Mi ragadott meg az Apró mesékben?
Az egész. Imádtam a csapatot, imádtam a történetét, hogy van benne izgalom, hogy van benne sok olyan dolog, ami engem is foglalkoztat; a bizalom elvesztése és visszaszerzése. Nyilván a női karakterre koncentráltam, aki nagyon erősnek tűnik. Alapvetően a férfi elemeit használja, mert fenn kell tartsa magát. Másrészt viszont ott van a családi erőszak, amiből még így erős nőként is iszonyú nehéz kiszállnia. Nagyon sokat tudnék még mesélni erről a szerepről, a gyerekével is van egy külön világa.
Sokat kellett küzdened, hogy tiéd legyen ez a szerep?
Igen, három körös volt a casting, és jól megizzadtam érte. Ez egy olyan kihívás volt, ami után nyugodtan megpihenhettem, mert tudtam, hogy mindent megtettem a szerepért. Minden jobban ízlett és édesebb volt, azt éreztem, hogy legyőztem az oroszlánt.
Mesélted, hogy egy kemény nőt alakítasz, és erre a képek is ráerősítenek. Amikor először megjelensz a filmben, rögtön puskát szegezel valakire.
Ott az a kérdés, hogy jól áll-e a kezemben a puska. Elhiszed-e, hogy tapasztalt vadász vagyok.
Én elhittem.
Köszönöm.
Kerekes Vica az Apró mesék-ben (fotó: Film Positive)
Gyakoroltad a fegyver használatát vagy csak simán a kezedbe adták?
Korábban játszottam cseh akciófilmben, alakítottam nyomozót, emiatt jártam már lőtéren és kemény kiképzést kaptam. Kommandósokkal együtt gyakoroltam, alakzatokat vettünk fel, megtanították, hogyan simuljak a falhoz, hogyan vegyem elő a fegyvert. Még otthonra is odaadták a lőfegyvert, hogy szokjam. Vaktöltényeket adtak hozzá, az volt a lényeg, hogy meg tudjam tölteni, ne reszkessen a kezem, magabiztosan tudjam kezelni.
Ebből a szempontból jó, hogy ezt a pályát választottam, mert egy pillanat alatt bele tudom magam élni abba, hogy egy kemény nő vagyok, aki fegyverrel a kezében született. A gyerekkoromból fakad, hogy ez bennem van, viszont nem tudnék állatokra lőni. Élik az életüket, én lapulok valahol és lelövöm őket – nekem ez gyávaság. Azt tudom elképzelni, hogy jön felém egy vadállat, és akkor megvédem magam.
A rendező és a forgatókönyvíró is azt mondta, hogy az Apró mesék a film noir műfajából építkezik. Te femme fatale-nak képzelted el a karaktered?
Ezt sosem hallottam, Attilával (Szász Attila rendező - a szerk.) sosem beszéltük, hogy az vagyok. Hála a jó Istennek, mert szerintem itt nem az a lényeg. Sok erőteljes tulajdonsága van, amire odafigyeltem: először a keménységére, aztán arra, hogyan olvad fel, hogyan engedi közel magához az idegent. Egyrészt védi a területét, mint az állatok, másrészt ott van a nőisége. Rájön, hogy vannak alapvető szükségletei, amik hiányoznak. Azon dolgoztam, hogy ezek ne tűnjenek óriási váltásoknak, hanem finoman menjen végre benne a változás. Aztán megjelenik a férj, és ismét visszatér a régi, kemény énje.
Femme fatale-nak egyáltalán nem gondoltam, arra ott volt a jelmez. Nem azért adtak rám szoknyát és blúzt, hogy kirajzolja az alakom, ezek korhű ruhák voltak, a jelmeztervező utánajárt, milyen ruhában vadásztak akkoriban a nők. Az már tőlem független, hogy így állnak rajtam a ruhák, hogy anyám genetikáját örököltem és nem kell fűző vagy kitömés.
A filmben mindhárom férfival, Szabó Kimmel Tamással, Molnár Leventével és a gyereket alakító Tóth Bercellel is táncolsz. Ki a legjobb táncos?
Megásom a saját sírom, ha erre egy konkrét nevet mondok. Legyen a Bercel! A táncjelenetet a kisfiúval úgy vettük fel, hogy nem tudtuk, milyen zene fog szólni a filmben. Ez a kis sutaság jól áll az anyának és a fiának, mutatja, hogy addig a pontig nem volt lehetőségük elengedni magukat. A gyerek inkább volt egy társ az anya mellett.
Apa hiányában átvette annak védelmező szerepét.
Igen. Jó, hogy ezt érezted, ez volt a szándék a részünkről.
Jól tudom, hogy az egyik helyszín megtalálásában neked is szereped volt?
Valcz Gábor látványtervező egy régies hangulatú települést keresett. Amikor ezt meghallottam, rögtön szóltam, hogy Szlovákiában is körbe kellene nézni, és Körmöcbányát javasoltam. Elkezdtünk fotókat nézegetni róla, mondtuk egymásnak, hogy basszus, ez jó, és végül Körmöcbánya lett a falu a filmben.
Az erdei házikót ti építettétek vagy találtátok?
Persze, vérrel és verejtékkel, minden nap odamentünk még a film előtt.
Úgy értem, a stáb építette fel?
Nem találtak sehol olyan házat, ami nekünk megfelelő lett volt, így aztán a stáb építette fel. Mindenki haza akarta vinni, hogy aztán megint felépítse az udvarában, de nem lehetett. Annyira csodálatos volt, hogy többször is ott akartunk aludni, de ezt sem lehetett. Stabil alapokon állt, megcsinálták úgy, hogy ne legyen veszélyes, de azért az csak egy díszletház volt.
Megvan az még valahol az erdőben? Szívesen elmennék oda.
Nem akarlak elszomorítani, de már csak a hűlt helyét találnád meg.
Te egy széles és nagyon izgalmas nézőpontból látsz rá a filmgyártásra, hiszen Magyarország mellett Szlovákiában és Csehországban is dolgozol színészként. Nálunk komoly vita volt arról, hogy kevés történelmi film készül. Mi a helyzet a másik két országban? Több ilyen típusú filmet gyártanak?
Ott ez nem téma, természetes, hogy történelmi filmeket is készítenek. Sőt, amellett, hogy a 2. világháború és a negyvenes évek is megjelenik filmekben, még közelebb jönnek az időben a mához. Az ötvenes és hatvanas éveket is feldolgozzák, a rendszerváltást is. Ott az is alap, hogy mesefilmeket, ifjúsági filmeket készítsenek.
Magyarországon sok kollégától hallom azt, hogy Úristen, forgattam egy történelmi filmet, akár már meg is halhatok. A színészek is ki vannak éhezve erre a műfajra. Ezt hallva én csak hümmögtem, hiszen ez nem egy nagy csoda nekem, szerepeltem korábban ilyen filmekben. Hozzáteszem, hozzám nagyon közel áll a régmúlt, sokkal inkább, mint a jelen. Nemrég azt mondta nekem valaki, hogy előző életemben tündehercegnő voltam. [nevet] Ettől megnyugodtam, megértettem, miért lázadok, miért nem találom a helyem ebben a korban.
Sajnos nem láttam még a cseh és szlovák filmjeidet. Ha csak egyet mondhatsz, melyiket ajánlod?
Kettőt mondok. A Milada is történelmi film, nagyon ajánlom! Milada Horákováról szól, akit 1950-ben koncepciós perben elítéltek, majd kivégezték. A Netflixszel közösen csináltuk, szóval bárki könnyedén megtalálhatja. A hét nap bűne a szudétanémetekről szól, ez volt az első cseh film, amiben elismerték, hogy rosszul bántak a Csehország területén élő német kisebbséggel. Ez egy óriási tett volt, nem is nagyon akartak rá pénzt adni. A Miladá-ra sem, ezért készült amerikai támogatással, hiába volt cseh a témája. A nehézségek ellenére elkészültek. Azt akarom ezzel mondani, hogy vannak még csodák.
