Az egyedi látásmódú felnövéstörténet középpontjában Szani, Tina és Emese: vagy ahogy magukat hívják, a Dívák állnak. Három húszéves lány, akik órákig képesek sminkről, ruhákról vagy profilképekről beszélgetni. A felszínes külső mögött azonban mindhárman keményen küzdenek, hogy problémás múltjukat hátrahagyva végre leérettségizzenek és megkezdjék felnőtt életüket. Ebbe a helyzetbe csöppen bele Máté, a fiatal rendező, aki az érettségiig követi őket kamerájával, hogy kiderítse, mi rejlik a tökéletes smink mögött - és közben a lányok hatására ráébred: neki is ideje felnőnie.

Kőrösi Máté az SZFE dokumentumfilm rendező szakán végzett 2019-ben. Diplomafilmjének egész estés dokumentumfilmmé fejlesztését a Makabor Studió és az HBO Europe ko-produkciójában készítette el.

A filmfesztiválon való szereplés kapcsán Máté elmondta: “hihetetlen boldog vagyok, egyrészt mert elsőfilmesként, főként elsőfilmes alkotó csapattal jó lesz lezárni méltó módon ezt a 3 éves folyamatot, másrészt pedig mikor elkezdtem forgatni a Dívákról megígértem nekik, hogy szép helyen lesz a premier és hát Sarajevo amellett, hogy egy fantasztikus filmfesztivál, egy gyönyörű város is.”

A premier kapcsán érdemes követni a film Instagram és Facebook oldalát is, ahol most a fesztivál ideje alatt a lányok egyedi, személyes hangvételű posztjai is olvashatók. A film előzetese itt tekinthető meg.

Forrás: HBO