Filmre vihető-e a Tao Te King, adaptálható-e A virágzó délvidék igaz könyve, ráadásul egy magyar alkotó által? A magyar mozgókép történetében egyedülálló kísérletre szánta el magát Szaladják István rendező-operatőr, a nálunk korábban még nyomokban sem megtalálható spirituális film megteremtését tűzte ki célul. Olyan művet forgatott, amelyhez hasonló szemléletű az egyetemes filmtörténetben is kevés akad.
 |
| A magyar mozgókép történetében egyedülálló kísérletre szánta el magát |
A Madárszabadító, felhő, szél korszerűtlen vállalkozás tehát, ami nem meglepő, hiszen Szaladják István sem arról ismert, hogy hagyná magát sodortatni a népszerű trendekkel, hogy felülne egynapéltű divatoknak. Mindig is outsidernek számított. Azok a művek, amelyeket operatőrként jegyez (Hajdu Szabolcs Tamará-ja, Kenyeres Bálint Zárás-a, Politzer Péter Gránátok-ja és Csendes éj-e) hamar megemelték az ázsióját a szakmában, ám hiába hívták, csak ritkán szegődött el egy-egy projekthez, nem volt hajlandó szakmányban ontani a haknit.
Már főiskolás korától foglalkoztatta a rendezés gondolata - Favágók című korai ötpercese vagy a négy évvel ezelőtt szemledíjat nyert Aranymadár című kisfilmje is erre mutatott -, önálló nagyjátékfilmre azonban sokáig kellett várnia. A több éves érlelés után aprópénzből megszületett Madárszabadító alig tucatnyi orosz profi és amatőr színész közreműködésével készült, Magyarországon.
A Madárszabadító egy legalább negyedszázada kihalt filmtípus örököse, a Tarkovszkij, Ozu és Bresson nevével és műveivel jellemezhető transzcendentális (vagy spirituális) stílus késői darabja. A hagyományosan drámainak minősített eseményeket hanyagoló, lassú sodrású film szemlélődni invitál, a lélek tájainak bebarangolására hív, így leírható, szavakkal elbeszélhető cselekménye, sztorija szinte nincs. A Szaladják pályáján az Aranymadár-ral megkezdett utat folytató megváltástörténet hőse a középkorú mester (Krisztus és Buddha, Szent Ferenc és Rubljov egy személyben) és kiskamasz tanítványa. Kettejük néhány közös napjáról számol be a film, arról a folyamatról beszél, melynek során a fiatal fiú szeme és lelke rányílik a világra.
A szikár történethez markáns szimbólumokkal erősített szikár stílus járul. A Gózon Francisco fotografálta állóképszerű kompozíciók sorát csak néha váltják hosszabb kocsizások, a szereplők állandó mozgása-mozgatása miatt mégis mintha egy folyamatot látnánk. A szimbólumok közül a legerősebb a címben is szereplő madár. A mester fogságba esett kismadarakat szabadít ki útja során, márpedig a madár - kivált az apróbbja - lélekszimbólum a legtöbb vallásban. Szaladják filmjének valamennyi kulcsjelenete, különösen a mester és tanítvány sorsának fordultáról tudósító epizódok ezt a szimbólumot árnyalják.
 |
| Egy legalább negyedszázada kihalt filmtípus örököse, a transzcendentális (vagy spirituális) stílus késői darabja |
Ez a szimbólum csak a természetben él, a Madárszabadító - mint már az Aranymadár is - kizárólag külsőkben forgott. A külsők azonban nem csupán a szimbólum rétegzettségének növelését célozták. A spirituális stílus alkotói többé-kevésbé meghatározható kort választottak munkáik hátteréül - Ozu inkább kortársi közegben játszatta a filmjeit, míg Bresson és Tarkovszkij történelmi és szinkronidejű műveket egyaránt forgatott -, Szaladják ezzel szemben kiemeli a cselekményt az időbeli meghatározottságból, ezért lehetetlen betájolni, hogy mikor is formálódik a történet. Évszázadokkal ezelőtt éppúgy játszódhat, mint napjainkban. A rendező annak érdekében, hogy kiszabadítsa a cselekményt az időkoordináták rabságából, egészében negligálta a konkrét korra utaló tárgyi világot, és ezzel párhuzamosan megnövelte a természetes környezet jelentőségét, olyannyira, hogy a táj a film főszereplőjévé lépett elő. Szaladják még a spirituális stílusú alkotók közül a tájábrázolásban legmesszebb jutó, a tájat kiemelt szerepbe helyező Tarkovszkijnál is tovább ment, így vállalva annak kockázatát, hogy egyes jelenetek esetleg függetlenedhetnek a mesétől. Az ég ultramarinjába, a vakító búzamezők, a csodás kamillatenger látványába beleszédül a lélek, ám némely pillanatban mintha eloldódnának a képek a történettől. A játékidő első felében ez a környezetrajz-többlet némi ritmuszavart is eredményez, igaz, a második szakaszban magára talál a film.
A cselekmény időbeli pozicionálását ellehetetlenítő megoldások végső soron a történet univerzális jellegének kiemelését célozták, a Madárszabadító láthatóan nagy adag egyetemesség-igénnyel készült. „Testesítd meg a végtelent, és nyomtalanul kószálj!” - szól Csuang Ce művének, A virágzó délvidék igaz könyvének az egyik mondata. Szaladják István tekintetét mintha ez a mondat vezette volna: a Madárszabadító magyar film, ami orosz, zenfilm, ami ortodox. Ritka kombináció.
