A rendező Persona non grata című filmjének levetítése előtt rendezték meg Pörös Géza könyvének a bemutatóját, amelyet Báron György filmkritikus nyitott meg. Elmondása szerint, amikor az 1970-es évek elején Krzysztof Zanussi filmjei megjelentek Magyarországon, hősei éppen azokat a problémákat vetették fel, amelyekkel az akkori magyar fiataloknak is szembe kellett nézniük. A kötetet méltatva azt is hangsúlyozta, hogy a monográfia nagyon precíz, tárgyszerű és értően nyúl a témájához, miközben a kezdetektől máig végigköveti egy egész életmű alakulását, amely 25-26 játékfilmet, a tévé- és dokumentumfilmekkel együtt mintegy 80 alkotást tartalmaz.

Pörös Géza elismerte, hogy a 440 oldalas kötet "valószínűleg a terjedelmi tűréshatárnál jár", mégis fontosnak tartotta, hogy minden fontosabb filmet elemezzen. Báron György kérdésére Krzysztof Zanussi azt felelte, hogy sokszor szembesítették azzal, hogy egész életműve ugyanazokról a kérdésekről szól. Azt is hosszáfűzte, hogy ezt szerzőként nehéz eldönteni, de ugyanezt lehet elmondani például Thomas Mann, Fellini, Tarkovszkij vagy Ingmar Bergmann munkásságáról is.

Krzysztof Zanussi nemcsak filmrendezőként aktív, hanem az egyik legnagyobb lengyel filmes műhelyt, a TOR Filmstúdiót is vezeti. Meglátása szerint a fiatal lengyel filmesek között is hasonló arányban fordulnak elő a konformisták és a "Don Quijoték", mint saját ifjúkorában - az őket megelőző generáció alkotói közül például Andrzej Wajda mindig meg tudott újulni, legutóbbi filmjei is erről tanúskodnak. Elmondása szerint a rendszerváltás óta megváltozott a társadalom jellege: "fogyasztói társadalommá váltunk, pedig nem voltunk azok. Közben összezavarodtak az értékeink: ha egy filmet tömegek tekintenek meg, az még nem jelenti azt, hogy értékes" - mutatott rá Krzysztof Zanussi.

(Forrás: Lengyel Filmtavasz Facebook)

"A művészek mindig rossz próféták, de úgy tűnik, az új csatornák nem tesznek hozzá a filmművészethez, az is igaz ugyanakkor, hogy ha valaki okostelefonon nézi meg egy filmemet, ugyanolyan boldog vagyok" - jegyezte meg. Krzysztof Zanussi a közönség kérdésére elárulta, amíg él, dolgozni fog. Két évvel ezelőtt készített egy színpadi darabot, amelyet most Litvániában mutatnak be, van továbbá egy új forgatókönyve, melyhez elkezdték készíteni a költségvetést; Sipos Gáborral, a Saul fia producerével is tárgyal erről. A történet az 1. világháború előtti időkbe helyezi a Faust-legendát. "Mindig nagyon izgatott a lélek eladásának története: mi történik akkor, ha valaki úgy veszíti el a lelkét, hogy nem is hisz abban?" - vetette fel.

A rendező kitért a magyar filmművészetre is, aminek mindig figyelte a fejlődését, egy időben azonban kevesebb alkotás jutott el hozzá. A lengyel filmben nem volt ilyen mélypont, a cenzúra megszűnésével szerencsére nem fogytak el a témák - fűzte hozzá. Krzysztof Zanussi többek között Mészáros Márta, Groó Diana és Kamondi Zoltán filmjeinek is producere volt. "A magyarokkal való kapcsolat a lengyelek többsége számára megfejthetetlen titok. Már közös határa sincs a két országnak, nyelvileg nem értik egymást, mégis van valamiféle közösségérzés. Talán azért, mert évszázadokon át közösen védték keletről Európát, de ezt döntsék el inkább a történészek" - vetette fel. A rendező bevallotta: Csehországban érti a nyelvet, de nem érti az embereket, Magyarországon ez éppen fordítva van.

Krzysztof Zanussi a könyvbemutatót megelőzően a budapesti Lengyel Intézet Krzysztof Kieslowski Képei Lódz városából című kiállítását nyitotta meg. A június 25-ig látogatható tárlat a nagy pályatárs fiatalkori fotóiból válogat.

(Forrás: MTI / Fotó: Bruzák Noémi, MTI)