figyeljen.
Márciusi premierjével a Liliomfi ennél is váratlanabb és előzménytelen sikert hozott.
Makk Károly még nincs harminc éves, de már a magyar filmgyártás legrutinosabb, mondhatnánk, "legdörzsöltebb" alakjai közé tartozik. 1954-ben már dolgozott a kamera körül. Aztán szinte rövidnadrágosan a kamera mögé bekerült egy kollektív produkció "főrendezőjeként". Ezt a filmet azóta sem látta senki: úgy hírlik, túl vidám lett, és nem igazán harcos, vagy ki tudja: mindenesetre forgatás közben leállították és megsemmisítették az Úttörők című pályakezdő opuszt. Makk állítólag keveset bánkódott: talán érezte, hogy nagy butaságtól mentette meg a Jóisten. Egyáltalán nem ment el a kedve a mozicsinálástól: "A selejt bosszúja" című népnevelő célzatú komédiája fittyet hányt a népnevelő célzatra, a komédia jól bevált szabályaira annál inkább ügyelt - betegre röhögték magukat a mozin kívül néha kicsit tán féldegélő nézők, és sajnálhatták, hogy csak rövidfilmet látnak.
Az, hogy Makk mindent ellesett a magyar tömegszórakoztatás hagyományaiból, senkit nem lepett meg a Liliomfi premierjekor, az már inkább, hogy Makk rengeteg új színt hozott most a hazai mozivígjáték sablonokra épülő világába. Szigligeti darabja Mészöly Dezső átiratában semmiféle - akkor mindent átitató - politikumot és korszerűséget nem hazudott, már csak ezért is friss íze lett. Elkerülte Makk a másik buta sablont, az unalmas konzervativizmusét, a fantáziátlan illusztrálásét is. A Badacsony környéki, balatoni, szigligeti táj élni kezdett, a jelmezes vándorszínészek élete és bonyodalmai izgalmassá színeződtek: nem vörösre, de nem is giccsesen rózsaszínre. Biflázandó kötelező olvasmány-szerűség, ásíttatóan unalmas "kosztümös darab" ledarálása helyett valami könnyű és tiszta játékban vehettek részt. A film sokat merít Szigligetiből meg a vígjátéki hagyományokból, de még többet - hadd legyek ide nem illően patetikus - a jövőből. Fiatal mozi: addig ilyet alig ismert "új magyarban" a közönség, Máriássy hozta elénk a Pikoló világossal és Makk a Liliomfival.
A magyar filmvígjátéknak egy lehetséges másfajta jövője villant fel: lehetett volna másként, mint Keleti Márton iparos-filmjei csinálták, meg a Keleti Mártonhoz hasonlóan igénytelen, de nála gyatrább és ügyetlenebb iparosok ólomlábú álkomédiái, avultak minden eresztékükben. Lehetett volna: ilyesféle erényei vannak nemsokára a Mese a 12 találatról című opuszának - de más korszak jött, nem kedvező a szárnyalni vágyó friss humornak...
A Liliomfi premierjekor egy fiatal színész, Darvas Iván napok alatt több lett, mint sztár (sztár akkoriban amúgy sem volt, még Ruttkai vagy Gábor Miklós sem). A teljesen ismeretlen dramaturg-főiskolás, Krencsey Mariann szintén tetszést aratott, és hatvanas évek eleji “disszidálásáig” néhány igényes szerepben növelte népszerűségét. Garas Dezsőnek is egyik első emlékezetes alakítása lett a vereshajú sváb "ifj. Schnaps" ügyefogyott, rászedett figurája. Aztán ott volt a fenségesen ripacskodni tudó Balázs Samu, és főleg-főleg Dayka Margit, akire most nem keresek szeretetteli jelzőt, miután anélkül is csak szeretni lehetett és lehet.
Ha van örökifjú film a régi magyar palettán, az csakis a Liliomfi. Ifjabb tán, mint a szintén örökifjúnak ismert Makk Károly...
Jól esik ez örök tavaszi film most novemberben a gyakran szürke és ásittató magyar királyi 1-en.

Liliomfi, 1955. Rendezte: Makk Károly. Írta: Mészöly Dezső. Kép: Pásztor István. Zene: Vincze Ottó. Hang: Kemenes Frigyes. Vágó: Boronkay Sándor. Díszlet: Varga Mátyás. Jelmez: Weingruber Éva. Szereplők: Darvas Iván (Liliomfi), Krencsey Marianne (Mariska), Dayka Margit (Camilla), Balázs Samu (Szilvay professzor), Garas Dezső (ifjabb Schnaps), Ruttkay Éva (Erzsi), Soós Imre (Gyuri), Pécsi Sándor (Szellemfi).

m1: november 3., péntek 20 óra