filmhu: Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?
Simonyi Balázs: A filmmel egy rossz, gyerekes tréfát és az annak következtében létrejövő izgalmas szituációt szerettem volna megmutatni. Te be mernél sétálni a postára, OTP-be kivágott sísapkában tök ártatlanul, úgy hogy csak feladsz egy csekket vagy egy levelet? Erről a hülye viccről szól a film.
Persze egy film az elkészültéig rengeteget módosul, a próbálkozások, alakítások és maga a forgatás: az álmaid lefaragása. Nem feltétlenül így, ilyen terjedelemben, ilyen sztorival szerettem volna megcsinálni a Kő Papír Ollót (eredeti címe: „A beavatás” kicsit messzebbre vezetett), de érdekes volt a saját bőrömön tapasztalni, mennyire képlékeny dolog a filmezés.
A lakótelepi miliő mindig is vonzott, a sztori is illett ide, a helyszín (Miskolc) pedig adott volt – ezek a konkrétumok. A sztori végső formába öntésénél pedig triviálisan csak arra gondoltam, hogy legyen eleje-közepe-vége, ami valljuk be, hiánycikk a filmek esetében.
filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
S. B.: A film alapötlete régóta foglalkoztatott, de semmilyen pályázaton nem járt sikerrel. Aztán a Celluloid Műhely felkarolta a szinopszist és a lehetőségekhez adaptálva, az eredeti ötletet megtartva, de a koncepciót átírva készült el végül a kisfilm. A Snittegylet filmműhelyünk és a Cell együttműködésével alakultak a dolgok. A Cell adta a nyersanyagot, kamerát, mi pedig hoztuk a színészeket, operatőr- és hangszekciót. Minden a legminimálisabb (tényleg, pár tízezezer forint) összegből készült, sok-sok szívességből és köszönömből.
Még egy ilyen kisfilm esetében is – ami igazából némileg amatőr, némileg félprofi körümények között készült – rengeteg kört kell futni, hogy minden – hacsak KÁBÉ szinten is – a helyén legyen.
És akkor is ott motoszkál benned: kinek-minek csináljuk? Ki nézi meg? Hol vannak a kisfilmeknek fórumai, hol vetítik, tartják számon őket?
filmhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást?
S. B.: Maga a forgatás. A helyszínre érve gyakorlatilag nem találtuk a helyszínt. Miskolc egyik külvárosi terén, a lakótelep szívében (posta, totózó, bank, közért, butikok) éppen szedték fel a régi járdát, és fektették le a díszburkolatot; persze magyarosch lassúsággal, hányavetiséggel, nagy eszközparkkal, kis munkakedvvel. Zárás sehol, engedély se. Munkásoknak könyörögni, kapcsolják ki a légkalapácsot, ne beszéljenek, ne nézzenek a kamerába, menjenek ki a képből. Veszekedni a nyikhaj építésvezetővel, elnézést és türelmet kérni a postán, h ne lepődjenek meg, ha egy bankrabló-szerű figura 5-6x is besétál a felvételek miatt. Színészeket, hangmérnököt, kameramnnt megkérni, zárja le a teret. Konzultálni, majd inzultálni jelentbe besétáló bamba nyugdíjasokkal/kat. Satöbbi.
filmhu: Milyen hatását érezted eddig a tavaly elfogadott Filmtörvénynek a filmkészítés során?
S. B.: Bővebben: lakóbuszban pihenhettem, három asszisztens ugrálta körül a nevemmel ékesített rendezői székemet, a legmodernebb technika leste minden parancsomat és senki sem dohányzott körülöttem.
Röviden: semmit.
