2024. 07. 22. filmhu

Kreatív Európa történetek: Klasszikus regény, aktuális témák

A Laokoon új filmtervei

A 2002-ben alapított Laokoon Filmgroup az elmúlt időszakban – a MEDIA mini-csomagtervének támogatásával – Nemes László Az Ulpius-ház és Grosan Cristina Pretty Baby című nagyjátékfilmjének, illetve Kereszty Róza Luá munkacímű kisjátékfilmjének fejlesztését indította útjára. A két nagyjátékfilm forgatókönyveinek fejlesztése már zajlik.

„Nemes László filmje Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye alapján készül. Angol nyelven tervezzük forgatni, ezáltal klasszikus európai koprodukciót képzelünk el esetleges angolszász forgalmazók és befektetők bevonásával, úgynevezett hibrid finanszírozási konstrukcióban. Célunk ezzel, hogy a film minél szélesebb nemzetközi közönséghez juthasson el, amire Nemes László író-rendező személyével meglehetősen komoly esélyünk is van” – fogalmazott Sipos Gábor producer.

Sipos Gábor

A másik nagyjátékfilm, a Pretty Baby egy meglehetősen összetett kérdéskört, a fizetett petesejt-donáció és a mesterséges megtermékenyítés etikai és morális dilemmáit járja körül. A háttérkutatás során – amelynek Stalter Judit producer is aktív közreműködője – a csapat olyan emberekkel konzultál, akik személyes tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a területen: érintett párokkal, egészségügyi szakértőkkel, illetve Budapesten tanuló külföldi orvostanhallgatókkal, hiszen a főhős maga is egy Magyarországon tanuló amerikai diáklány. A következő szakaszban a munka egy nemzetközi írói workshoppal, szereplőválogatással, valamint egy hangulatvideó elkészítésével folytatódik majd. „A cél egy olyan mozifilm létrehozása, amely az identitás, az anyaság és a hovatartozás témáit öleli fel pszichológiai dráma- és thrillerelemekkel átszőve” – tette hozzá Grosan Cristina író-rendező, aki a tavaly elnyert Nipkow-ösztöndíj tapasztalatai nyomán az anyag átírására készül.

Knopp Eszter

Luá előkészítési folyamatai már zajlanak: megkezdődtek a színészpróbák, és megtörtént a stáb felkérése is. A forgatást 2024 augusztusára ütemezik. A kisfilm a kortárs budapesti huszonévesek fragmentált identitását, döntési fáradtsággal és egzisztenciális szorongással övezett életét mutatja be a „slice of life”-filmek naturalista megközelítésében. A Luá stábja fiatal, pályakezdő alkotókból áll, akik szorosan együtt dolgoznak mentoraikkal, senior pályatársaikkal.

A film két főszereplője fiatal kora ellenére tapasztalt, elismert színész; alkotótársakként is részt vesznek a film fejlesztésében. „A közelmúlt olyan rövidfilmes sikerei, mint az Agapé (Beleznai Márk) vagy a 27 (Buda Flóra Anna), amelyek hasonló kérdéskörökkel foglalkoznak, megerősítenek minket abban, hogy igény van a hiteles, nyers megközelítésre és a fiatal rendezők friss szemszögére a jelenlegi filmgyártási korszellemben” – foglalta össze Knopp Eszter, a rövidfilm junior producere.

A cikk elsőként a Kreatív Európa MEDIA történetek - Sikeres magyar projektek 2021-2024 című kiadványában jelent meg.

Címlapfotón: Grosan Cristina és Stalter Judit

Még több magazin

magazin

A Csejdy 60 lett

Boldog születésnapot!

A Filmhu alapítója, kiadója és apukája éppen ma lett 60 éves. Ennek örömére régi és jelenlegi Filmhus szerkesztők, újságírók és munkatársak…

tovább

magazin

Nincs abszurdabb egy apa elvesztésénél

Kritika Az apa három lánya című filmről

Az apa három lánya első pillantásra szentimentális történet az apjuk halálos ágyánál virrasztó testvérekről. Azazel Jacobs filmje valójában minden,…

tovább

Fekete pont

Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.

Ha a szolidaritás tantárgy lenne, biztosan megbuknánk belőle

Minél boldogabb országban élsz, annál kevésbé érted ezt a filmet

Filmhu podcast #98: Szimler Bálint és Osváth Gábor

a teljes dosszié
 
hirdetés

Január 2.

Az Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozott be. Szilágyi Zsófia filmje egy válásból fakadó költözés történetét mutatja be.

Szilágyi Zsófia költözős filmjét is díjazták a 20. CineFesten

Csoda, ha a rendező és a producer még szóba áll egymással Velencében

Elváltnak lenni sokkal jobb, mint nem - Megjött Szilágyi Zsófia új filmjének előzetese

a teljes dosszié

Kardos Sándor szabadegyeteme

Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.

Kardos Sándor nyári egyeteme: Kontár-hű ábrázolás

Kardos Sándor nyári egyeteme: A Szaturnusz gyűrűje

Kardos Sándor nyári egyeteme: Az emberiség kimeríthetetlen tartalékai - Első rész

a teljes dosszié

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.

Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő

Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők

Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben

a teljes dosszié
 
hirdetés
 

Ma sok embert kellett megölnöm, és nem tudom, hogy sikerül-e megúsznom.

Patrick Bateman / Amerikai pszicho

Oszd meg! Az összes idézet