K.B.: Akkoriban fogalmam sem volt róla, mibe csöppentem. Épphogy megszültem a gyermekem, és hirtelen a nagy hollywoodi gépezet kellős közepén találtam magam. Elborítottak a méretek. Főleg az, mennyi sajtós munkát kellett a film készítése után végeznem. Jól elképedtem azon, hogy már rég befejeztem a forgatást, de egy év múlva mégis hónapokig adtam az interjúkat. És mindenki azzal jött, hogy mennyire utálja a filmet! Nem fenékig tejfel ilyen körülmények közt népszerűsíteni egy mozit. Olyan önmagát vállon veregető, hazafias stílusú amerikai film volt, amiben saját jó szántamból nem vettem volna részt. De kipróbáltam. A film egyes részei kifejezetten jól sikerültek - ami a harcokat illeti, nagyon sok kutatást fektettek a tényszerűségükbe. Nem hiszem, hogy megérdemelte azt az utálatot, ami rázúdult.

filmhu: Magával viszi a kislányát a forgatásokra?

K.B.: Igen. Négy éves, és lázba hozza a filmkészítés. Azt mondogatja, reggel azért kel fel, hogy találkozzon Frankensteinnel. Én meg azt hittem, halálra fogják rémíteni ezek a szörnyek! De ő simán odasétál hozzájuk, és kitekeri a nyakukat. Természetesen fel akarja próbálni az összes jelmezt, amit meglát. Felveszi a cipőt, és kijelenti, hogy megy szerepelni. Színésznek lenni azért is jó, mert a munkába mindig magammal vihetem a gyerekem, legalábbis addig, amíg nem kell iskolába járnia. Ha eléri azt a kort, akkor talán többet fogok írni (Beckinsale már tinédzserként jeleskedett egy országos irodalmi pályázaton – K.L.). Az Underworld kis produkció volt, nagyobb mértékben vettem részt a létrehozásában, az előkészítésében, az írásában, mint az eddigi filmjeimben. Azt hiszem, folytatnom kellene ezt a módszert. De addig is itt van mellettem a lányom.

filmhu: Miért költözött át Londonból Los Angelesbe?

K.B.: A Pearl Harbor után rögtön elkezdtük a Szerelem a végzeten (2001) forgatását, mert a színész-szakszervezet sztrájkjának lehetősége benne volt a levegőben. Aztán megtörtént szeptember 11., és én L.A.-ben maradtam. Körülnéztem, kiválasztottam egy házat. Épp elég női szerep akad Hollywoodban, hogy nekem is legyen helyem a nap alatt.

filmhu: Tisztán karrierje érdekében tette meg ezt a lépést?

K.B.: Bizonyos szempontból igen. De az is szerepet játszott benne, hogy nem akartam véget nem érő transzatlanti repülőjáratokon eltölteni a fél életem. Havonta többször is megtettem azokat a tizenegy órás utakat. Kalifornia maga a napfény. Ez rádöbbentett arra, hogy valójában milyen szürke, felhős hely Anglia. A lányomra minden nap kész cirkusz volt ráerőltetnem az esőkabátot Londonban. Los Angelesben nincs ilyen problémánk. De minden ünnepet otthon töltünk a család körében.

filmhu: Ha egyik filmből ugrik a másikba, mikor van ideje társasági életre?

K.B.: Nem vagyok valami nagy klubozós típus, jobb is így. Per pillanat éppen Colin Farrell-lel randizgatok, ami nagyszerű dolog (három hónap múlva, 2003. nyarán azonban Len Wiseman rendezőt jegyezte el – K.L.). Az ember könnyen odajuthat, hogy egyik forgatásról a másikba esik, és szépen elveszti a kapcsolatát az élettel. Szerencsére velem ez nem történhet meg, a lányom visszahúz a valóságba.