az elmúlt napokban nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy a fesztivál hivatalos programjában levetítik a Volkogonov kapitány elmenekült című orosz alkotást, amely az orosz kulturális tárca támogatásával készült. Az 1938-ban játszódó filmnek tavaly a velencei fesztiválon volt a bemutatója. A Karlovy Vary-i szemle rendezőbizottsága nyílt levelében az ukrán tiltakozást alaptalannak minősítette és visszautasította. Jirí Bartoska fesztiválelnök szerint a filmnek a mostani orosz-ukrán konfliktus viszonyában is van időszerű üzenete, ezért döntöttek bemutatása mellett.

A filmszemle költségvetése az utóbbi években mintegy 130-135 millió korona (2,08-2,16 milliárd forint) körül mozog, és idén is hasonló összeggel számolnak a rendezők. Az összeg nagyobbik részét a támogatók adják. A cseh állam 30 millióval, a régió és a város 8-8 millió koronával szokott hozzájárulni a költségekhez. Mindnyájan megerősítették, hogy ezt az összeget az idén is megadják.

forrás: MTI