filmhu: Beszéljetek kicsit a Libiomfiról!

Zsolt: A Kálmánchelyi Zolival rendezzük ezt a filmet, még annak idején az Angélával együtt írtuk, de rendezni ketten rendezzük. Ezenkívül van még egy bábos rész a filmben, amit Kuti Ági rendez, de arról majd ő beszél. A címe azért Libiomfi, mert ez egy furcsa szójáték, egyrészt a Liliomfi című, mindenki által ismert mű és ezt a Libe Attila nevével keresztezzük. Libe Attila Ózdon, Sztaniszlavszkij-módszerével tanított színjátszást, és megfojtogatta a növendékeit.

A mi történetünk is egy ilyen színházi történet, csak eléggé elrugaszkodott az eredeti Libe Attila sztoritól. Tulajdonképpen csak az ihletése és a címe őrzi az eredeti történetet. A mi történetünk egy sokkal abszurdabb irreálisabb történet, arról szól, hogy van egy ember, akit nálunk Libi bácsinak hívnak, őt Mucsi Zoltán alakítja. Neki van egy élettársa az Anikó, akit a Dióssy Gábor alakít és van öt fiatal...

Ági: …és a nagyi…

Zsolt: Igen, és a nagyi. A mi Libi bácsink a Micimackó című darabot szeretné megrendezni a saját felfogásában, Sztanilavszkij módszer szerint és ehhez keres szereplőket. Füles a Gyuriska János, Bagoly a Hajduk Karcsi, az Angéla a Malacka, a Zoli a Nyuszi, én vagyok a Micimackó, és a Lázár Kati az én nagymamám. Tulajdonképpen ez egy elég bizarr film, ez a jó szó rá és van egy furcsa meseszerű hangulata, kicsit musicales, nagyon jó képi világa lesz remélhetőleg, és szerintünk jó lesz a film. Nehéz lesz összevágni, mert kicsit sok az anyag, ami nem baj, de kiválogatni, hogy mik az igazán jók az lesz a nagy munka.

filmhu: Hogy érted azt, hogy musicales?

Zsolt: Rendes musical betétek lesznek benne, úgy is van fölvéve, mint egy igazi nagy hollywoodi musical. Hozzá pedig egy borzasztó furcsa meseszerű groteszk világa lesz a filmnek.

filmhu: Mik a dalok?

Zsolt: A dalokat Víg Roland zeneszerző írta, musical stílusban.

Ági: És ehhez készült egy koreográfia táncosokkal. Bodori Johanna volt a koreográfusunk.

filmhu: És a sztorihoz íródtak a dalok vagy fordítva?

Zsolt: Abszolút a sztorihoz. És úgy van, hogy megy a történet aztán egy adott pillanatban, ahogy egy rendes musicalben, dalra fakad mondjuk Micimackó és Malacka. Egy egészen különös anyagú film, megspékelve ezzel az őrült színházrendezővel és az ő élettársával.

Ági: És azt még nem mondtad el, hogy ezek a gyerekek, akiket kiválaszt magának a Libi bácsi, azok tulajdonképpen teljesen alkalmatlanok arra, hogy színészek legyenek. Minden gyereknek van egy magában hordozott frusztrációja, abszolút nem szocializált emberek. Tehát sérült gyerekekről van szó, akik a Libi bácsi hatására egyre jobban feloldódnak és egyre jobban rátalálnak saját magukra. Aztán hogy ez jó irány-e vagy sem az a filmből abszolút kiderül.

Zsolt: Libi bácsiról lehet beszélni még: a Libi bácsi tulajdonképpen azért akarja ezt az előadást megrendezni, mert az ő apja AHV-s volt és gyanús lett magának és följelentette magát, aztán kijött magáért a nagy fekete autóval és megverte saját magát. Na most voltak neki kis állatai, mint a Micimackó és felgyújtotta az összes állatot petróleummal, amelyek aztán ott rohadtak a pincében. Ezt a gyerekkori tragédiát akarja tulajdonképpen Libi bácsi egész életén át feldolgozni a mi filmünkben és ezért keresi a szereplőket, tehát a színház neki csak egy ürügy arra, hogy ezt az egész élmény feldolgozza. A gyerekeknek természetesen a dolog teljesen mást jelent, de furcsa módon a színház mindenkinek csak egy ürügy a saját problémájának a megoldásához.

filmhu: A gyerekek éppen annyira sérültek, mint Libi bácsi volt gyerekkorában?

Zsolt: Igen.. igazából igen. Na most ez így elmondva eléggé olyan, mintha egy szociofilmről lenne szó, de az egészet megpróbáltuk humorosan, finom iróniával kezelni. Az egész picit stilizáltabb, mint ahogy azt megszokhattuk, nagyon karakteres világa van az egész filmnek. Tényleg olyan, mint egy furcsa mesejáték, ami mondjuk egészen más történetet mesél el, mint egy normális mesejáték, ez egy felnőtt mese.

filmhu: Szóba került a képi világ. Ki volt az operatőr?

Zsolt: Az operatőr a Dobóczi Balázs volt és hát vele nagyon meg vagyunk elégedve, ő nagyon szép munkát végzett. Igazából a legnagyobb gond a forgatáson az idővel volt, nagyon kevés idő volt az egészre. Ez mind anyagi mind egyeztetési problémák miatt alakult így, egy időben és bonyolultságban ekkora filmet kétszer vagy háromszor ennyi idő alatt szoktak felvenni, még a leggyorsabb filmrendezők is.

Éppen ezért eszeveszett tempót kellett diktálnunk de mivel mindenki iszonyú komolyan és iszonyú keményen végezte a munkáját ezért le tudtuk forgatni. Én azt érzem, hogy igazából nagy kompromisszumokat nem kellett kötni, kellett néha de hát ez mindig egy borzalmas felelősség, hogy tudjuk, hogy szorít az idő és ha nem tudjuk adott idő alatt befejezni, akkor vége a dolognak. Úgy érezzük, hogy minden jelenet megvan, tehát minden jelenetet szépen meg tudtunk csinálni. Aztán majd kiderül a vágóasztalon, hogy mi az, ami hiányzik és mi az, ami nem. Én most úgy érzem, hogy minden megvan.

Ági: Kicsivel több, mint két hét alatt forgattunk le egy nagyjátékfilmet, ami azért igen nagy teljesítmény.

filmhu: Milyen hosszú lesz a film?

Zsolt: Eredetileg 70-80 perc közötti időre terveztük, most 120 percnyi hasznos anyag van, úgyhogy majd meglátjuk. Most tehát nyugodtan vághatunk ki belőle akár teljes jeleneteket is.

filmhu: Akkor felmerül a kérdés, hogy mennyire volt fix a forgatókönyv?

Zsolt: Borzalmasan fix volt a forgatókönyv, de mivel videóra dolgoztunk, ezért nyugodtan lehetett túlforgatni, hagytunk teret némi improvizációnak, de az is megkötött volt.

filmhu: Ki fogja vágni?

Zsolt: Politzer Péter aranykezében bízunk, aki eddig mindig zseniális dolgokat művelt a filmjeinkkel, most is ez lesz majd a feladata. Nehéz dolga lesz megint, mert anyag van bőven, és szerencsére úgy néz ki, hogy ugyanaz a helyzet, mint eddig: a sok jó közül kell választani.

filmhu: Milyen technikával dolgoztatok?

Zsolt: Videóra forgattunk, DigitBetára és aztán ha megvágtuk az egész filmet szeretnénk átírni 35-re.

filmhu: Mennyi pénzetek volt a filmre?

Zsolt: Összesen 25 millió forintunk volt rá. Igazából támogatóként nyugodtan fel lehet írni az egész stábot. Mindenkit, aki ebben dolgozott, hiszen olyan összegért jött el, ami egy normális filmnek az egyharmada, gázsiban. Tehát a közreműködők nem csak munkájukkal és hozzáállásukkal, hanem anyagilag is támogatták a filmet. És akkor így el lehet mondani, hogy ez a film nem 25 millióba került, hanem legalább 70-be, csak mindenki beszállt annyival, amennyiről lemondott.

filmhu: Angéla eddig rendező is volt ugye?

Zsolt: Vele együtt csináltuk az Óz filmeket, az uristen@menny.hu-t, meg a Legkisebb film a legnagyobb magyarról-t.

filmhu: Tehát ahol hárman vagytok kiírva az azt jelenti, hogy mind a hárman rendeztetek?

Zsolt: Persze.

filmhu: És most a Libiomfinál már csak ketten lesztek kiírva?

Zsolt: A Libiomfit hárman írtuk, aztán végül most ketten rendezzük. Igazából ez a célszerűség miatt történt így, ennél a filmnél már nem lehetett megcsinálni, hogy hárman vagyunk. Ketten még úgy, ahogy meg tudunk küzdeni, de azért ez egy nagyon komoly dolog.

filmhu: Éppen ez lett volna a következő kérdésem, hogy lehet hárman, vagy ketten rendezni egy filmet, hogy lehet nem összeveszni?

Zsolt: Abszolút vannak nagy összeveszések, aztán nagy kibékülések, tehát semmi probléma nincs ezzel. Igazából, hogyha jó, amit csinálunk, akkor rögtön jó lesz utána a hangulat is, tehát az egész nem érdekes. De általában a forgatást jókedv jellemezte. Ha normális körülmények között és normális idővel tudtunk volna forgatni, akkor biztos vagyok benne, hogy az egész olyan lett volna, mint egy nyaralás.

filmhu: A kérdésem arra irányult, hogy nálatok nyílván működik a dolog, míg talán másoknál nem működne.

Zsolt: Ez csak döntés kérdése, tehát hogy ki hogyan szeret dolgozni, nekünk ez bevált, mert bírjuk egymást, és van, aki ebben jó van, aki abban jó és ez a filmnek csak segít, mert a terheket nem egy embernek kell cipelnie, hanem át lehet rakni néha a másik vállára, amikor arról van szó. Igazából az írás az, ami jól működik hárman, utána a rendezésnél már rendes megosztás van, hogy ki mit csinál.

Én általában, mondjuk így döntök, nekem ez a funkcióm illetve színészekkel foglalkozom, meg megpróbálom valahogy az egészet átlátni, tehát nagyjából ez a dolgom. A Zoli pedig jobbára a képpel foglalkozik, illetve vannak folyamatosan ötletei, amikor valami kell, tehát ő ebben nagyon jó, hogy mindig ott van és mindig tudja, hogy mik a hibák.

Én egy ilyen folyamatos állapot vagyok, ő pedig egy gegman, bizonyos helyzetekben, ha éppen kell egy dolog. És a képekkel nagyon jó, mert remek logikája van és abszolút fejben tudja tartani azokat a dolgokat amiket felvettünk, és hogy azokhoz még mit vegyünk fel és hogy azt hogy tudjuk vágni. Illetve, hogyha improvizálni kell egy helyzetben, mert nem olyanok a fényviszonyok, vagy az időjárás, vagy a színészi játék időközben próba alatt megváltozott és ezért a képi világon is változtatnunk kell, akkor ő azt pontosan tudja, hogy akkor, ha ezt megvalósítjuk, akkor mit kell még csinálni.

filmhu: Tehát jól kiegészítitek egymást. Van olyan terv, hogy egyszer majd szétváltok és külön is dolgoztok majd?

Zsolt: Mindig az adott pillanattól függ, eddig ez így jól működött, meglátjuk, hogy továbbra is megy-e ez így. Egyre nagyobb dolgokat csinálunk és ez egyre nagyobb felelősség, meg egyre nagyobb munka, meg egyre nagyobb igénybevétel. Valószínű, hogy menni fog ez továbbra is így, egyenlőre nem gondolkozunk másban.

filmhu: Amikor elkezdted mesélni a sztorit, azt furcsáltam, hogy hiányzik belőle a társadalomkritikai vonal, az aktualizálás, és akkor jött az ávós rész ami gondoskodik a film ilyen jellegéről.

Zsolt: Igazából mi az előző filmjeinkben sokkal aktualizálóbbak voltunk, itt pedig valóban van egy pici aktualizálás, de a Libiomfi alapvetően nem a máról, hanem két generáció közti különbségekről szól.

Ági: És még azt is hozzá kell tenni, hogy a forgatókönyv hamarabb megszületett, mintsem ez az egész politikai botrány a kormány körül.

Zsolt: Az ávós résznek nincs direkt módon köze a jelenlegi politikai helyzethez. Ezt a két generációt legjobban ezzel lehet jellemezni. Vannak az öregek, akik ezzel szarakodnak már, és nem tudják megoldani a saját problémájukat és ezzel tesznek minden fiatalt a sírba, és vannak a fiatalok akik mennek a sírba. Nagyjából ez a helyzet és erről szól ez, de nem a mostani helyzetről, vagy erről az évről szól, vagy erről a hónapról. A rendszerváltás óta nem tudjuk ezt elfelejteni és normálisan feldolgozni. Most újra aktuális lett ez az egész történet, de ebben a filmben nagyobb léptékű.

filmhu: És ez egy fordulópont vagy csak így alakult?

Zsolt: Ezt mi így is írtuk annak idején, tehát amikor mi a kisfilmeket írtuk, akkor egy adott pillanatot akartunk rögzíteni, az egy polaroid fotó, ez pedig nem az, ez inkább erről az érzésről szól, amit mi így érzünk nagyjából ebben a korban, amikor felnövünk. Inkább erről szól ez a film, egy elég sajátos látásmóddal, az majd látszik.

filmhu: És akkor van egy bábozás ugye?

Zsolt: Igen, az az Ági.

Ági: Ebbe a filmbe baromi jól passzol, hogy legyen benne bábozás, hiszen ahogy a Zsolt is mondta, meseszerű egy kicsit a hangulata, tehát adekvát, hogy akkor legyen benne báb is. A bábjelenet olyan helyen van a filmben, amikor a gyerekek már annyira felszabadultak a saját frusztrációiktól meg gátlásaiktól, hogy kitalálják, hogy olyan tettre vállalkoznak, amire eddig még soha: kirabolnak egy fagyi gyárat. És a fagyi gyárban egyszer csak felpattan az ajtó, misztikus hangulata lesz az egésznek, mert váratlanul kisétál egy fagyi hűtőszekrény, és még mielőtt ki tudnák rabolni, felpattan a fedele, és egy nagyon erotikus sztriptíz tánc veszi kezdetét, amit egy revüszámra írt a Roland. Egy erotikus háromgombócos fagyilány sztriptíze bontakozik ki és ez nagy löketet ad ahhoz, hogy az öt fiatal még jobban elszálljon.

Zsolt: Ez lesz a film "jégkrémbármusicalrevübetétje".

filmhu: A bábozásban kicsit a Pesti Mesék köszönnek vissza?

Ági: Nem! Hiszen én akkor nem vettem részt a dologban, én bábrendezőként tanulok és szeretnék egy kicsit más hangulatot belevinni a dologba. Ezt a részt még nem vettük fel, 16-án lesz a forgatás, a Budapest Bábszínházban, egy kicsit más hangulatú lesz, mint a Pesti Mesék.

Zsolt: Ott egy esetlen bája volt az egésznek, hiszen valamennyien, akik azt csináltuk egyáltalán nem tudtunk bábozni, és ez adott egyfajta humort a dolognak. Itt pedig nem ez adja majd a dolog humorát, hanem a szituáció, és azt szeretnénk, hogy a bábozás viszont profi legyen, tehát jól nézzen ki.

Ági: Moulin Rouge hatást akarunk elérni a Budapest Bábszínház bábosaival.

Tehát akkor leforog a bábozás, elkészül a film mondjuk a szemlére, és utána?

Zsolt: Szemlére, aztán moziba.

filmhu: Már meg is van már a forgalmazó?

Zsolt: Valószínűleg ez nem lesz nagy probléma. A legkisebb filmmel az volt a bajunk, egyfelől, hogy egy nagyon kényes időszakban készült el véglegesen, mi amikor készítettük nem sejtettük, hogy ennyire brutális lesz ez az egész politikai harc a választásokon. Mi csak a véleményünket akartuk elmondani erről a helyzetről, és ezért igazából egy forgalmazó sem merte bevállalni a dolgot, és tulajdonképpen mi forgalmaztuk a filmet. Most ennél a filmnél igazából nincsenek annyira konkrét politikai utalások semmilyen oldal felé, úgyhogy valószínűleg a forgalmazók nem félnek majd annyira. Biztos, hogy találunk rá forgalmazót.

filmhu: És utána?

Zsolt: Egyenlőre nem gondolkodunk másban, bár terveink vannak.

filmhu: De gondolom maradtok a nagyjátékfilmeknél...

Zsolt: Egy nagyjátékfilm előkészítése nagyon hosszú idő. Amihez igazából kedvünk van, az az, hogy egy anyaggal a saját szájízünk szerint foglalkozhassunk. És ahhoz, hogy egy anyaggal úgy tudjunk foglalkozni, ahogy szeretnénk, ahhoz nekünk idő kell, tehát nem lehet azt csinálni, hogy előhúzunk a fiókból egy valaki által megírt regényt és akkor azt megfilmesítjük. Az nem a mi műfajunk, mi szeretjük írni a saját filmjeinket, vagy legalább átírni, kitalálni pontosan hogy az hogy legyen. Ez mindenképpen sok idő, addig viszont csinálunk kisfilmeket. Tehát én azt gondolom, hogy a következő film az nem jövőre lesz, hanem mondjuk két év múlva, de addig készítünk rövidfilmeket.